2009. január 29., csütörtök

Felvillanyoz - Electrify



Áramcsapás. Kezek lendülnek a levegőbe. Elkezdődik a buli.

2009. január 27., kedd

A jó, a rossz és a legrosszabb - The good, the bad and the worst

It's good to be bad.
It's bad to be the worst.
It's difficult to be good.
It's easy to be the worst.

2009. január 26., hétfő

Üzd ki a bánat szörnyeit! - Cast out the creatures of woe!

Pletyka. Valóság. Hazugság vagy igazság? Érdekel ez engem? Álmok. Célok. Rendszer vagy káosz? Érdekel ez engem? Bor. Cigi. Füst vagy levegő? Érdekel ez engem? Vásár. Vita. Vér vagy verejték? Érdekel ez engem? Törés. Zaj. Suttogás vagy ordítás? Érdekel ez engem? Vicc. Levél. Szél vagy nyugalom? Érdekel ez engem? Só. Citrom. Tequila vagy Hubertus? Érdekel ez engem? Érem. Holdfény. Éjszaka vagy Nappal? Érdekel ez engem? Könny. Nevetés. Győzelem vagy veszteség? Érdekel ez engem? Folytatás. Végzés. Kezdés. Őszinte legyek vagy hazudjak? ÉRDEKEL EZ ENGEM?! Része vagyok mindezeknek? Vágyaim? Taszítanak? Vagy csak kívülálló vagyok? Látok, avagy vak vagyok? Néző és résztvevő. Vágyok és taszítanak a vágyaim. Kívül állok mégis benne. Itt jártam. Itt vagyok. Itt leszek-e? Nem tudom. Érdekel ez engem?


2009. január 24., szombat

Helyzetjelentés a Megyeri hídról - Status report from Megyeri bridge

Valahol a Cora környékén járhattuk, amikor a neonihil gyorsított a tempón. Tövig nyomta a gázpedált. Száguldás. Úgy tapadtunk bele a hátsó ülésbe, mintha a kocsit sugárhajtómű hajtaná. De nem volt itt szó semmilyen hajtóműről. A vezető csak szimplán a neonihil volt. Neki nem kell változnia, mert már alkalmazkodott ehhez a tempóhoz. És, hogy mi van velünk, többiekkel? Ki nem szar le minket? Mi már egy másik világban jártunk, ahol csak futó fények voltak. És különben is szalagavatóra siettünk. Már ott kellet volna lennünk, de későn indultunk el Szentendréről. A sötét kocsiban senki nem beszélt csak az elszaladó fényeket láttuk magunk körül. Tényleg egy másik világban jártunk? Mellettem ült a bátyám, akit hamarosan felavattak. Akit a legkevésbé sem érdekelt ez az egész szentimentális maszlag. Őt csak a barátnője érdeklte, aki mivel még nem ismerte igazán a neonihilt még egy könnycseppet is elmorzsolt sőt még imádkozott is, nehogy összeütközzünk az egyik fénycsóvával. Fogták egymás kezét. Szerelmesen néztek egymás szemébe. A bátyám arcán valami természetellenes vigyor terült el. Élvezte, ahogy a neonihil vezet. Megszokta már. Eggyé váltak. Ő és a neonihil. Neonihil. Egyedül.



