2008. december 29., hétfő
E
Ezen elmebeteg nyelvezet melyet ember tervezett elnevezte eszperente nyelvnek. Ezennel elhelyezem e nyelvet eme delejjel telt szerkezetbe. Eltespedsz, fekszel, mert rest nem leszel egyebet nem, de eme nyelvet megleled. Helyedet nem leled, engedve teleped elhelyezed kellemesebb helyre. Ezen hetek eleje lehet kezdete eme esztendő vége.
2008. december 28., vasárnap
Davy Jones
Súlyos léptei alatt hangosan megreccsennek a hajó szúrágta fekete gerendái. A pipaszár cuppogva kerül bele a förtelmes lény szájába, majd ropogva gyullad meg a benne lévő dohány. Sűrű, szürke füst szökik az eső áztatta levegőbe. Mély hangja elnyomja az előtte térdelők visító sikításait.
- Féled a halált? - kérdezi és nagyot szippant a pipába.
A csápok körbetekerik az egész arcát, majd nyugodtan hullnak vissza Davy Jones kagylókkal díszített mellkasára. Szemei ijesztően felcsillannak, mégis valahol mélyen, őszinte szomorúság rágja a dobozba zárt szívét. A jobb kezén lévő hatalmas rákollók összecsattannak, polipkezeivel megfogja a kalóz sebekkel tarkított arcát, aki oldalra fordítva a fejét próbál elmenekülni a csáp vizes szorítása elől. Közelebb hajol a kalóz arcához.
- Állj be a legénységbe és szolgálj engem száz esztendeig, vagy halj meg kínok között a sós vízben. Kiutat kínálok neked. Fogadd el!
- Könyörgöm kímélje meg mihaszna é-éé-életemet...
Davy Jones megremegteti a csápjait, majd elnyújtott r-rel mondja:
- Rendben!
Visszaemelkedik. Pipájából kiveri a forró parazsat, majd felordít.
- Az élet kegyetlen! Nincsenek túlélők! - sántítva megy vissza kabinjába, hogy egy újabb melankolikus dallamot játsszon a hatalmas orgonán.
- De... - a túlélő sírva állna fel, de fejébe álló balta megakadályozza.
- Féled a halált? - kérdezi és nagyot szippant a pipába.
A csápok körbetekerik az egész arcát, majd nyugodtan hullnak vissza Davy Jones kagylókkal díszített mellkasára. Szemei ijesztően felcsillannak, mégis valahol mélyen, őszinte szomorúság rágja a dobozba zárt szívét. A jobb kezén lévő hatalmas rákollók összecsattannak, polipkezeivel megfogja a kalóz sebekkel tarkított arcát, aki oldalra fordítva a fejét próbál elmenekülni a csáp vizes szorítása elől. Közelebb hajol a kalóz arcához.
- Állj be a legénységbe és szolgálj engem száz esztendeig, vagy halj meg kínok között a sós vízben. Kiutat kínálok neked. Fogadd el!
- Könyörgöm kímélje meg mihaszna é-éé-életemet...
Davy Jones megremegteti a csápjait, majd elnyújtott r-rel mondja:
- Rendben!
Visszaemelkedik. Pipájából kiveri a forró parazsat, majd felordít.
- Az élet kegyetlen! Nincsenek túlélők! - sántítva megy vissza kabinjába, hogy egy újabb melankolikus dallamot játsszon a hatalmas orgonán.
- De... - a túlélő sírva állna fel, de fejébe álló balta megakadályozza.
2008. december 27., szombat
Újraindítás - Rebooting
Egy lélek sem járt az utcákon, amikor egy év után az élet állatok formájában tért vissza az elfeledett városba. Ők népesítették be újra a világot és létrehozták a második életet, az állatok társadalmát, ami kilenc évig állt fenn és úgy dőlt el, akár egy kártyavár.
A hatalmas, felhőket karcoló épületeket benőtték a zöldellő növények, puha felületet adva az egykor tükörsima üveglapoknak. Az aszfalt néhol teljesen felrepedt, füvek és fák serkentek ki a lyukakból. A jelzőlámpák az út fölé hajoltak, a vékony, rozsdás acélrudakon, ezernyi kígyóként kúsztak fel az indák. A falakról lepergett a festék, beborították a házak széleit. Óriás reklámok hirdették a legújabb film jövetelét és az új testápolót, amivel éveket lehet fiatalodni. A régi kávézó lerombolva várta a vendégeit, akik soha nem érkeztek meg. A játékbolt polcait már csak pókhálók és rovartetemek töltötték meg árú helyett. A bolti kassza is üres volt, mint a kocsmában hagyott utolsó sörösüvegek. Emberi jelenlét nélkül minden ilyen elfelejtődött és az enyészetté vált. Így nézett ki a város, amiben az állatok éltek és akkor is ilyen volt, amikor az emberek még benne éltek.
Az elhagyott, üresen tátongó kocsikban egy új állat bukkant fel, aki egyszerűségével a járművet pusztán lakóhelyként használta. A vörös párnákkal kibélelt, fehérre mázolt autót egyedül egy hatalmas oroszlán lakta. Aranybarna szőre tiszta és selymes. Tekintette valami felsőbbrendűséget mutatott, fekete szemei úgy meredtek a távolba, mintha valami csodát látna. A fővárosi állatkert acél rácsait is elrágták az idő vasfogai, szabad utat engedve a benne lakó fenevadaknak, akik már régóta tudták, hogy mi fog történni. Előttük zajlott le az egész válság. Minden arcon ott látták a fájdalmat és a szenvedést. A válság illatán támaszkodva várták a végső összeomlást, ami - tudták - a szabadulásukat is jelenti egyben. Habár elvárásaik nagyok voltak és csalódniuk kellet a válság súlya alatt összeomlott világban, elégedett léptekkel sétálgattak végig az üres utcákon. Persze kis időn belül kiderült, hogy nem tudtak osztozkodni és együtt élni, tehát elhatárolódtak egymástól és kerületekre osztották a várost.
A nagynevű oroszlán, akár az egykori emberi királyok sarjai, feküdt a kerület legkényelmesebb autójában. F itymáló tekintettel nézte a körülötte ólálkodó egereket és patkányokat, akik kíváncsiságból bele akartak kóstolni a királyi életbe, ezért a kocsi közelébe futottak, majd amikor tekintetük találkozott a királyéval megfutamodva rohantak el. Az állatok rendszerét leginkább a régi diktatúrához lehetett hasonlítani, ahol a nagy hal megeszi a kishalat és ahol az igazság egy meglehetősen átalakított formája létezik. Ahol csak egy állat létezik, a király, aki mindenek fölött uralkodik. Az állatok tisztelték a törvényeket, amik ugyan sokszor megváltoztak mégis igazságot és rendet szolgáltattak. Hatalmas, arany festékkel felírták a város legmagasabb épületének ablakaira. Lehántották róla a növényeket, hogy helyet kapjon a korlátok ezen írásba öntött változata. Életük ezekkel a szabályokkal volt teljes, elvégre nélkülük nincs élet!
Ez az életforma sokáig tartott, az állatok engedelmeskedtek és dolgoztak a Királyért, ameddig meg nem érkezett a szamár. Egy vidéki farmról tévedhetett be a nagyvárosba, bár a vidékieket mindenki lenézte, mégis egyféle tettetett kedvességgel fogadták a szamarat. Kínálták a frissen learatott búzával és meleg tejjel. Szekérszámra hordtak neki mindenféle gyümölcsöt, amit ő szerényen el is fogadott. De mégis, a szamár a baráti fogadatás ellenére szorongva érezte magát. Puha, szürke szőre egészen felállt, fekete szemei rémülten tekintgettek ide-oda, farka pedig némán szelte a levegőt. Fülei megrezzentek, egy-egy elkapott mondat után, amiket csak az utcasarkokon lehetett hallani. Érzett valamit a levegőben. Valami romlottságot, ami az egész város minden utcáját bejárta. Bármerre nézett, a bezártságot és a bút látta. Fájdalmat, amit a királyon kívül mindenki érzett, de csak a titokban elmorzsolt könnycseppek mutatták. Itt-ott reszkető lábú zebrákat látott, akik mindig a hátuk mögé néztek, mint akik félnek még saját árnyékuktól is. Mi történhetett itt? Az emberek felemésztették magukat és elmentek erről a világról itt hagyva az állatokat teljes szabadságban. Mi hát az ok a szorongásra és a félelemre? Hetekig törte a fejét, a dolgon gondolkodott. Figyelte az állatok viselkedését, egyszer még a király rezidenciájára is elment volna, hogy feltegye neki a nagy kérdést, de az izmos kutyaőrök nem engedték be az utcába sem, így hát csak távolról figyelhette a király életét.
Éjszaka a kocsija felé haza menet egy fekete autót látott elmenni az utcában. Ablakait fekete függönyök takarták, még a vezetőjét sem láthatta tőlük. Halucinált tán? Az állatok nem értenek a vezetéshez, az emberek pedig elmentek már. Lassan tovább ment, maga mögött hagyva a furcsa autót és az ismeretlen vezetőt, amikor egyszer csak egy zsiráf kiáltását halotta. Lihegve rohant vissza a sarokig, hogy onnan nézze az eseményeket, de már csak azt látta, hogy fekete öltönybe öltözött ebek betuszkolják a zsiráfot az autóba és szélsebesen elhajtanak. A szamár, mintha fejbe kólintották volna, eldőlt. Másnap reggel kábult fejjel ébredt ugyanott, ahol kidőlt. Emlékezett a tegnap történtekre, de teljesen összezavarodott. Mi volt ez az egész? Miért rakták be a zsiráfot abba a fekete kocsiba? Kik? Miért voltak emberi ruhába öltözve? Hogyan vezették az autót? Gondolatai összevissza jártak, de végül, több órányi elmélkedés után sem találtak a kérdésekre választ. Egyenesen ment volna a szomszédba elvinni a napi búza és gyümölcs adagot, amikor patái megakadtak. Lassan lenézett és egy hatalmas piros gombot látott. A gomb fölé felvésve a felirat: "Újraindítás". Fejfájása erősödni kezdett. Mi ez az egész? Valami vicc? Miért van itt ez a gomb? Lehunyta a szemét és megnyomta a gombot. Talán így jobb lesz gondolta és tovább lépett a küszöbön álló változás felé.
A hatalmas, felhőket karcoló épületeket benőtték a zöldellő növények, puha felületet adva az egykor tükörsima üveglapoknak. Az aszfalt néhol teljesen felrepedt, füvek és fák serkentek ki a lyukakból. A jelzőlámpák az út fölé hajoltak, a vékony, rozsdás acélrudakon, ezernyi kígyóként kúsztak fel az indák. A falakról lepergett a festék, beborították a házak széleit. Óriás reklámok hirdették a legújabb film jövetelét és az új testápolót, amivel éveket lehet fiatalodni. A régi kávézó lerombolva várta a vendégeit, akik soha nem érkeztek meg. A játékbolt polcait már csak pókhálók és rovartetemek töltötték meg árú helyett. A bolti kassza is üres volt, mint a kocsmában hagyott utolsó sörösüvegek. Emberi jelenlét nélkül minden ilyen elfelejtődött és az enyészetté vált. Így nézett ki a város, amiben az állatok éltek és akkor is ilyen volt, amikor az emberek még benne éltek.
Az elhagyott, üresen tátongó kocsikban egy új állat bukkant fel, aki egyszerűségével a járművet pusztán lakóhelyként használta. A vörös párnákkal kibélelt, fehérre mázolt autót egyedül egy hatalmas oroszlán lakta. Aranybarna szőre tiszta és selymes. Tekintette valami felsőbbrendűséget mutatott, fekete szemei úgy meredtek a távolba, mintha valami csodát látna. A fővárosi állatkert acél rácsait is elrágták az idő vasfogai, szabad utat engedve a benne lakó fenevadaknak, akik már régóta tudták, hogy mi fog történni. Előttük zajlott le az egész válság. Minden arcon ott látták a fájdalmat és a szenvedést. A válság illatán támaszkodva várták a végső összeomlást, ami - tudták - a szabadulásukat is jelenti egyben. Habár elvárásaik nagyok voltak és csalódniuk kellet a válság súlya alatt összeomlott világban, elégedett léptekkel sétálgattak végig az üres utcákon. Persze kis időn belül kiderült, hogy nem tudtak osztozkodni és együtt élni, tehát elhatárolódtak egymástól és kerületekre osztották a várost.