Mindketten tudták, hogy mi vár rájuk az egyre gyorsabban közeledő körforgalomban. A kilométeróra felszökött ötvenre. A világ már eltörpült körülöttünk. Egyre kisebb lett. Majd pedig megszűnt létezni. Már egészen biztos voltam, hogy az álmodok. Arcokat rajzoltam a bepárásodott üvegre. Mindegyik melegen mosolygot rá a fényekre és régi barátként üdvözölte őket. A neonihil állandóan vedeli a vizet. Hideg és szénsavmentes. Senki nem tudja, hogy miért van nála mindig víz, de nem is érdekes addíg, amíg a nihil működik. Fagyosan vágott neki a körforgalomnak. A belső sávban megy. Előzik. És már kint is volt. Az egész olyan gyorsan történt, hogy a többi kocsi csak egy sötét foltot láthatott az egészből, ha egyáltalán láttak valamit. A neonihil röhögött. Hangosan visított. Elszántan nézte az utat. Még gyorsabbra váltott, már láttuk a híd grandiózus pilléreit, amikor egyszer csak rendőr sziréna sikított fel mögöttünk. Hátra néztem. Egy rendőr követett minket. A kocsik szétváltak a rend dicsőséges szerve előtt szabad utat engedve hozzánk.
- Minket követ? - kérdezte az anyukám megtörve ezzel a percek óta tartó csendet.
- Nem tudom. - válaszolta a neonihil és tovább nyomta a pedált. 
- Minket. - mondta a bátyám és kifordult. Elengedte Melinda kezét.
- Minket. - mondta anyukám is, aki feszülten nézte a visszapillantó tükröt. A kék és piros fények már egészen elborították a kocsit. A sarkunkban voltak. A neonihil vizet vedelt. A szirénák erősebben kezdtek villogni. Már a híd közepén voltunk, amikor lassulni kezdtünk. A fények már nem mozogtak. Én még mindig idióta arcokat rajzoltam. Teljesen beborítottam velük az üveget. Megálltunk. A kocsik gyorsan szálltak el mellettünk. Ők tovább repültek nélkülünk. A rendőr kocsi már nem szirénázott, de a fényei még mindig világítottak. A sárga mellényes rendőr lassan oda sétált a kocsinkhoz. Szemében a diadal kiolthatatlan lángja égett. Ki voltunk neki szolgáltatva. Végre egy ember, akit megbüntethet. Akin kiélheti a hetek óta gyűlő dühét. Bekopogott az ablakon. A valóság ridegen, egy csúnya rendőr képében üdvözölt bennünket. Véget ért az álom. A neonihil kiszállt. A Duna feketén hömpölyögött alattunk, az óramutató pedig kínzó lassúsággal vánszorogott. A rendőr húzta az időt. Nem voltak többé színek, egyszer csak minden boldogság és öröm fekete-fehérre vált. Csak a rend fényei világítottak színesen. 



Kék - Piros. Kék - Piros. Kék - Piros. Melinda és Gergő csókolóztak. Senki nem törte meg a feszült csendet. Még mindig az üveget firkáltam. Anya kinyitotta az ablakot. Rágyújtott egy cigire. A dohány halkan sercegett. A szájak elváltak egymástól. Az ujjam megállt egy pillanatra. Anya kihajította a cigit.
- Nem lesz semmi baj cicám. A neonihil meg fogja oldani. – mondta a bátyám, de valójában ő is félt.

Egy másik rendőr közeledett az kocsi felé. Közben a neonihil iratait vizsgálták. Megfújatták vele a szondát. Semmi. A nenohil notórius józan vezető.
- Maga az anyja? – kérdezte a kopasz rendőr. A harmincas éveiben járhatott. Sűrű szakáll borította a pattanásos arcát. Feje - mintha baltával faragták volna – kocka alakú volt Acél szürke szemei fenyegetően nézték az újfent csókolózó párt.
- Nem. Mi csak utasok vagyunk. Szalagavatóra sietünk. - válaszolta reszketve az anyukám.
- Meg akarnak halni? Kösse be magát újra! És maguk is! – vádlón rámutatott a bátyámra. – Bambák! – elsétált az autótól, de még egyszer rám is nézett. Tekintet alatt eltűnt a kocsi ablakairól a pára. A mosolygó arcok is meghaltak. Most már végleg vége volt az álomnak.

A neonihil visszajött.

- Egy húszast biztos le fognak rólam akasztani. – ismét ivott az üvegből.
Körülbelül fél órát álltunk egy helyben. Mikor újra elindultunk, már nem tér vissza az álom. Vége volt. A valóságban voltunk. A valóság sivár autópályáján, ahol minden földhöz ragadt és magányos. Nincs senki az alagút végén, csak egy újabb rendőr, aki várja, hogy mikor csaphat le ránk az acél karmaival. Az élet nem fair és megöli az olyan embereket, akik csak élvezni szeretnék az életet. Kötelesség? Biztonság? Rendőrség? Mit érnek mindezek addig, amíg egy eltörhetetlen lánc tartja őket fogva?

2009. január 20., kedd

Fizetés - Pay

Január 18-án a látogatottság eddig nem látott méreteket öltött: 1 nap 43-an látogatták meg a blogot.
ŐSZINTÉN KÖSZÖNÖM! :)
(lehet, hogy az aznapi írás címe volt csábító?)

Miért szakadt el a kötél? - Why did the rope tear?

A kötél elszakadt,
Bár gond is akadt.
A fiú leesett,
Változás lett,
Mert a kötél elszakadt.

2009. január 19., hétfő

2009. január 18., vasárnap

A lelki szemetesláda kiömlése - The effusion of the spiritual bin

A KÖVETKEZŐ TÖRTÉNET RÁGALOM ÉS HAZUGSÁG! A SZEREPLŐK NEM VALÓDIAK, MINT AHOGY A PROBLÉMA SEM! AZ ÍRÓ KILÉTE ISMERETLEN, A FELTÖLTŐ EZT A LEVELET AZ ISKOLAPADBAN TALÁLTA!

Két ember találkozik az utcán. Egy lány és egy fiú. Pusziszkodás. A fiú igazából nem ismeri, csak párszor beszélgettek és a lány azon alkalmakkor is valami feladatot adott neki. "De rég láttalak! Hogy vagy?" Átlagos válasz: "Igen, én is téged. Köszönöm jól. És te?" A lány ugyanígy felel: "Köszönöm jól." Gyere, üljünk le egy kávéra - mondja a szemüveges srác. Sötétbarna haja az orráig lóg, árnyékot vetve, a mélyen ülő szemeire. Sétálnak egy kicsit, elbeszélgetnek a múltról és az időjárásról, majd beülnek a kávézóba, ahol a régi cukros bolt is volt. Két tejes kávét rendelnek. Tovább beszélgetnek, de látszik, hogy kerülgetnek valamit. Tíz perc múlva kihozzák a kávékat. A lány reményveszett tekintettel kortyolgatja a kávéját, tehát a srác megkérdezi tőle, hogy mi a baja.

Végre izgalmas téma áll a láthatáron, vagy továbbra is csak az időjárásról fognak beszélgetni? – gondolkodik a srác és megcukrozza a kávéját.

Lány: Ez olyan szívás!
Fiú: Mi?
Lány: Most felvételizem...
Fiú: Á igen. Ismerős. De várjunk csak...te egy évvel fiatalabb vagy nálam?
Lány: Elmosolyodik. Persze. Nem tudtad?
Fiú: Nem...Akkor Lili is?
Lány: Aha.
Fiú: Durva...
Lány: Mert?
Fiú: Azt hittem tizenöt évesek vagytok. Mármint velem egyidősek.
Lány: Ááá nem...Sajnos nem.

A lány szomorúan néz maga elé.

Fiú: Sajnos? Örülj neki! Öreg vagyok. Halkan felnevet.
Lány: Dehogy is! Most felvételizem és szívok, mint az állat. Kell az a kibaszott tehetség gondozói. Élettelien lázad.
Fiú: Hova mész?
Lány: Eötvös. De azt mondtad, hogy ismerős a helyzet. Miért? Felnéz és leteszi az üres kávésbögrét.
Fiú: Ez az átlagos nyolcadikos életérzés. Mindegyik nyolcadikosban meg van. Düh. Elkeseredettség. Vagy vakság. Minden tanár titeket baszogat. Sőt lehet, hogy még a szüleitek is utálnak titeket. Úgy érzitek, hogy az egész Világ ellenetek fordult.
Lány: Ja. Üveges tekintettel bámul.
Fiú: Az iskola nagy része is rühelli a nyolcadik osztályt, akik csak „Bajt hoznak a fejünkre.” Csak a kicsik tisztelnek titeket, de mit értek velük? Soha nem is mentek le az alsó szintre. És valószínűleg jövőre is hasonló lesz. Idén a felvételi, megírod, majd pedig tövig rágod a körmeidet, de közben továbbra is foglalkoznod kell a sulival, ahol utálnak. A szádba rágják, hogy „Nehogy azt hidd, hogy érsz valamit ezzel a felvételivel.” És tovább tanulsz ezek után is, ahelyett, hogy csak lebegnél a semmiben. A légüres térben, egyedül… Pihenni és lemosni magadról minden szemetet, ami fölhalmozódott a félévben. Hajtás a bizonyítványért, ott lenni olyan emberek közt, akiket ki nem állhatsz. Szar. Így működik az egész. El kell fogadni.
Lány: Ja. Az arca már kifejezéstelen.
Fiú: Valószínűleg ezzel a kínzással arra akarnak felkészíteni, hogy a gimiben még szarabb lesz. Igazuk van. A gimiben szarabb lesz. De előtte ők is elakarják mondani a véleményüket rólatok, nyolcadikosokról. Hogy ti vagytok a társadalom söpredékei és különben is pusztuljatok mind. Természetesen ott vannak azok, akik sokra viszik. Ők mondják majd az unalmas ballagási beszédet. De tudod mit? "Üdvözöllek a valóság sivatagában!"