A nagynevű oroszlán, akár az egykori emberi királyok sarjai, feküdt a kerület legkényelmesebb autójában. F itymáló tekintettel nézte a körülötte ólálkodó egereket és patkányokat, akik kíváncsiságból bele akartak kóstolni a királyi életbe, ezért a kocsi közelébe futottak, majd amikor tekintetük találkozott a királyéval megfutamodva rohantak el. Az állatok rendszerét leginkább a régi diktatúrához lehetett hasonlítani, ahol a nagy hal megeszi a kishalat és ahol az igazság egy meglehetősen átalakított formája létezik. Ahol csak egy állat létezik, a király, aki mindenek fölött uralkodik. Az állatok tisztelték a törvényeket, amik ugyan sokszor megváltoztak mégis igazságot és rendet szolgáltattak. Hatalmas, arany festékkel felírták a város legmagasabb épületének ablakaira. Lehántották róla a növényeket, hogy helyet kapjon a korlátok ezen írásba öntött változata. Életük ezekkel a szabályokkal volt teljes, elvégre nélkülük nincs élet!
Ez az életforma sokáig tartott, az állatok engedelmeskedtek és dolgoztak a Királyért, ameddig meg nem érkezett a szamár. Egy vidéki farmról tévedhetett be a nagyvárosba, bár a vidékieket mindenki lenézte, mégis egyféle tettetett kedvességgel fogadták a szamarat. Kínálták a frissen learatott búzával és meleg tejjel. Szekérszámra hordtak neki mindenféle gyümölcsöt, amit ő szerényen el is fogadott. De mégis, a szamár a baráti fogadatás ellenére szorongva érezte magát. Puha, szürke szőre egészen felállt, fekete szemei rémülten tekintgettek ide-oda, farka pedig némán szelte a levegőt. Fülei megrezzentek, egy-egy elkapott mondat után, amiket csak az utcasarkokon lehetett hallani. Érzett valamit a levegőben. Valami romlottságot, ami az egész város minden utcáját bejárta. Bármerre nézett, a bezártságot és a bút látta. Fájdalmat, amit a királyon kívül mindenki érzett, de csak a titokban elmorzsolt könnycseppek mutatták. Itt-ott reszkető lábú zebrákat látott, akik mindig a hátuk mögé néztek, mint akik félnek még saját árnyékuktól is. Mi történhetett itt? Az emberek felemésztették magukat és elmentek erről a világról itt hagyva az állatokat teljes szabadságban. Mi hát az ok a szorongásra és a félelemre? Hetekig törte a fejét, a dolgon gondolkodott. Figyelte az állatok viselkedését, egyszer még a király rezidenciájára is elment volna, hogy feltegye neki a nagy kérdést, de az izmos kutyaőrök nem engedték be az utcába sem, így hát csak távolról figyelhette a király életét.
Éjszaka a kocsija felé haza menet egy fekete autót látott elmenni az utcában. Ablakait fekete függönyök takarták, még a vezetőjét sem láthatta tőlük. Halucinált tán? Az állatok nem értenek a vezetéshez, az emberek pedig elmentek már. Lassan tovább ment, maga mögött hagyva a furcsa autót és az ismeretlen vezetőt, amikor egyszer csak egy zsiráf kiáltását halotta. Lihegve rohant vissza a sarokig, hogy onnan nézze az eseményeket, de már csak azt látta, hogy fekete öltönybe öltözött ebek betuszkolják a zsiráfot az autóba és szélsebesen elhajtanak. A szamár, mintha fejbe kólintották volna, eldőlt. Másnap reggel kábult fejjel ébredt ugyanott, ahol kidőlt. Emlékezett a tegnap történtekre, de teljesen összezavarodott. Mi volt ez az egész? Miért rakták be a zsiráfot abba a fekete kocsiba? Kik? Miért voltak emberi ruhába öltözve? Hogyan vezették az autót? Gondolatai összevissza jártak, de végül, több órányi elmélkedés után sem találtak a kérdésekre választ. Egyenesen ment volna a szomszédba elvinni a napi búza és gyümölcs adagot, amikor patái megakadtak. Lassan lenézett és egy hatalmas piros gombot látott. A gomb fölé felvésve a felirat: "Újraindítás". Fejfájása erősödni kezdett. Mi ez az egész? Valami vicc? Miért van itt ez a gomb? Lehunyta a szemét és megnyomta a gombot. Talán így jobb lesz gondolta és tovább lépett a küszöbön álló változás felé.
2008. december 25., csütörtök
2008. december 24., szerda
Karácsony - Christmas
Boldog karácsonyt. Semmi frappáns. Semmi szép. Csak szimplán kellemeset kívánok mindenkinek.
Ui: Érdekes történetek vannak készülőben. (ugye milyen rossz a kíváncsiság?)
2008. december 19., péntek
Előjáték a következőhöz - Forward the Next
Jön valami. Közeledik. Ez az üzenete, ami felkészít, ami várakozásra bír, ami hirtelen és orvul letámad.
2008. december 14., vasárnap
2008. december 13., szombat
Rés - Gap
Mindenben van egy rés. Kicsi vagy nagy. Hosszú vagy rövid. Az eredmény ugyanaz: üresség, amit csak az idő tud betölteni. De mikor fogja? Mikor fog elmúlni? Nem tudom. Csak múlna már el, nem is én vagyok ez már.
2008. december 11., csütörtök
Kérdés - Question
Éjszakai kísérő,
Sárgán lyukas és,
Az eget beterítő.
Ez a nagy kérdés.
Mi ez? Várom a válaszokat. :)
Sárgán lyukas és,
Az eget beterítő.
Ez a nagy kérdés.
Mi ez? Várom a válaszokat. :)
2008. december 10., szerda
2008. december 9., kedd
2008. december 8., hétfő
2008. december 7., vasárnap
Üldözött: Az utolsó szárnycsapások - Pursued: The last wing beats
- Könyörgöm, ne öljön meg!
- Halálod lassú és fájdalmas lesz!
- Tíz év.
- ELVETTED AZ ÉLETEMET TE SZEMÉT!
- Együtt megyünk el.
- Miért ölte meg Katit?
- Ma ki kell nyírnod valakit.
- Üresség.
- Kínzó lassúsággal elmúlunk.
- AZ ANGYALOKAT NEM RAGADJA EL!
- Miért tették ezt vele?
- MIÉRT?
- Ő..
- Nem..
- Ezt..
- Érdemli!
Emlékezni kezd. Egyszer csak, mint egy vödör víz zúdul rá az emlékfolyam. Amikor, még 3 évesen az ujját szopta. Az első lábra állás. A beszéd és az ágybavizelés. Minden olyan tisztán él a fejében, mintha tegnap történt volna. Aztán eszébe jut, amikor először lép be az iskola hatalmas faajtaján. Első napjai az intézményben, ahol még rengeteg időt fog szenvedni. Ahol mindennap, csak egy újabb lépés a pokol felé. Emlékszik még a gúnynevekre és arra a kövér srácra, aki a legtöbbet bántotta.
- Kapafogú!
- Tökfej.
Emlékszik az összes könnycseppre, amit az iskolában hullajtott. Látja, hogyan dobják be a szemetesbe a vérző szívet, amiből minden érzelmet kioltottak.
Tovább lép, a gimnáziumban találja magát. Az első csók. Érzi még a lány forró ajkait. Látja a csodálatos a bronz fürtöket, ahogy szél borzolja őket.
Az első igazi ordítás. Zuhog az eső. Hangosan kopognak az esőcseppek az iskola rozsdás mászókáján. A nehéz kő, gyorsan repül az iskola ablakai felé, majd szétzúzza őket. A bukás. Lehajtott fejjel róni az iskola kihalt folyosóit. Utálni a zöld csempéket és gyűlölni mindenkit, aki rajtuk jár. A világot átkozva, sörbe önteni a bánatot. Megismerkedni a leendő főnökével. Együtt elmenni a Deákra. Ücsörögni a fűben. Nézni a felhőket, hogyan vándorolnak keresztül a világoskék égen. Meglátni a feleségét. Ha erősen gondol rá, még szívének első igazi dobbanásait is hallja. Az első szeretkezése. Mindezek benne élnek. Úgy érzi, hogy az emlékek egyetlen barna hajszálon lógnak, ami bármikor elszakadhat. De nem számít már, rég elmúltak ezek az idők. Nincsenek többé. Kati is elment. Megölte. Barátai átverték, és hátba döfték, mint mindenki más. Mégis, most először életében igazi szeretet érzett. Egyetlen szitokszó sem hagyta el a száját. Életére úgy gondolt, mint a legszebb virágos mezőre. Megállt az idő. Olyan, mint amikor meglátta élete első szerelmét. Gyönyörű és felhőtlen boldogság tölti meg a szívét. Mámoros boldogság. De ez pillanat hamar elmúlik és minden olyan gyorsan kezd mozogni, mintha felgyorsították volna. A hideg késpenge még mindig nyakán van és nem ébredt fel ebből a lidérces álomból.
A kés hirtelen lesiklik a nyakáról és hátra vág. A két fém hangosan feszül egymásnak. Szikrák röppenek a levegőbe, majd szétválnak. Mélyet nyel, kiálló ádámcsutkája fel-le mozog. Kábán nézi a küzdelmet. Az üldözője óriási erővel csap le az őrangyalára, aki fürgén kerüli ki a kés útját, majd szinte azonnal támadásba lendül. Egyenesen szúr a vadász felé, aki gyorsan hárít, mint egy gyakorlott gyilkos. Ordítva veti rá magát a támadójára. Egyik kezével az angyal arca felé nyúl, míg a másikat hátra feszíti. Ruha szakadás és éles kiáltás. A fehér ballonkabát levágott ujja lecsúszik, vér szökik elő a szabadon hagyott izmos kézből. Lendülettel vág hátra a mögötte álló, diadalittas ördög felé. Célba talál. Világoszöld pulóverét átáztatja a vér. Vicsorítva rohan ki az utcára. Az angyal gyors szökelléssel utána repül és a kését az ördög felé dobja. Az ördög elvetődik a hóban, ő is az ellenfelének hajítja a tőrét, aki éppen kirepül a sikátorból.
Nem lehet igaz. Tényleg ő az! A sötétben nem látott tisztán, de őrangyala valóban Ádám. Hogyan és hogy került ide? Csengőhangot hall a zsebéből, előveszi és látja, hogy mobilja be van kapcsolva. Előfordulhat? Olyan szerencséje lenne, hogy a zsebében bekapcsolódott a telefon? Így hívhatta fel az utca végében lakó barátját. De mi történik? Jézusom a kés egyenesen a feje felé repül! Itt a vég.
A penge elsiklik a füle mellett és kivág egy apró tincset a csata hevében összeborzolódott hajából. Azonnal a kése után ugrik és elüti az angyalt. Leteperi a hóba és vasökleivel lesújt az arcára. Vérpermet borítja el fehér havat. Tovább ütné a földre került ellenfelét, ha annak a lába nem lendülne a nyakába hihetetlen sebességgel. Legurul a járdáról egy kocsi elé. Hangos dudálással megy el a feje mellet. Hallja elgurulni a több tonnás járgányt, majd arcát elborítja a füst. Felordít. Közben az angyal felveszi a hóban hagyott késeket, immáron két tőrrel felvértezve fut a gonosz felé. Az ördög ordítva hátrál, majd felmászik egy fára. Hangos reccsenés hallatszik és egy vastag ággal ugrik le. Tél van nincsenek már levelek. Megfagyott az élet.
A villamossínek között csapnak össze. Az ág hangosan törik ketté az angyal hátán. János kifut a sikátorból. Rémülten néz körbe valami jármű után, de nem sokat kell keresni, azonnal észreveszi a közeledő villamost. Alighanem az utolsó, mert senki nincs már rajta. Ordítva ugrik az üldözője felé, akit közben újabb vágások érnek. Arca is sebes. Öklével orrba vágja. Érzi, hogy ujjai reccsenek, de nem törődik vele. Látja, hogy az ütése célba talált. Az üldöző megtántorodik, de azonnal felébred pillanatnyi kábulatából, és rettenetes csapást mér az angyal megvágott vállára. Kezéből kiesik az egyik kés.
- Gyorsan a villamosra! - ordítja János, és magával rántja az angyalt.
Látja a vezető rémült arcát, aki azonnal átlátva a helyzetet becsukja az ajtókat. Túl későn. Az ördög felvisít. A kapaszkodókkal előretámogatva magát, rohan keresztül a villamoson. Késével állandóan hadonászik. A küzdelem folytatódik. A penge hangosan hasítja át a levegőt. Az angyal, védekező pozíciót vesz fel. Mikor ellenfele az egyik automata ajtó elé ér, oldalba rúgja. Nekiesik az üvegnek, ami halk szisszenéssel kinyílik. Szél süvít be a vagonba. Az ördög félig kiesik, amikor megfogja a zöld korlátot. A szél kitépné a villamosból. Feje mellet elmegy egy oszlop. Szabad kezével az angyal felé döf, de az nem hárítja el a szúrást, és a késével lesújt a támadója arcára. A penge átvág a szeme fölött egészen az álláig. Vér csordul ki a hosszú sebből. Az ördög lenyeli romlott vérét. Ordít. A villamos megremeg. Az angyal hátra esik egy székbe. Az ördög belendül a vagonba. Ádám kétségbeesetten próbál kitörni a börtönéből, de nem tud. Lába beakadt. Az ördög újult erővel rúgja arcon vergődő áldozatát, aki közben elejtette a kését. A tőr szúr, az angyal elkerüli. Az újabb támadást a kezével védi ki. A hideg penge mélyen belehasít a húsba. A bíborvörös vér egészen átáztatja épen maradt kabátujját. A villamos megáll. Az angyal állcsúcson üti a gonoszt. A fogak felrepülnek a lámpákig. János kiugrik a villamosból. Az angyal azonnal követi. A villamos tovább megy. Az üldöző rajta marad. Felsikít. Kitépi a falon lógó kalapácsot, és pozdorjává zúzza vele az ablakot. Kiveti magát a sebesen zötyögő villamosból. Keményen ér földet a megálló végében. Látja az aluljáró felé futó prédákat. Zihálva utánuk megy.
A West End sárga fényei megvilágítják az aluljárót. Semmi sincs már nyitva, csak a csillogó pláza mesterséges fényei világítanak. Mindenütt hajléktalanok hevernek. Becstelen országban élünk, ahol becstelen minden lakos. Ahol minden megtörténhet, ahol az élet ott van a halál közelében. A West End műanyag kolosszusa, amiben semmi sem valódi és minden mű. A benne mozgó emberek is műanyagból vannak. Felveszik azt az életformát, amit ez az épület diktál nekik. Függenek. Olyanok, mint a felakasztott kabátok: üresek és élettelenek. Az ő hatalmas fogasuk pedig ez a világ. Sterilség, fényűzés és gazdagság. Fogyasztók és divat. Pénz. Rengeteg pénz. Boldogság, amit megjátszanak. Ez az épület egy színház, ahol mindenkinek adottak a szerepei és a helyei. Ez nem más, mint a halál. Nem fog elpusztulni, mert már elpusztult. Nincs jövője, mert ez a jövő.
Ez az épület áll az élet tengerének közepén. Az aluljárók sötét világa veszi körül, ahol mindennek saját értéke van. Minden számít, ahol az emberek összetartanak. Együtt élik át nyomorúságukat, bizarr, de valóságos. Valódi élet folyik igazi érzésekkel, amelyeket a plasztik világban élő, üresfejűek nem értenek. Ők nem emésztik magukat, hanem próbálják elviselhetőbbé tenni az életüket. Nem tipródnak, olyanok, mint a mellettük álló hatalmas épület. Őszinték és nem döfik hátba egymást. János gondolatmenetét megszakítja a gyengeség. Légzése megszakad. Zihálni kezd. Izzadság cseppek gyöngyöznek piszkos homlokán. Asztma. Neki dől a hideg csempének. Az angyal megáll, és várakozóan néz rá. Mélyeket szív az inhalátorból. De légzése nem áll helyre. Mi történik? Oda lép mellé az angyal. Nem kell szavakat használnia, tekintete is teljesen érthető. Feladják a küzdelmet. Rájönnek, hogy a zihálás nem fizikai hatás. Ez a lelkük utolsó lélegzetvétele. Nem a testük múlt el, hanem a szellemük. Ez az utolsó szárnycsapás. Nem bírják tovább.
A gyilkos némán jön le az aluljáróba. Lassú léptekkel közeledik a középen álló két alakhoz. Látszik rajtuk, hogy nemrég könnyek áztatták az arcukat. Tekintetük őszintén szomorú. Hangosan felvihog. Az ellenség táplálkozik sőt, egyenesen dőzsöl félelmükben. De nem is félelem ez. Igazi bátorságot lát, de mégis vakon visít.
- Mi van?! Feladtátok? Ennyi telik tőletek?! HE? - ő is liheg.
- Ő bérelt fel igaz? - kérdezi csöndesen János.
- Miről beszélsz mocsok?!
- A főnök.
- Nem félsz?
- Ugye tudod, hogy...
- Ezek az utolsó szavaid te undorító patkány!
- Ő ölte meg Katit.
Az üldöző hirtelen megáll.
- Miről beszélsz? - szeme vérben forog.
- Igen. Tudtam, hogy mindig is volt egy másik férfi. TE VOLTÁL AZ IGAZ?!
- HAZUDSZ! MEGÖLLEK!
- Édes Istenem... Miért?!
A gyilkos elejti a vérest kést. Térdre rogy.
- Olyan gyönyörű nő volt. Miért rabolták el tőlem?! A gyerek is… Már tudtuk a nevét. Azt mondta te tetted. Hogy te mészároltad le őket. Hogy a te hibád. NEM Ő TETTE! TE VOLTÁL! ÉS MOST MEGÖLLEK!
Keresztül ugrik a levegőn és késével lesújt Jánosra.
János ebben a pillanatban ért meg mindent. Felülemelkedik saját emberi korlátain. Kívülről látja megtörténni ezt az egész kálváriát. Beleszáll másokba és látja az ő szemszögüket. Ott él a fejében az egész, mint a múlt. Lerántja a hazugság leplét. Körmei teljesen leszakadnak benne, leépül és meghal. De sikerül neki. Feladja az életét és átadja magát a halálnak.
Vele kezdődött minden.
Találkozik Katival. Azonnal szerelmes lesz belé. Tudja, hogy valamit titkol, hogy van valakije, de nem teszi szóvá. Munkába áll Károllyal. Nem egyszerű munkáról van szó, a vállalat a nagy hitelkártya cégektől sikkaszt. Barátja egyre magasabbra emelkedik a ranglétrán, mintha valaki előre tolná. Valaki áll a háttérben. A cég vezetője ismeretlen körülmények között meghal. Szinte azonnal átveszi a helyét. A cég pénze egyre több. Ez feltűnik a rendőrségnek. Megjelenik a bejárat előtt, de soha nem jut be az épületbe. Aztán a fenyegetés elmúlik, sőt a rendőrség támogatni kezdi a vállalatot. A főnök teljesen elidegenedik Jánostól. Egyedüli uralkodóként vezérli a céget, egyre nagyobb csalásokat készít elő. János látja, hiszen ő intézi az adóbevallásokat. Elveszi feleségül Katit. Kilenc évig látja, hogy hétvégenként találkozik valakivel. Bejelenti, hogy üzleti útra megy. Egy hónapig nem hallani felőle semmit. Hazajön és látszik rajta, hogy feszült. 6 hónapig nem történik semmi, majd megtalálják a holtestét az árokban. A temetése csöndesen zajlik, a halotti bizonyítvány soha nem kerül János kezébe. Mintha direkt visszatartanák. Ki ölte meg és miért?
A főnöke tette, a felesége rájött, hogy Jánost kihasználják. Ezt elmondja a főnöknek, aki megerőszakolja és elteszi láb alól. Kirúgja Jánost az állásából és utána meg akarja öletni. Azt mondja egy férfinak, hogy ő ölte meg a Katit. Annak elborul az agya elkezdi üldözni. Ő találkozott Katival. Teherbe ejtette és megtudja, hogy ki ölte meg a családját. Persze azonnal el szeretné intézni a gyilkost. A főnök viszont tisztelte Jánost, nem bírja elviselni, hogy megöleti, tehát öngyilkos lesz. Valaki áll az egész mögött. Valaki irányította a főnököt is. Ki lehet az?
Az üldöző elvágott torokkal fekszik az aluljáró hideg csempéjén. A hajléktalanok nem ébredtek fel a duhajkodásra. Alszanak tovább, senki nincs már itt. Az őrangyal véres arccal áll a holtest fölött. János karján hatalmas vágás látszik. Patakokban folyik belőle a vér.
- Te tudtad ugye? – kérdezi halkan.
Az őrangyal feltekint.
- Mit?
- Ezt az egészet. Furcsa, hogy ilyen hirtelen a sikátorba tudtál érni, nem?
- Még szerencse, hogy bekapcsolódott a telefonod.
- Miért akadályoztad meg, hogy megöljön? Hiszen te tervelted ki az egészet.
- Miről beszélsz? Jól vagy?
- Megöltetted Katit, mert rájött a mocskos csalásaitokra. Utána irányítottad a főnököt, hogy engem is végezzen ki. Nem akartál lebukni. Elvégre ez egy kurva jó üzlet volt!
- Te nem vagy magadnál. – lassan elkezd közelíteni János felé.
- Megölted ezt az embert is, hogy fenntartsd a barátságunk látszatát. Most pedig engem akarsz eltávolítani az útból. A főnököt öngyilkosságba hajszoltad, így még több pénz ütheti a markodat.
- Igen. Rájöttél, Az egészet én terveltem ki. Irigységből. Szerettem a feleségedet, de tudtam, hogy csak ugyanolyan ribanc, mint a többi tyúk. Megöllek. És minden rendeződik. A rendőrség a kezünkben van, bár ezt bizonyára már tudod. Simán elboronálom a gyilkosságot. Nem fognak semmit megtudni, az újságban csak két ismeretlen holttest lesz. És most végzek veled, öreg barátom!
János felé ugrik. Diadallal ordít. Nem látja, hogy János kezében ott van a kés. Egyenesen beleesik. A penge megfordul benne. Arca eltorzul, könnycsepp gördül végig az arcán. Látszik rajta, hogy mondana még valamit, de már nem tud. Holtan rogy össze.
János elindul a pályaudvar felé. Szakadt, véres ruhája cafatokban lóg rajta. Szemei beesettek. A nap kezd felkelni. A narancssárga fény megvilágítja a pályaudvar grandiózus csarnokát. Felül a Szeged felé induló vonatra és mély álomba merül. Így ér véget a történet az elmúlásról és becsületről. Reméljük, hogy a mi barátaink bennünket nem vernek át.
VÉGE
- Halálod lassú és fájdalmas lesz!
- Tíz év.
- ELVETTED AZ ÉLETEMET TE SZEMÉT!
- Együtt megyünk el.
- Miért ölte meg Katit?
- Ma ki kell nyírnod valakit.
- Üresség.
- Kínzó lassúsággal elmúlunk.
- AZ ANGYALOKAT NEM RAGADJA EL!
- Miért tették ezt vele?
- MIÉRT?
- Ő..
- Nem..
- Ezt..
- Érdemli!
Emlékezni kezd. Egyszer csak, mint egy vödör víz zúdul rá az emlékfolyam. Amikor, még 3 évesen az ujját szopta. Az első lábra állás. A beszéd és az ágybavizelés. Minden olyan tisztán él a fejében, mintha tegnap történt volna. Aztán eszébe jut, amikor először lép be az iskola hatalmas faajtaján. Első napjai az intézményben, ahol még rengeteg időt fog szenvedni. Ahol mindennap, csak egy újabb lépés a pokol felé. Emlékszik még a gúnynevekre és arra a kövér srácra, aki a legtöbbet bántotta.
- Kapafogú!
- Tökfej.
Emlékszik az összes könnycseppre, amit az iskolában hullajtott. Látja, hogyan dobják be a szemetesbe a vérző szívet, amiből minden érzelmet kioltottak.