A srác kicsit felhúzta magát.

Fiú: Tudod ki mondta ezt?
Lány: Nem tudom. Ki?
Fiú: Morpheus. A Mátrixban.
Lány: Argh. Ezért szeretlek.

A fiú rendületlenül folytatja.

Fiú: Eléggé lelomboztalak?
Lány: Eddig is le voltam...
Fiú: Szorozd meg ezerrel ezt a fájdalmat és megkapod a reális összeget. Látod az arcomat?
Lány: Igen.
Fiú: Apró ráncok borítják, pedig nem vagyok öreg. Ordítok, pedig örülnöm kéne, hogy ez így van. Egész életedben így fog kinézni az arcod, ha egy kicsit is átgondolod az egészet.
Lány: Argh. Szeretlek. Tudom, hogy szopni fogok. De még megpróbálom élvezni az utolsó perceket. Az arca még mindig bután mered a semmibe.
Fiú: Próbálod, de sehogy sem fog sikerülni. Voltaképpen még nem látod át a rendszert. Elfeledtetik veled a boldogságot. Így kondicionálnak. Ha esetleg érzésed lenne, az csak rossz legyen, hogy elfogadd a sorsod. Hogy szerves részévé válj a hangyabolynak. Hogy a királynő irányíthasson. Mert irányítani fognak, ne aggódj. A kérdés az, hogy kitörsz-e, vagy sem. Érzel, vagy érzéstelen leszel. Ha kitörsz elmúlik ez az impotencia és dühöngő fenevaddá válsz és valószínűleg elzárnak a bárányoktól. De hé, már ennyi az idő?
Lány: Jézusom nekem is mennem kell. Különóra.
Fiú: Én pedig kinyomtatok valami plakátot az iskolának. Látod. Azt csinálom, amit mondanak nekem. Jól álcázom a fenevadat.
Lány: Ja. Szia.

Ölelés és pusziszkodás.

Fiú: Szia. Ja és jusson eszedbe, hogy mindenkinek ugyanolyan szar ezen az egész sárdombon.
Lány: Lehet.
Fiú: Igen. És bocsánat, hogy prédikáltam, biztos, hogy nincs igazam.
Lány: Lehet. Úgy néz a fiúra, mintha az egy űrlény lenne.
Fiú: Mennyi az idő? Kíváncsi valamire.
Lány Különórára megyek.
Fiú: Mész a különórádra?
Lány: Igen, különórára megyek.
Fiú: Szia. Összeráncolja a homlokát.
Lány: Szia.

A lány kávéspohara üresen állt az elhagyott asztalon. A fiúé, még teli volt, nem fogyott el. A barna nedű a WC-ben végezte. Nem itta meg, mert olyan érzése támadt, hogy kávéban van valami. Paranoia? Lehet. Nem tudom.

2009. január 16., péntek

Az elveszett bizalom - The lost trust

"A bizalom nyakán kígyó tekereg..."

Quimby


2009. január 13., kedd

Az akasztott ember - Hangman

A szemüveges srác nyaka körül szorul a hurok.

2009. január 11., vasárnap

Őrület - Madness

Több napos, lázas készülődés után végül arra az elhatározásra jutottam, hogy elmegyek. Felkaptam a vállamra a fényképezőgépet és elutaztam. Meglátogattam az Érzelmek partjait, ahol nem találtam mást csak mindent elnyelő őrületet.







Ui: Köszönet a bátyámnak, aki a kezembe adta a gépet.

2009. január 1., csütörtök

2008-2009

"Hogy elment ez is szegény!"