Tovább lép, a gimnáziumban találja magát. Az első csók. Érzi még a lány forró ajkait. Látja a csodálatos a bronz fürtöket, ahogy szél borzolja őket.
Az első igazi ordítás. Zuhog az eső. Hangosan kopognak az esőcseppek az iskola rozsdás mászókáján. A nehéz kő, gyorsan repül az iskola ablakai felé, majd szétzúzza őket. A bukás. Lehajtott fejjel róni az iskola kihalt folyosóit. Utálni a zöld csempéket és gyűlölni mindenkit, aki rajtuk jár. A világot átkozva, sörbe önteni a bánatot. Megismerkedni a leendő főnökével. Együtt elmenni a Deákra. Ücsörögni a fűben. Nézni a felhőket, hogyan vándorolnak keresztül a világoskék égen. Meglátni a feleségét. Ha erősen gondol rá, még szívének első igazi dobbanásait is hallja. Az első szeretkezése. Mindezek benne élnek. Úgy érzi, hogy az emlékek egyetlen barna hajszálon lógnak, ami bármikor elszakadhat. De nem számít már, rég elmúltak ezek az idők. Nincsenek többé. Kati is elment. Megölte. Barátai átverték, és hátba döfték, mint mindenki más. Mégis, most először életében igazi szeretet érzett. Egyetlen szitokszó sem hagyta el a száját. Életére úgy gondolt, mint a legszebb virágos mezőre. Megállt az idő. Olyan, mint amikor meglátta élete első szerelmét. Gyönyörű és felhőtlen boldogság tölti meg a szívét. Mámoros boldogság. De ez pillanat hamar elmúlik és minden olyan gyorsan kezd mozogni, mintha felgyorsították volna. A hideg késpenge még mindig nyakán van és nem ébredt fel ebből a lidérces álomból.
A kés hirtelen lesiklik a nyakáról és hátra vág. A két fém hangosan feszül egymásnak. Szikrák röppenek a levegőbe, majd szétválnak. Mélyet nyel, kiálló ádámcsutkája fel-le mozog. Kábán nézi a küzdelmet. Az üldözője óriási erővel csap le az őrangyalára, aki fürgén kerüli ki a kés útját, majd szinte azonnal támadásba lendül. Egyenesen szúr a vadász felé, aki gyorsan hárít, mint egy gyakorlott gyilkos. Ordítva veti rá magát a támadójára. Egyik kezével az angyal arca felé nyúl, míg a másikat hátra feszíti. Ruha szakadás és éles kiáltás. A fehér ballonkabát levágott ujja lecsúszik, vér szökik elő a szabadon hagyott izmos kézből. Lendülettel vág hátra a mögötte álló, diadalittas ördög felé. Célba talál. Világoszöld pulóverét átáztatja a vér. Vicsorítva rohan ki az utcára. Az angyal gyors szökelléssel utána repül és a kését az ördög felé dobja. Az ördög elvetődik a hóban, ő is az ellenfelének hajítja a tőrét, aki éppen kirepül a sikátorból.
Nem lehet igaz. Tényleg ő az! A sötétben nem látott tisztán, de őrangyala valóban Ádám. Hogyan és hogy került ide? Csengőhangot hall a zsebéből, előveszi és látja, hogy mobilja be van kapcsolva. Előfordulhat? Olyan szerencséje lenne, hogy a zsebében bekapcsolódott a telefon? Így hívhatta fel az utca végében lakó barátját. De mi történik? Jézusom a kés egyenesen a feje felé repül! Itt a vég.
A penge elsiklik a füle mellett és kivág egy apró tincset a csata hevében összeborzolódott hajából. Azonnal a kése után ugrik és elüti az angyalt. Leteperi a hóba és vasökleivel lesújt az arcára. Vérpermet borítja el fehér havat. Tovább ütné a földre került ellenfelét, ha annak a lába nem lendülne a nyakába hihetetlen sebességgel. Legurul a járdáról egy kocsi elé. Hangos dudálással megy el a feje mellet. Hallja elgurulni a több tonnás járgányt, majd arcát elborítja a füst. Felordít. Közben az angyal felveszi a hóban hagyott késeket, immáron két tőrrel felvértezve fut a gonosz felé. Az ördög ordítva hátrál, majd felmászik egy fára. Hangos reccsenés hallatszik és egy vastag ággal ugrik le. Tél van nincsenek már levelek. Megfagyott az élet.
A villamossínek között csapnak össze. Az ág hangosan törik ketté az angyal hátán. János kifut a sikátorból. Rémülten néz körbe valami jármű után, de nem sokat kell keresni, azonnal észreveszi a közeledő villamost. Alighanem az utolsó, mert senki nincs már rajta. Ordítva ugrik az üldözője felé, akit közben újabb vágások érnek. Arca is sebes. Öklével orrba vágja. Érzi, hogy ujjai reccsenek, de nem törődik vele. Látja, hogy az ütése célba talált. Az üldöző megtántorodik, de azonnal felébred pillanatnyi kábulatából, és rettenetes csapást mér az angyal megvágott vállára. Kezéből kiesik az egyik kés.
- Gyorsan a villamosra! - ordítja János, és magával rántja az angyalt.
Látja a vezető rémült arcát, aki azonnal átlátva a helyzetet becsukja az ajtókat. Túl későn. Az ördög felvisít. A kapaszkodókkal előretámogatva magát, rohan keresztül a villamoson. Késével állandóan hadonászik. A küzdelem folytatódik. A penge hangosan hasítja át a levegőt. Az angyal, védekező pozíciót vesz fel. Mikor ellenfele az egyik automata ajtó elé ér, oldalba rúgja. Nekiesik az üvegnek, ami halk szisszenéssel kinyílik. Szél süvít be a vagonba. Az ördög félig kiesik, amikor megfogja a zöld korlátot. A szél kitépné a villamosból. Feje mellet elmegy egy oszlop. Szabad kezével az angyal felé döf, de az nem hárítja el a szúrást, és a késével lesújt a támadója arcára. A penge átvág a szeme fölött egészen az álláig. Vér csordul ki a hosszú sebből. Az ördög lenyeli romlott vérét. Ordít. A villamos megremeg. Az angyal hátra esik egy székbe. Az ördög belendül a vagonba. Ádám kétségbeesetten próbál kitörni a börtönéből, de nem tud. Lába beakadt. Az ördög újult erővel rúgja arcon vergődő áldozatát, aki közben elejtette a kését. A tőr szúr, az angyal elkerüli. Az újabb támadást a kezével védi ki. A hideg penge mélyen belehasít a húsba. A bíborvörös vér egészen átáztatja épen maradt kabátujját. A villamos megáll. Az angyal állcsúcson üti a gonoszt. A fogak felrepülnek a lámpákig. János kiugrik a villamosból. Az angyal azonnal követi. A villamos tovább megy. Az üldöző rajta marad. Felsikít. Kitépi a falon lógó kalapácsot, és pozdorjává zúzza vele az ablakot. Kiveti magát a sebesen zötyögő villamosból. Keményen ér földet a megálló végében. Látja az aluljáró felé futó prédákat. Zihálva utánuk megy.
A West End sárga fényei megvilágítják az aluljárót. Semmi sincs már nyitva, csak a csillogó pláza mesterséges fényei világítanak. Mindenütt hajléktalanok hevernek. Becstelen országban élünk, ahol becstelen minden lakos. Ahol minden megtörténhet, ahol az élet ott van a halál közelében. A West End műanyag kolosszusa, amiben semmi sem valódi és minden mű. A benne mozgó emberek is műanyagból vannak. Felveszik azt az életformát, amit ez az épület diktál nekik. Függenek. Olyanok, mint a felakasztott kabátok: üresek és élettelenek. Az ő hatalmas fogasuk pedig ez a világ. Sterilség, fényűzés és gazdagság. Fogyasztók és divat. Pénz. Rengeteg pénz. Boldogság, amit megjátszanak. Ez az épület egy színház, ahol mindenkinek adottak a szerepei és a helyei. Ez nem más, mint a halál. Nem fog elpusztulni, mert már elpusztult. Nincs jövője, mert ez a jövő.
Ez az épület áll az élet tengerének közepén. Az aluljárók sötét világa veszi körül, ahol mindennek saját értéke van. Minden számít, ahol az emberek összetartanak. Együtt élik át nyomorúságukat, bizarr, de valóságos. Valódi élet folyik igazi érzésekkel, amelyeket a plasztik világban élő, üresfejűek nem értenek. Ők nem emésztik magukat, hanem próbálják elviselhetőbbé tenni az életüket. Nem tipródnak, olyanok, mint a mellettük álló hatalmas épület. Őszinték és nem döfik hátba egymást. János gondolatmenetét megszakítja a gyengeség. Légzése megszakad. Zihálni kezd. Izzadság cseppek gyöngyöznek piszkos homlokán. Asztma. Neki dől a hideg csempének. Az angyal megáll, és várakozóan néz rá. Mélyeket szív az inhalátorból. De légzése nem áll helyre. Mi történik? Oda lép mellé az angyal. Nem kell szavakat használnia, tekintete is teljesen érthető. Feladják a küzdelmet. Rájönnek, hogy a zihálás nem fizikai hatás. Ez a lelkük utolsó lélegzetvétele. Nem a testük múlt el, hanem a szellemük. Ez az utolsó szárnycsapás. Nem bírják tovább.
A gyilkos némán jön le az aluljáróba. Lassú léptekkel közeledik a középen álló két alakhoz. Látszik rajtuk, hogy nemrég könnyek áztatták az arcukat. Tekintetük őszintén szomorú. Hangosan felvihog. Az ellenség táplálkozik sőt, egyenesen dőzsöl félelmükben. De nem is félelem ez. Igazi bátorságot lát, de mégis vakon visít.
- Mi van?! Feladtátok? Ennyi telik tőletek?! HE? - ő is liheg.
- Ő bérelt fel igaz? - kérdezi csöndesen János.
- Miről beszélsz mocsok?!
- A főnök.
- Nem félsz?
- Ugye tudod, hogy...
- Ezek az utolsó szavaid te undorító patkány!
- Ő ölte meg Katit.
Az üldöző hirtelen megáll.
- Miről beszélsz? - szeme vérben forog.
- Igen. Tudtam, hogy mindig is volt egy másik férfi. TE VOLTÁL AZ IGAZ?!
- HAZUDSZ! MEGÖLLEK!
- Édes Istenem... Miért?!
A gyilkos elejti a vérest kést. Térdre rogy.
- Olyan gyönyörű nő volt. Miért rabolták el tőlem?! A gyerek is… Már tudtuk a nevét. Azt mondta te tetted. Hogy te mészároltad le őket. Hogy a te hibád. NEM Ő TETTE! TE VOLTÁL! ÉS MOST MEGÖLLEK!
Keresztül ugrik a levegőn és késével lesújt Jánosra.
János ebben a pillanatban ért meg mindent. Felülemelkedik saját emberi korlátain. Kívülről látja megtörténni ezt az egész kálváriát. Beleszáll másokba és látja az ő szemszögüket. Ott él a fejében az egész, mint a múlt. Lerántja a hazugság leplét. Körmei teljesen leszakadnak benne, leépül és meghal. De sikerül neki. Feladja az életét és átadja magát a halálnak.
Vele kezdődött minden.
Találkozik Katival. Azonnal szerelmes lesz belé. Tudja, hogy valamit titkol, hogy van valakije, de nem teszi szóvá. Munkába áll Károllyal. Nem egyszerű munkáról van szó, a vállalat a nagy hitelkártya cégektől sikkaszt. Barátja egyre magasabbra emelkedik a ranglétrán, mintha valaki előre tolná. Valaki áll a háttérben. A cég vezetője ismeretlen körülmények között meghal. Szinte azonnal átveszi a helyét. A cég pénze egyre több. Ez feltűnik a rendőrségnek. Megjelenik a bejárat előtt, de soha nem jut be az épületbe. Aztán a fenyegetés elmúlik, sőt a rendőrség támogatni kezdi a vállalatot. A főnök teljesen elidegenedik Jánostól. Egyedüli uralkodóként vezérli a céget, egyre nagyobb csalásokat készít elő. János látja, hiszen ő intézi az adóbevallásokat. Elveszi feleségül Katit. Kilenc évig látja, hogy hétvégenként találkozik valakivel. Bejelenti, hogy üzleti útra megy. Egy hónapig nem hallani felőle semmit. Hazajön és látszik rajta, hogy feszült. 6 hónapig nem történik semmi, majd megtalálják a holtestét az árokban. A temetése csöndesen zajlik, a halotti bizonyítvány soha nem kerül János kezébe. Mintha direkt visszatartanák. Ki ölte meg és miért?
A főnöke tette, a felesége rájött, hogy Jánost kihasználják. Ezt elmondja a főnöknek, aki megerőszakolja és elteszi láb alól. Kirúgja Jánost az állásából és utána meg akarja öletni. Azt mondja egy férfinak, hogy ő ölte meg a Katit. Annak elborul az agya elkezdi üldözni. Ő találkozott Katival. Teherbe ejtette és megtudja, hogy ki ölte meg a családját. Persze azonnal el szeretné intézni a gyilkost. A főnök viszont tisztelte Jánost, nem bírja elviselni, hogy megöleti, tehát öngyilkos lesz. Valaki áll az egész mögött. Valaki irányította a főnököt is. Ki lehet az?
Az üldöző elvágott torokkal fekszik az aluljáró hideg csempéjén. A hajléktalanok nem ébredtek fel a duhajkodásra. Alszanak tovább, senki nincs már itt. Az őrangyal véres arccal áll a holtest fölött. János karján hatalmas vágás látszik. Patakokban folyik belőle a vér.
- Te tudtad ugye? – kérdezi halkan.
Az őrangyal feltekint.
- Mit?
- Ezt az egészet. Furcsa, hogy ilyen hirtelen a sikátorba tudtál érni, nem?
- Még szerencse, hogy bekapcsolódott a telefonod.
- Miért akadályoztad meg, hogy megöljön? Hiszen te tervelted ki az egészet.
- Miről beszélsz? Jól vagy?
- Megöltetted Katit, mert rájött a mocskos csalásaitokra. Utána irányítottad a főnököt, hogy engem is végezzen ki. Nem akartál lebukni. Elvégre ez egy kurva jó üzlet volt!
- Te nem vagy magadnál. – lassan elkezd közelíteni János felé.
- Megölted ezt az embert is, hogy fenntartsd a barátságunk látszatát. Most pedig engem akarsz eltávolítani az útból. A főnököt öngyilkosságba hajszoltad, így még több pénz ütheti a markodat.
- Igen. Rájöttél, Az egészet én terveltem ki. Irigységből. Szerettem a feleségedet, de tudtam, hogy csak ugyanolyan ribanc, mint a többi tyúk. Megöllek. És minden rendeződik. A rendőrség a kezünkben van, bár ezt bizonyára már tudod. Simán elboronálom a gyilkosságot. Nem fognak semmit megtudni, az újságban csak két ismeretlen holttest lesz. És most végzek veled, öreg barátom!
János felé ugrik. Diadallal ordít. Nem látja, hogy János kezében ott van a kés. Egyenesen beleesik. A penge megfordul benne. Arca eltorzul, könnycsepp gördül végig az arcán. Látszik rajta, hogy mondana még valamit, de már nem tud. Holtan rogy össze.
János elindul a pályaudvar felé. Szakadt, véres ruhája cafatokban lóg rajta. Szemei beesettek. A nap kezd felkelni. A narancssárga fény megvilágítja a pályaudvar grandiózus csarnokát. Felül a Szeged felé induló vonatra és mély álomba merül. Így ér véget a történet az elmúlásról és becsületről. Reméljük, hogy a mi barátaink bennünket nem vernek át.
VÉGE
2008. december 6., szombat
Üldözött: Törött szárnyú angyal - Pursued: Angel with broken wings
Vajon mi történhetett? A munkahelyi telefonja nem kapcsol. Mintha megsemmisült volna. Az az átkozott mobiltelefon pedig mindig ki van kapcsolva. Tulajdonképpen mire kell neki? Dísznek vagy valami hasonlónak? Elhívta volna egy kis szíverősítőre. Mióta megtalálták János feleségét az árokban... gyönyörű nő volt. Hogyan lehet egy ilyen csodaszép csillagot a porba tiporni?
Elvetemült tett, ami megtorlást érdemel. Megtorlást, amit Isten ad majd, egy ember kezébe.
János. Az egyetlen barátja. Tíz éve ismeri már. Őrizték egymást. Miért tették ezt vele? Ki akarja őt is teljesen a földbe gyalázni? Egy felsőbb hatalom? Vagy maga Isten? És ha Isten, akkor miért? Hisz Ő ismeri a legjobban. Ő áll fölötte. Ő védi és oltalmazza őt. Láthatja, hogy a lelke tiszta. És a felesége is makulátlan volt. Soha nem csalta volna meg. Milyen szép… Megrázza a fejét. Miért is gondol erre? Nem tud rajta változtatni.
Leül a régi zongorához és elkezd játszani valami lassú dallamot, majd nemsokára éneklésbe kezd. A dal az életről szól. Hogy az élet milyen nehéz, szörnyű és igazságtalan. És hogy ezeken kell felülemelkednie mindenkinek. Csak felejteni. Elfeledni minden rosszat. Hogy boldog életet élhessünk, és szemei közé köpjünk a halál gonosz arcának. Hogy legyőzzük félelmeinket. Régi dal, egyszer régen együtt énekelték Jánossal.
De mi történik, ha a félelmeinken és a fájdalmainkon nem tudunk felülemelkedni? Ha ezek a félelmek határoznak meg? Irányítanak minket. És olyan dolgokra kényszerítenek, amiket épeszű ember nem tenne meg. Megőrülünk és elpusztítjuk az életet magunk körül? Beállunk a halál fekete seregébe, és szép lassan emésztjük fel a világot? Csalással és rablással érjük el a céljainkat? Talán a becsület utolsó fényei is kialszanak és a végén még a legerősebbek is megadják magukat. Teljes káosz veszi át az uralmat. És a világ végül elpusztítja saját magát.
Mi határozzuk meg a történet végét, vagy úgy van megírva a világ sorsa, mint egy vaskos enciklopédia? Őrangyalok figyelik, hogy mit teszünk? És a helyes sorrendbe terelnek minket?
Befejezi a zongorázást. Kimegy a párkányra. Nézi a hópelyhek néma szállingózását a sötétkék égen. Éppen telihold van. A tompa, sárgás fény átvilágít a fehér felhőkön. Olyan, mintha aranyeső hullana. Végigtekint Budapesten. Látja a Blaha Lujza téren álló építkezést. A hatalmas daru néma uralkodóként magasodik Budapest fölé. Előtte fekszik az egész város, mint a királyok vörös szőnyege. Az egész utca kihalt. A bérházak ablakaiból narancssárga fények szűrődnek ki.
Az egyik emeleten a család TV-t néz, közben forró kakaót szürcsölgetnek és fánkot esznek. Néha-néha együtt röhögnek fel a kabarén. Ilyen lenne a tökéletes család? A frissen borotválkozott apuka óvó tekintettel néz végig a családján. Bodri, a kutya hallgatagon fekszik a puha, kézzel szőtt szőnyegen. Hátán ott pihen a kislány keze. Ütemesen simogatja a kutya fehér szőrét. A kanapén fekvő fiatal anya elbóbiskol. Ölében ott ül az új jövevény. Alig múlt fél éves a kis Gergő. A legidősebb, 14 év körüli fiú a számítógép előtt ül. Játszik a legújabb autóversenyes játékkal. Igen. Ez a tökéletes család. Meghittség és nyugalom. Kár, hogy ez neki nem adatott meg.
Ha ez meglenne, akkor most nem azzal lenne elfoglalva, hogy emészti magát, és azon mereng, hogy milyen rossz az élet. Úgy mindennap más lenne. A Nap fényes ragyogása mindig örömmel töltené el a szívét. És most?
Most, mint egy denevér húzódik el a tőle. Több napos borosta éktelenkedik az arcán. A konyhája dugig van elmosogatatlan edényekkel. 35 éves és nincsenek gyerekei. Nincsen családja és már a kutyája is halott két éve. Szegény Ördög. Jó kutya volt, csak kissé szeles. Ez okozta a vesztét. Hókotróval kellett felszedni a járdáról széttört testet.
Fejét csóválva megy a radiátorhoz. Felcsavarja a hőmérsékletet. Hideg kezd lenni. Kábán dől be a fehér kanapéba. Telefonját a fekete üvegasztalra teszi. Mint egy élő hulla hever a TV előtt. Kapcsolgatja az adókat. Karikás szemei üvegesen me-
rednek a képernyőre. Szája tátva marad, egy apró nyálcsepp csordul ki rajta. Szörnyű ez a semmittevés. Kiveszett belőle az élni vágyás? Bámul kifelé a világba, miközben tömi magába a reklámokat. Drága vörös bort iszik, hanyag módon üvegből. Átkapcsol a DVD-re. Elkezd nézni egy filmet.
Groteszk jövőkép. Mindenki meddő és csak Anglia áll meg a talpán. De ez csak egy látszólagos állapot. Igazából az összeomlás szélén áll. Milyen elkeserítő. Vajon efelé haladunk mi is? Monarchia lesz újra?
Hamarosan olyan sötét mélységekbe zuhan, hogy inkább feladja a küzdelmet. Nem próbál kikecmeregni a végtelen mély kútból. Úgy alszik el, mintha fejbe lőtték volna. Az álmok teljesen elhúzzák a valóságtól. A pokol felé ráncigálják, ami kísértetiesen hasonlít a mostani életére. Minden ugyanolyan. Létezik-e nagyobb pokol az életnél? Átadja magát a félelmeinek. A rettegésnek. Teste remeg, mint a nyárfalevél. Szemgolyója folyamatosan mozog. Homloka gyöngyözik az izzadságtól. Végignézi az életét. Látja, hogyan múlik el csöndesen. Hogyan pusztul el körülötte a világ. Ő pedig, mint egy mindent látó angyal repül végig az egészen. De nem akarja ezt. Nem akarja tudni, hogy milyen mocsok ez az egész. Át akarja magát adni a boldog tudatlanságnak. Ahol minden olyan szép és tökéletes, mint az a TV előtt ülő öttagú család. Nem akar tudni semmiről. Csak lenni. Olyan éle-tet akar, ahol valójában halott. Ahol van társasági élete. Felesége és gyerekei is. Minden csak úgy csörög a fejében. Összeomlik az egész élete. Zizegve ég el a világ. Elragadta volna őt is a félelem? NEM! Még nem! NEM!!!!! AZ ANGYALOKAT NEM RAGADJA EL! Kiugrik a gödörből.
A szeme kipattan. A film stáblistája megy már. A nevek szép lassan baktatnak fel a fekete vásznon. Látása még homályos. Hallása kezd kitisztulni. A mobilja csörög. Az volt az idegesítő hang. Ki a picsa keresi fél egykor?!
Ránéz a telefon kijelzőére. János az. Mi? Miért keresi? Mi történt?
Gyorsan veszi fel a telefont. Izgatottan kiállt bele.
- Mond! Mi az? Beszélj.
Nem szól vissza senki. Csak az állandó zokogást hallja és a távolban felvisító röhögést.
- Mi történik ott? János. Beszélj!
Egy hangos ordítást. Majd valami fröcsögő hang. Kifut a párkányra. Lenéz az utcára. A hóesés elállt. A gyönyörű fehér hóban máris fekete nyomok vannak. Egyenesen egy sikátor felé vezetnek ahonnan... Jézusom! Vér. Rengeteg vér. Vér folyik ki a sikátorból. Hajléktalanok rohannak szerteszét az utcában. Mi történik itt? Felveszi a fehér ballonkabátját. A konyhaasztalról elragad egy piszkos konyhakést. Lihegve rohan az utcán. A sikátor bejáratához ér. Látja, hogy a sötét alak egy halom újságpapír fölé áll.
- Könyörgöm, ne öljön meg! – mondja sírva valaki.
- Megfoglak, te szarházi – ordítja a másik, mély hörgő hangon.
Halkan mögé lopódzik. Válla fölött látja az ujját szopó alakot. Könnycseppek áztatják az arcát.
Őrangyalként sújt le a gonoszra.
Elvetemült tett, ami megtorlást érdemel. Megtorlást, amit Isten ad majd, egy ember kezébe.
János. Az egyetlen barátja. Tíz éve ismeri már. Őrizték egymást. Miért tették ezt vele? Ki akarja őt is teljesen a földbe gyalázni? Egy felsőbb hatalom? Vagy maga Isten? És ha Isten, akkor miért? Hisz Ő ismeri a legjobban. Ő áll fölötte. Ő védi és oltalmazza őt. Láthatja, hogy a lelke tiszta. És a felesége is makulátlan volt. Soha nem csalta volna meg. Milyen szép… Megrázza a fejét. Miért is gondol erre? Nem tud rajta változtatni.
Leül a régi zongorához és elkezd játszani valami lassú dallamot, majd nemsokára éneklésbe kezd. A dal az életről szól. Hogy az élet milyen nehéz, szörnyű és igazságtalan. És hogy ezeken kell felülemelkednie mindenkinek. Csak felejteni. Elfeledni minden rosszat. Hogy boldog életet élhessünk, és szemei közé köpjünk a halál gonosz arcának. Hogy legyőzzük félelmeinket. Régi dal, egyszer régen együtt énekelték Jánossal.
De mi történik, ha a félelmeinken és a fájdalmainkon nem tudunk felülemelkedni? Ha ezek a félelmek határoznak meg? Irányítanak minket. És olyan dolgokra kényszerítenek, amiket épeszű ember nem tenne meg. Megőrülünk és elpusztítjuk az életet magunk körül? Beállunk a halál fekete seregébe, és szép lassan emésztjük fel a világot? Csalással és rablással érjük el a céljainkat? Talán a becsület utolsó fényei is kialszanak és a végén még a legerősebbek is megadják magukat. Teljes káosz veszi át az uralmat. És a világ végül elpusztítja saját magát.
Mi határozzuk meg a történet végét, vagy úgy van megírva a világ sorsa, mint egy vaskos enciklopédia? Őrangyalok figyelik, hogy mit teszünk? És a helyes sorrendbe terelnek minket?
Befejezi a zongorázást. Kimegy a párkányra. Nézi a hópelyhek néma szállingózását a sötétkék égen. Éppen telihold van. A tompa, sárgás fény átvilágít a fehér felhőkön. Olyan, mintha aranyeső hullana. Végigtekint Budapesten. Látja a Blaha Lujza téren álló építkezést. A hatalmas daru néma uralkodóként magasodik Budapest fölé. Előtte fekszik az egész város, mint a királyok vörös szőnyege. Az egész utca kihalt. A bérházak ablakaiból narancssárga fények szűrődnek ki.
Az egyik emeleten a család TV-t néz, közben forró kakaót szürcsölgetnek és fánkot esznek. Néha-néha együtt röhögnek fel a kabarén. Ilyen lenne a tökéletes család? A frissen borotválkozott apuka óvó tekintettel néz végig a családján. Bodri, a kutya hallgatagon fekszik a puha, kézzel szőtt szőnyegen. Hátán ott pihen a kislány keze. Ütemesen simogatja a kutya fehér szőrét. A kanapén fekvő fiatal anya elbóbiskol. Ölében ott ül az új jövevény. Alig múlt fél éves a kis Gergő. A legidősebb, 14 év körüli fiú a számítógép előtt ül. Játszik a legújabb autóversenyes játékkal. Igen. Ez a tökéletes család. Meghittség és nyugalom. Kár, hogy ez neki nem adatott meg.
Ha ez meglenne, akkor most nem azzal lenne elfoglalva, hogy emészti magát, és azon mereng, hogy milyen rossz az élet. Úgy mindennap más lenne. A Nap fényes ragyogása mindig örömmel töltené el a szívét. És most?
Most, mint egy denevér húzódik el a tőle. Több napos borosta éktelenkedik az arcán. A konyhája dugig van elmosogatatlan edényekkel. 35 éves és nincsenek gyerekei. Nincsen családja és már a kutyája is halott két éve. Szegény Ördög. Jó kutya volt, csak kissé szeles. Ez okozta a vesztét. Hókotróval kellett felszedni a járdáról széttört testet.
Fejét csóválva megy a radiátorhoz. Felcsavarja a hőmérsékletet. Hideg kezd lenni. Kábán dől be a fehér kanapéba. Telefonját a fekete üvegasztalra teszi. Mint egy élő hulla hever a TV előtt. Kapcsolgatja az adókat. Karikás szemei üvegesen me-
rednek a képernyőre. Szája tátva marad, egy apró nyálcsepp csordul ki rajta. Szörnyű ez a semmittevés. Kiveszett belőle az élni vágyás? Bámul kifelé a világba, miközben tömi magába a reklámokat. Drága vörös bort iszik, hanyag módon üvegből. Átkapcsol a DVD-re. Elkezd nézni egy filmet.
Groteszk jövőkép. Mindenki meddő és csak Anglia áll meg a talpán. De ez csak egy látszólagos állapot. Igazából az összeomlás szélén áll. Milyen elkeserítő. Vajon efelé haladunk mi is? Monarchia lesz újra?
Hamarosan olyan sötét mélységekbe zuhan, hogy inkább feladja a küzdelmet. Nem próbál kikecmeregni a végtelen mély kútból. Úgy alszik el, mintha fejbe lőtték volna. Az álmok teljesen elhúzzák a valóságtól. A pokol felé ráncigálják, ami kísértetiesen hasonlít a mostani életére. Minden ugyanolyan. Létezik-e nagyobb pokol az életnél? Átadja magát a félelmeinek. A rettegésnek. Teste remeg, mint a nyárfalevél. Szemgolyója folyamatosan mozog. Homloka gyöngyözik az izzadságtól. Végignézi az életét. Látja, hogyan múlik el csöndesen. Hogyan pusztul el körülötte a világ. Ő pedig, mint egy mindent látó angyal repül végig az egészen. De nem akarja ezt. Nem akarja tudni, hogy milyen mocsok ez az egész. Át akarja magát adni a boldog tudatlanságnak. Ahol minden olyan szép és tökéletes, mint az a TV előtt ülő öttagú család. Nem akar tudni semmiről. Csak lenni. Olyan éle-tet akar, ahol valójában halott. Ahol van társasági élete. Felesége és gyerekei is. Minden csak úgy csörög a fejében. Összeomlik az egész élete. Zizegve ég el a világ. Elragadta volna őt is a félelem? NEM! Még nem! NEM!!!!! AZ ANGYALOKAT NEM RAGADJA EL! Kiugrik a gödörből.
A szeme kipattan. A film stáblistája megy már. A nevek szép lassan baktatnak fel a fekete vásznon. Látása még homályos. Hallása kezd kitisztulni. A mobilja csörög. Az volt az idegesítő hang. Ki a picsa keresi fél egykor?!
Ránéz a telefon kijelzőére. János az. Mi? Miért keresi? Mi történt?
Gyorsan veszi fel a telefont. Izgatottan kiállt bele.
- Mond! Mi az? Beszélj.
Nem szól vissza senki. Csak az állandó zokogást hallja és a távolban felvisító röhögést.
- Mi történik ott? János. Beszélj!
Egy hangos ordítást. Majd valami fröcsögő hang. Kifut a párkányra. Lenéz az utcára. A hóesés elállt. A gyönyörű fehér hóban máris fekete nyomok vannak. Egyenesen egy sikátor felé vezetnek ahonnan... Jézusom! Vér. Rengeteg vér. Vér folyik ki a sikátorból. Hajléktalanok rohannak szerteszét az utcában. Mi történik itt? Felveszi a fehér ballonkabátját. A konyhaasztalról elragad egy piszkos konyhakést. Lihegve rohan az utcán. A sikátor bejáratához ér. Látja, hogy a sötét alak egy halom újságpapír fölé áll.
- Könyörgöm, ne öljön meg! – mondja sírva valaki.
- Megfoglak, te szarházi – ordítja a másik, mély hörgő hangon.
Halkan mögé lopódzik. Válla fölött látja az ujját szopó alakot. Könnycseppek áztatják az arcát.
Őrangyalként sújt le a gonoszra.
2008. december 5., péntek
Üldözött: Bizalom - Pursued: Trust
A főnök csontos ujjai lassan nyomják le a telefon szürke gombjait. Beesett szemei arról árulkodnak, hogy az utóbbi napokban nem tudott rendesen aludni. Gondterhelt arcát mély barázdák tarkítják. Fiatal, de valamiért mégis mintha tíz évet öregedett volna. A tíz év hirtelen csapott le rá. Tíz éve vezette már a céget. És Ő is tíz éve került ide. Együtt jöttek. És együtt is mennek el.
A telefon kicseng. A percek hosszú óráknak tűnnek. Minden sokkal lassabban történik. A világ megállt. Amikor az ember szíve kettétörik, gyökeresen megváltozik. Többé nem ver már olyan ütemmel, mint régen. Nem történik minden simán. Nincs minden rendben. Gyorsan tűnnek el a szép évek emlékei. Amikor a szív kettészakad, először teljesen leáll, majd lassú dobogásba kezd. Ez sokkal nagyobb szenvedés, mint amit az ember el tud viselni. Az élet lassan megy el felette. Olyan kínzó lassúsággal közelít az elmúlás, hogy mire célba ér, már nincs is mit kioltania. A lassúság olyan, mint az élet és a halál között lévő űrben lebegni. Őrjítő.
A telefonvonal hatalmas robajjal szakad meg. Szívének másik fele ezek szerint újra életre kelt. De ezt az ütemet nem tudja sokáig tartani. Úgy esik majd el, mint egy katona a harcmezőn. Istenem miért tette? Féltékenységből? Vagy talán nem bízott benne? Félt tőle? Miért? Feláll a székből és kinéz a hatalmas ablakokon. Szinte hallja, hogyan dől össze a tíz évig épített vár. Hallja a tökéletesen kifaragott kövek néma puffanását a porban. Hallja az izzó könnycseppek hullását. Látja, hogyan kapálódzik szétrepedt szívének másik fele. Kipróbálja kinyújtani eltört kezeit. Hallja a véres körmök kaparászását a bizonytalanság sötét falain. De nem tudja lekaparni a hazugságokat. Oly szövevényes és kemény, hogy emberi kéz nem képes eltűntetni. Soha nem fogja megtudni, hogyan történt az egész. Ezt a történtet nem neki írták. Neki nem ilyen élet jár.
Többet érdemel ennél. MIÉRT EZT KAPTA?
Muszáj eldobnia magától mindent. Ki kell Jánost rúgnia az állásból, ahol ő is tíz keserves évet dolgozott. Nem tudhatja meg titkot, mert akkor elnyelik az őrület habzó hullámai. Beleesik a végtelenül mély árokba, ahonnan nem tud soha többé kijönni. Hisz nem is tud úszni! Ő megbízott benne. Igen. Megbízott, hiszen már évek óta együtt voltak. Együtt jöttek ide. Testvérként tisztelték egymást. Soha nem hazudtolta meg magát. Nem verte át. Mindig önzetlenül nyújtotta az egész kezét! Lelke tiszta volt, mint egy frissen mosott terítő. Ő volt a legjobb barát, akit valaha ember kívánhat. Ő mégis eldobta. Kilökte a hideg éjszakába, hogy a fagy martalékává váljon. Eljátszotta a bizalmát. Kihasználta! Csótány módjára hátba szúrta és elárulta. Nem más, mint egy féreg, aki még az életet sem érdemli. És nem is kapja meg. A férgeket nem lehet semmilyen rovarirtóval elpusztítani. Vagy maradnak a háznál, vagy saját magukat pusztítják el. Úgy bizony! Nem érdemel ő mást, csak halált. Istenem! Miért?
Ekkor, az ajtó, mint egy villám csapódik ki helyéről. Egy sötét sziluett lép be rajta. Haja az égnek meredezik. Az egyik, ökölbe szorított kezében egy összegyúrt képet szorongat. A ruhája szakadt és véres. Az arcán még frissek a sírás vörös nyomai. Szeme parázslik a dühtől. Arca eltorzult, akár csak feldühödött lelke. Mit tett ezt ezzel a csodálatos elmével?
- ELVETTED AZ ÉLETEMET TE SZEMÉT!- ordítja nyálcseppeket okádva ki a száján.
- Miben segíthetek? - kérdezi kimérten.
- AZ ÉLETEMET AKAROM!
- Nos, ilyen szolgáltatásunk nincs - Kérem - folytatja még mindig nyugodtan - fáradjon ki az irodámból. Miért teszi ezt? Miért viseli még mindig az átverés szürke álarcát?
- NEM ÉRDEKEL! - köp a főnök felé, majd belecsap a falba. Keze mély nyomot hagy a parafában.
- Az életed te magad veszítetted el.- mondja sötéten. Olyan könnyen hazudik, mintha könyvből olvasná.
Látja, hogy a legjobb barátja felhördül. Szemei úgy kikerekednek, mint valami gödör. Szája kinyílik. Várakozás teljesen áll még mindig az ajtóban.
- Pontosan tudod, hogy mi történt. Hiába szorongatod azt a képet. Tudod, hogy miről beszélek! - ordítja elhaló hangon.
Nézi az arcát. Kétségbeesést lát rajta. Érzi, hogy próbálja megérteni a helyzetet.
- Az életed te magad veszítetted el, János. - mondja lehajtott fejjel. Amikor megölted Katit, János! MEGÖLTED A SAJÁT FELESÉGEDET! Kimondta. Valami történt vele. Mintha minden megszűnt volna számára létezni. Némán nézi a kihátráló Jánost, majd a telefonért nyúl.
Ismét számokat kezd nyomogatni. Kicsöng, és szinte azonnal érkezik is a válasz.
- Igen. Lenne egy kis feladat. Tényleg nem nagy. Ma ki kell nyírnod valakit. A Blahán lesz. Igen. Késsel. Kövesd. Egy gyanútlan pillanatban. Sötétbarna haj. Borosta. Kis testű. Gyenge. Inhalátora van. Igen. Majd átutalom. Viszlát.
Mit csinál? Miért büntet másokat, amikor az egész az ő hibája. Ő ölte meg a nőt. Miért? Miért ölte meg János feleségét? Miért ölte meg Katit?
Szerette őt. Szerette a gyönyörű kék szemeket. A lobogó szőke haját. Életében először igazán szerelmes volt. Miért? Féltékenységből? Félelemből? Kati soha nem mondta volna el Jánosnak. Mégis hidegvérrel végezte ki. Megerőszakoltan dobta el. Testén mély késnyomokkal. Soha nem fogják megtudni ki tette.
Nyakkendőjét csöndesen a nyakára tekeri. Felköti magát a ventillátorra. A szék halkan puffan a
kék bársonyszőnyegen. A folyosó zöldes fényei puhán világítják meg az élettelen testet.
A telefon kicseng. A percek hosszú óráknak tűnnek. Minden sokkal lassabban történik. A világ megállt. Amikor az ember szíve kettétörik, gyökeresen megváltozik. Többé nem ver már olyan ütemmel, mint régen. Nem történik minden simán. Nincs minden rendben. Gyorsan tűnnek el a szép évek emlékei. Amikor a szív kettészakad, először teljesen leáll, majd lassú dobogásba kezd. Ez sokkal nagyobb szenvedés, mint amit az ember el tud viselni. Az élet lassan megy el felette. Olyan kínzó lassúsággal közelít az elmúlás, hogy mire célba ér, már nincs is mit kioltania. A lassúság olyan, mint az élet és a halál között lévő űrben lebegni. Őrjítő.
A telefonvonal hatalmas robajjal szakad meg. Szívének másik fele ezek szerint újra életre kelt. De ezt az ütemet nem tudja sokáig tartani. Úgy esik majd el, mint egy katona a harcmezőn. Istenem miért tette? Féltékenységből? Vagy talán nem bízott benne? Félt tőle? Miért? Feláll a székből és kinéz a hatalmas ablakokon. Szinte hallja, hogyan dől össze a tíz évig épített vár. Hallja a tökéletesen kifaragott kövek néma puffanását a porban. Hallja az izzó könnycseppek hullását. Látja, hogyan kapálódzik szétrepedt szívének másik fele. Kipróbálja kinyújtani eltört kezeit. Hallja a véres körmök kaparászását a bizonytalanság sötét falain. De nem tudja lekaparni a hazugságokat. Oly szövevényes és kemény, hogy emberi kéz nem képes eltűntetni. Soha nem fogja megtudni, hogyan történt az egész. Ezt a történtet nem neki írták. Neki nem ilyen élet jár.
Többet érdemel ennél. MIÉRT EZT KAPTA?
Muszáj eldobnia magától mindent. Ki kell Jánost rúgnia az állásból, ahol ő is tíz keserves évet dolgozott. Nem tudhatja meg titkot, mert akkor elnyelik az őrület habzó hullámai. Beleesik a végtelenül mély árokba, ahonnan nem tud soha többé kijönni. Hisz nem is tud úszni! Ő megbízott benne. Igen. Megbízott, hiszen már évek óta együtt voltak. Együtt jöttek ide. Testvérként tisztelték egymást. Soha nem hazudtolta meg magát. Nem verte át. Mindig önzetlenül nyújtotta az egész kezét! Lelke tiszta volt, mint egy frissen mosott terítő. Ő volt a legjobb barát, akit valaha ember kívánhat. Ő mégis eldobta. Kilökte a hideg éjszakába, hogy a fagy martalékává váljon. Eljátszotta a bizalmát. Kihasználta! Csótány módjára hátba szúrta és elárulta. Nem más, mint egy féreg, aki még az életet sem érdemli. És nem is kapja meg. A férgeket nem lehet semmilyen rovarirtóval elpusztítani. Vagy maradnak a háznál, vagy saját magukat pusztítják el. Úgy bizony! Nem érdemel ő mást, csak halált. Istenem! Miért?
Ekkor, az ajtó, mint egy villám csapódik ki helyéről. Egy sötét sziluett lép be rajta. Haja az égnek meredezik. Az egyik, ökölbe szorított kezében egy összegyúrt képet szorongat. A ruhája szakadt és véres. Az arcán még frissek a sírás vörös nyomai. Szeme parázslik a dühtől. Arca eltorzult, akár csak feldühödött lelke. Mit tett ezt ezzel a csodálatos elmével?
- ELVETTED AZ ÉLETEMET TE SZEMÉT!- ordítja nyálcseppeket okádva ki a száján.
- Miben segíthetek? - kérdezi kimérten.
- AZ ÉLETEMET AKAROM!
- Nos, ilyen szolgáltatásunk nincs - Kérem - folytatja még mindig nyugodtan - fáradjon ki az irodámból. Miért teszi ezt? Miért viseli még mindig az átverés szürke álarcát?
- NEM ÉRDEKEL! - köp a főnök felé, majd belecsap a falba. Keze mély nyomot hagy a parafában.
- Az életed te magad veszítetted el.- mondja sötéten. Olyan könnyen hazudik, mintha könyvből olvasná.
Látja, hogy a legjobb barátja felhördül. Szemei úgy kikerekednek, mint valami gödör. Szája kinyílik. Várakozás teljesen áll még mindig az ajtóban.
- Pontosan tudod, hogy mi történt. Hiába szorongatod azt a képet. Tudod, hogy miről beszélek! - ordítja elhaló hangon.
Nézi az arcát. Kétségbeesést lát rajta. Érzi, hogy próbálja megérteni a helyzetet.
- Az életed te magad veszítetted el, János. - mondja lehajtott fejjel. Amikor megölted Katit, János! MEGÖLTED A SAJÁT FELESÉGEDET! Kimondta. Valami történt vele. Mintha minden megszűnt volna számára létezni. Némán nézi a kihátráló Jánost, majd a telefonért nyúl.
Ismét számokat kezd nyomogatni. Kicsöng, és szinte azonnal érkezik is a válasz.
- Igen. Lenne egy kis feladat. Tényleg nem nagy. Ma ki kell nyírnod valakit. A Blahán lesz. Igen. Késsel. Kövesd. Egy gyanútlan pillanatban. Sötétbarna haj. Borosta. Kis testű. Gyenge. Inhalátora van. Igen. Majd átutalom. Viszlát.
Mit csinál? Miért büntet másokat, amikor az egész az ő hibája. Ő ölte meg a nőt. Miért? Miért ölte meg János feleségét? Miért ölte meg Katit?
Szerette őt. Szerette a gyönyörű kék szemeket. A lobogó szőke haját. Életében először igazán szerelmes volt. Miért? Féltékenységből? Félelemből? Kati soha nem mondta volna el Jánosnak. Mégis hidegvérrel végezte ki. Megerőszakoltan dobta el. Testén mély késnyomokkal. Soha nem fogják megtudni ki tette.
Nyakkendőjét csöndesen a nyakára tekeri. Felköti magát a ventillátorra. A szék halkan puffan a
kék bársonyszőnyegen. A folyosó zöldes fényei puhán világítják meg az élettelen testet.
2008. december 4., csütörtök
Üldözött: Egyedül? - Pursued: Alone?
Az üveg apró szilánkokra törik a falon. Felvágja a tapétát és a képkeretben lévő régi fotót is. Rögtön a fotó után repül egy összegyűrt papír halom, majd hangos zokogás követi az egyhangú puffanásokat. Kirúgták az állásából. Tíz évet dolgozott itt, mint egy gályarabszolga és most, mint egy üres konzervet hajítják félre. Miért ilyen rohadt igazságtalan ez az egész? Mit csinált rosszul?
Miért?!
- MIÉRT?! - ordítja eltorzult arccal. Forró könnyek áztatják ráncos arcát.
A rendezett asztalon ott fekszik a tíz év. Minden karcolás a kemény bükkfa asztalban az ő műve. Minden kis gödör. A ceruzatartó, ami már évek óta ugyanott áll. Az irattartók, amik tartalmazzák a tíz év összes csalását. Csalásokat, amiket neki kellet lenyelni és előkészíteni a következőket. Mennyi embert küldött el az asztal mögül. Mennyi életet tett tönkre onnan. A fekete szék, amelyben tíz évig izzadott. A toll, amelyet soha nem cserélt le. A szekrényben lévő hivatali öltönyök. Mind az övéi. Az egész szoba, a telefontól a rácsos kukán át a nyomtatóig.
- MINDEN! - ordít megint.
A telefon megcsörren. Ez a hang. Ez hang is az övé volt valaha. Már megszokta a csörgést, biztos helyett tudott neki a testében. A telefon csak csörög tovább. Arca elsötétedik. Szemét kimarták a könnycseppek, amiket egy hiábavaló élet elmúlásáért ejtett. A telefonhoz kap, majd vadállati ordítással a falhoz csapja azt is. Még hallja a vonal túlsó végén beszélő főnökét. Ezer darabra törik szét a telefon is, amit tíz évig vett fel állandóan. A rengeteg köcsög, aki felhívta. Osztotta nekik a tanácsokat és jó képet vágott hozzá.
- AZ Ő ÉLETÜK IS AZ ENYÉM! - kiált ki a folyosóra.
Felnyúl a polchoz és lelöki róla az akváriumot. A víz puhán szivárog a vörös szőnyeg bojtjai között. Az öreg aranyhal száját kitátva küzd az életéért. Az üvegszilánkok közben újabb és újabb sebeket ejtenek apró pikkelyes testén. A szemeit becsukja. Még egy utolsó könnycseppet morzsol ki szemhéja alatt. Visszafordul az asztalhoz és egy óriási rúgással borítja fel. A hatalmas robajra többen bejönnek a folyosóról. Kitágult szemekkel nézik a pusztítást. Látják, ahogy a szék szétreped az asztal hatalmas súlya alatt. Látják, ahogy a szürke csavarok átrepülnek az iroda levegőjén. A tetőlámpa hatalmas villanással esik le a földre. Az asztali lámpa a plafonon törik szét. A szekrény kinyílik és csak széttépett ruhák jönnek ki belőle. Az LCD képernyő kéken villódzik. Ez maradt az iroda egyetlen fényforrása. A drága számítógép alkatrészei a nagy kupac közepén hevernek. A pusztító véres kézzel kecmereg ki a szekrényből. Arcán csak a tompa kék fény látszik. Szemei árnyékba borulnak. Sötétbarna haja az égnek áll. Némán körbenéz. Meglát valamit. A legértékesebbet. Ami végig kísérte a tíz év során. De elment. Mikor rágondol, megint elsírja magát. Odaténfereg a képhez. Véres kezeivel belenyúl a szemétdombba és felveszi. Régi kép, látszik rajta, hogy amikor készítették még nem voltak digitális gépek. A felesége. Elment, mint egy őszi falevél. És már csak a hideg maradt utána. A fagyos hideg, ami felemésztette az összetört szívének utolsó maradványait.
Magához szorítja a képet, majd némán kilép a folyosóra. Mindenki őt és a romba dőlt tíz évet nézi. Sírva megy végig az irodák között és befordul a liftbe. Megnyomja a hívógombot. A lift csöndesen ereszkedik le. Belép. A legfelső emeletre megy. A főnökéhez. Elszámolni valója van vele. Felnéz a gyűrött képből. Belenéz a tükörbe, ahol már nem magát látja. Egy szörny áll ott. Sötét arccal, mély ráncokkal. Szemei parázslanak. Egy gyilkos, egy pusztító. Nem látja már a régi énjét. Nem látja azt a vak embert, aki valaha volt. Újjászületett. Miután meghalt a felesége... egy másik ember lett. Aki átesett a holtponton, aki belül meghalt. Bevégeztetett neki. Nincs többé értelme az életének. Lehet, hogy soha nem is volt?
Megnyomja a 8-as gombot. A lift ajtaja sziszegve csukódik össze. Zihál. Előkotorja az inhalátort és szippant belőle. Két perc múlva már a főnöke fekete ajtaja előtt áll. Öklével beüti és ordítva ront
be az irodába.
- ELVETTED AZ ÉLETEMET TE SZEMÉT!
- Miben segíthetek? - kérdezi kimérten a főnők.
- AZ ÉLETEMET AKAROM!
- Nos, ilyen szolgáltatásunk nincs. – csámcsogva beszél. Kérem - mondja még mindig nyugodtan - fáradjon ki az irodámból.
- NEM ÉRDEKEL! - köp a főnök felé, majd belecsap a falba. Keze mély nyomot hagy a parafában.
- Az életed te magad veszítetted el. - mondja sötéten.
János felhördül. Szeme elkerekedik. Csak a sípoló lihegése szakítja meg a csöndet. Miről beszél?
- Pontosan tudod, hogy mi történt. Hiába szorongatod azt a képet. Tudod, hogy miről beszélek!
Lenéz és látja, hogy egyik kezében még mindig ott gyűrődik a régi kép. Miről beszél ez?
- Az életed te magad veszítetted el, János. - mondja lehajtott fejjel a főnök. Amikor megölted Katit, János! MEGÖLTED A SAJÁT FELESÉGEDET!
A világ forogni kezd vele. A látása elhomályosul. Kihátrál egészen liftig, amikor a tükör megállítja. Könyökével betöri. Lemegy. Nem látja maga körül a világot. Nem hallja a sugdolózásokat. Szédülve lép ki a grandiózus üvegépület ajtaján. A hó esni kezd. Nem megy a buszmegállóba. Gyalog indul haza. Egyedül. A gondolataival és a fájdalmával, ami mint egy hatalmas kőrakás nehezedik a vállára. Egyedül van. Sétál az utcán. A képet elhajítja. A hóban azonnal átnedvesedik. Az utcán. Egyedül?
Miért?!
- MIÉRT?! - ordítja eltorzult arccal. Forró könnyek áztatják ráncos arcát.
A rendezett asztalon ott fekszik a tíz év. Minden karcolás a kemény bükkfa asztalban az ő műve. Minden kis gödör. A ceruzatartó, ami már évek óta ugyanott áll. Az irattartók, amik tartalmazzák a tíz év összes csalását. Csalásokat, amiket neki kellet lenyelni és előkészíteni a következőket. Mennyi embert küldött el az asztal mögül. Mennyi életet tett tönkre onnan. A fekete szék, amelyben tíz évig izzadott. A toll, amelyet soha nem cserélt le. A szekrényben lévő hivatali öltönyök. Mind az övéi. Az egész szoba, a telefontól a rácsos kukán át a nyomtatóig.
- MINDEN! - ordít megint.
A telefon megcsörren. Ez a hang. Ez hang is az övé volt valaha. Már megszokta a csörgést, biztos helyett tudott neki a testében. A telefon csak csörög tovább. Arca elsötétedik. Szemét kimarták a könnycseppek, amiket egy hiábavaló élet elmúlásáért ejtett. A telefonhoz kap, majd vadállati ordítással a falhoz csapja azt is. Még hallja a vonal túlsó végén beszélő főnökét. Ezer darabra törik szét a telefon is, amit tíz évig vett fel állandóan. A rengeteg köcsög, aki felhívta. Osztotta nekik a tanácsokat és jó képet vágott hozzá.
- AZ Ő ÉLETÜK IS AZ ENYÉM! - kiált ki a folyosóra.
Felnyúl a polchoz és lelöki róla az akváriumot. A víz puhán szivárog a vörös szőnyeg bojtjai között. Az öreg aranyhal száját kitátva küzd az életéért. Az üvegszilánkok közben újabb és újabb sebeket ejtenek apró pikkelyes testén. A szemeit becsukja. Még egy utolsó könnycseppet morzsol ki szemhéja alatt. Visszafordul az asztalhoz és egy óriási rúgással borítja fel. A hatalmas robajra többen bejönnek a folyosóról. Kitágult szemekkel nézik a pusztítást. Látják, ahogy a szék szétreped az asztal hatalmas súlya alatt. Látják, ahogy a szürke csavarok átrepülnek az iroda levegőjén. A tetőlámpa hatalmas villanással esik le a földre. Az asztali lámpa a plafonon törik szét. A szekrény kinyílik és csak széttépett ruhák jönnek ki belőle. Az LCD képernyő kéken villódzik. Ez maradt az iroda egyetlen fényforrása. A drága számítógép alkatrészei a nagy kupac közepén hevernek. A pusztító véres kézzel kecmereg ki a szekrényből. Arcán csak a tompa kék fény látszik. Szemei árnyékba borulnak. Sötétbarna haja az égnek áll. Némán körbenéz. Meglát valamit. A legértékesebbet. Ami végig kísérte a tíz év során. De elment. Mikor rágondol, megint elsírja magát. Odaténfereg a képhez. Véres kezeivel belenyúl a szemétdombba és felveszi. Régi kép, látszik rajta, hogy amikor készítették még nem voltak digitális gépek. A felesége. Elment, mint egy őszi falevél. És már csak a hideg maradt utána. A fagyos hideg, ami felemésztette az összetört szívének utolsó maradványait.
Magához szorítja a képet, majd némán kilép a folyosóra. Mindenki őt és a romba dőlt tíz évet nézi. Sírva megy végig az irodák között és befordul a liftbe. Megnyomja a hívógombot. A lift csöndesen ereszkedik le. Belép. A legfelső emeletre megy. A főnökéhez. Elszámolni valója van vele. Felnéz a gyűrött képből. Belenéz a tükörbe, ahol már nem magát látja. Egy szörny áll ott. Sötét arccal, mély ráncokkal. Szemei parázslanak. Egy gyilkos, egy pusztító. Nem látja már a régi énjét. Nem látja azt a vak embert, aki valaha volt. Újjászületett. Miután meghalt a felesége... egy másik ember lett. Aki átesett a holtponton, aki belül meghalt. Bevégeztetett neki. Nincs többé értelme az életének. Lehet, hogy soha nem is volt?
Megnyomja a 8-as gombot. A lift ajtaja sziszegve csukódik össze. Zihál. Előkotorja az inhalátort és szippant belőle. Két perc múlva már a főnöke fekete ajtaja előtt áll. Öklével beüti és ordítva ront
be az irodába.
- ELVETTED AZ ÉLETEMET TE SZEMÉT!
- Miben segíthetek? - kérdezi kimérten a főnők.
- AZ ÉLETEMET AKAROM!
- Nos, ilyen szolgáltatásunk nincs. – csámcsogva beszél. Kérem - mondja még mindig nyugodtan - fáradjon ki az irodámból.
- NEM ÉRDEKEL! - köp a főnök felé, majd belecsap a falba. Keze mély nyomot hagy a parafában.
- Az életed te magad veszítetted el. - mondja sötéten.
János felhördül. Szeme elkerekedik. Csak a sípoló lihegése szakítja meg a csöndet. Miről beszél?
- Pontosan tudod, hogy mi történt. Hiába szorongatod azt a képet. Tudod, hogy miről beszélek!
Lenéz és látja, hogy egyik kezében még mindig ott gyűrődik a régi kép. Miről beszél ez?
- Az életed te magad veszítetted el, János. - mondja lehajtott fejjel a főnök. Amikor megölted Katit, János! MEGÖLTED A SAJÁT FELESÉGEDET!
A világ forogni kezd vele. A látása elhomályosul. Kihátrál egészen liftig, amikor a tükör megállítja. Könyökével betöri. Lemegy. Nem látja maga körül a világot. Nem hallja a sugdolózásokat. Szédülve lép ki a grandiózus üvegépület ajtaján. A hó esni kezd. Nem megy a buszmegállóba. Gyalog indul haza. Egyedül. A gondolataival és a fájdalmával, ami mint egy hatalmas kőrakás nehezedik a vállára. Egyedül van. Sétál az utcán. A képet elhajítja. A hóban azonnal átnedvesedik. Az utcán. Egyedül?
2008. december 3., szerda
Tipográfia - Typography
Elhatároztam, hogy elkezdek komolyabban foglalkozni a tipográfiával.
Célom:
Jelenlegi tudásom:
A tipográfia nyomtatott betűkkel foglalkozó tudomány, melynek célja olyan írásképet kialakítani a betűtípusok és betűcsaládok alkalmazásával, mely egyszerre esztétikus és célszerű. Modernebb megfogalmazásban az információ megjelenítésének szabályrendszere. De ezek a szabályok a hagyományon és a mindenkori ízlésen alapulnak, ezért folyamatosan változnak kisebb-nagyobb mértékben.
Célom:
Jelenlegi tudásom:
A tipográfia nyomtatott betűkkel foglalkozó tudomány, melynek célja olyan írásképet kialakítani a betűtípusok és betűcsaládok alkalmazásával, mely egyszerre esztétikus és célszerű. Modernebb megfogalmazásban az információ megjelenítésének szabályrendszere. De ezek a szabályok a hagyományon és a mindenkori ízlésen alapulnak, ezért folyamatosan változnak kisebb-nagyobb mértékben.
2008. december 2., kedd
Élő húsdaráló - Living Mincer
Zöld fénysugár világít keresztül a hadonászó kezeken. Egy alacsony srác lép be az előtérből, sötétszőke haja zilált, pupillája egészen kitágul a sötétben. Orrát megfacsarja az átható testszag, amit szinte késsel lehetne vágni. Elől - a kicsi színpadon - a Brains játszik. Az emberek ütemesen ugrálnak a gyors zenére arcukon euforikus örömmel. A fiú hunyorítva néz hátra a bejárathoz, hogy fejét lehajtva ugorjon bele az élő húsdarálóba.
Egy sötét alak állja útját, aki nem törődve a körülötte állókkal lóbálja a hatalmas kezeit. A fiú két jól irányzott rúgással állítja félre. Kezével tör előre a pörgő testek közt. Egy nő könyöke csapást mér az orrára. Ha az ütés után nem eszmélne fel, nem tudná kikerülni az arca felé lendülő testet. Kábult fejjel préseli át magát a három táncoló között, majd kezdeti sikerei hirtelen semmivé foszlanak egy jól megtermett lábbal való találkozás során. Feje szétrobban és hamarosan, mint a csillagpor szóródik szerteszét. Átesik a holtponton.
Már közel van a színpadhoz. A kezeken keresztül látja a világosbarna hajú lányt. Önfeledetten táncol. Sötét szemei zölden csillognak a sötét barlangban. A fiú utolsó erejét felhasználva félrelök egy sörrel táncoló szakálas férfit. A nedű rálöttyen fekete pólójára. Elnyom egy halk káromkodás és átugrik egy földön heverő alak felett. Megfogja a lány izzadt vállát. Mosolyogva hátra fordul. Magával rántja a fiút és boldogan ugrál vele az egyre hangosabb zenére.
2008. december 1., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
