Bem pubok pirni - I pan't brite

H-81-es bázis - Base H-81

H-81 kristály energia, az emberiség történetének legnagyobb felfedezése! Vegyen most egy kapszulával!

Szörnyű hóvihar tombolt odakint a jeges pusztán; a sűrű, vakítóan fehér hózuhatagon keresztül csak a bánya szellemszerű körvonalait és pirosan villódzó fényeit lehetett látni. A bánya falán elhelyezett lézeres mozgás,- és hangérzékelők, - amik a legapróbb aktivitásra is működésbe léptek, jelzést küldtek a bánya recognitájának, az továbbküldte a jelet a központi konzolnak - ami aztán ezt az elektronikus jelet fénnyé változtatta és a bánya szegélyein elhelyezett lámpákba küldte. Háromféle fényjelzést tudott leadni a bánya agya:

Ha a lámpa kéken pulzált, a titánium kapszulák megteltek, - ezekbe a vastag, henger alakú tartályokba kerültek a több méter vastag jégpáncél alól kibányászott energia kristályok – el kell szállítani és felküldeni a bolygó - mágneses viharok korbácsolta - magnetosz szférájában keringő Analyticsnek. Az Analytics ormótlan, aránytalan és csúf űrhajó volt, amolyan lebegő szemétdomb, ami, akár régmúlt idők postagalambja, szállítórakétákkal tovább postázta a kapszulákat a Földnek. Egy teljes kapszula kristály energia ára a csillagászati összeggel ér fel, a Föld összes energiahordozójánál erősebb és rugalmasabb.

Zöld fény jelezte, ha a bánya forrásai kifogyóban vannak és bár ilyen ritkán fordult elő, a személyzet tudta az ilyenkor teendőket – elzárni a kapszulák szelepeit, lekapcsolni a kristályokat szállító csöveket, leállítani a bázis áramellátását, majd hívni az Analyticset. A hajó elszállítja a bányát a legközelebbi forráshoz és a lassú kristályfejtő folyamat újrakezdődik. Gyors és pontos művelet, nem szabad időt fecsérelni, az Anyaföldnek minden kapszulára szükség van.

A harmadik, és talán legfontosabb szín a piros volt - amit minden emberi szív valami baljóslatúhoz köt - ez jelentette, ha valami rendellenes vagy abnormális történik a bánya három méteres hatókörében. A Riadó parancs, ami a legénység minden tagjának azonnali készenléti állapotát követeli. Lehet ez kicsiny probléma - egy huzal elszakadt, egy kapszula kilyukadt - de előfordulhat, hogy a bolygó őshonos vadállata törte be a bánya kapuit és magába szívja a kristályok generálta színtiszta energiát. A személyzetiek között csak energiavámpírnak keresztelt lény ezzel a kristállyal táplálkozik és eddigi ismereteink szerint a bolygó egyetlen élő organizmusa. Humanoid, két-három méter magas, testét gubancos, fekete kefe borítja, acélkék szemei mélyen ülőek. Teste zömök, lomha, mancsaiból négy hosszú karom nő ki, szája helyén kurta szívóka, amit az energiaszívásra használ. Elsőre talán vicces teremtmények és a légynek sem ártanak - ezt mondta a barakk előző tizedese, - Arnie Ambrose - amíg a bánya javítása közben egy lény betörte a fejét. Öntudatlanul terült el a hóban, megfagyott és teste soha nem került elő. Azóta elővigyázatosabbak és minden kinti műveletet fegyveres őrökkel biztosítanak. A piros lámpa volt az alfa és az omega, ha a piros lámpa égett egy pillanatra megfagyott az erekben a vér.

A személyzet létszáma kilenc és tíz között ingadozott, mindössze harminc éve – 2050-ben, amikor felderítő hajók százai indultak galaxis-szerte, hogy pótlást keressenek a Föld kifogyott energiahordozói helyére. Akkor fedezte fel a Nemzetközi Űrszövetség – NŰ – a jégbolygót, másik nevén a H-81-et. A bolygó kilenc, gyenge erősségű, kicsi nap körül keringett, a napok számának köszönhetően a felszín hatalmas energiát gyűjtött a napsugarakból, jégkristályokba sűrítve, majd az évmilliók durva talajeróziói és gleccserek mozgása során a kristályok lekoptak és lekerültek, mélyen a földfelszín alá. A bolygó ember számára lakhatatlan, egyrészt a mostoha időjárás, az állandó lavinák és a levegőben lévő magas szén-dioxid koncentrátum miatt. A szén-dioxid, sűrű ködöt képez a felszínen, így a hóesés mellett a látótávolság tovább csökken, szinte nulláig. A bolygó mérete nem nagy - háromezer kilométer átmérőjű, a sarkokon magas hegyek szegélyezik, felszínét jobbára vastag jégréteg borítja, amelyben elvétve a bolygó értéktelen fémjei vegyülnek. Napszakok nincsenek, a napok minden oldalt világosba borítanak, nincs holdja, tengelyforgása tizenkét órás. Gravitációja sűrű, a felszíni munkákat nehézkesen, kizárólag szkafanderben lehet elvégezni.

A bázis, mint egy korabeli lakóház – abból az időből, amikor még nem felhőket karcoló acél uralták a földet. Kétemeletes, pincével – benne hálószobák, konyha, vezérlőhíd, megfigyelő állások. Szokványos bázis, központi aggyal, amihez a személyzet összes tagjának hozzáférése van. A falak masszív, hő- és hangszigetelt, acélból vannak, csak nehézfegyverekkel lehetne betörni.

Összesen négy nő és hat férfi él a bázison. A NŰ megszabott egy bizonyos „betartandó listát”, de a személyzetre bízta, hogyan osszák fel egymás között a különböző posztokat. Voltaképpen a NŰ teljesen érdektelen az itt élő emberekkel, csak a kapszulákból befolyó pénz érdekeli. Amíg az emberek dolgoznak, addig lesz pénz. A bázissal energiatakarékosan bánnak: épp csak annyira fűtik, hogy a legénység ne fázzon, kimért étel adagokat nyújtanak és mindenből csak a szükséges mennyiséget adják. A NŰ számára az emberek fogyóeszközt jelentenek, még a dolgozók személyazonosságát se veszik nyilvántartásba.

A bázison atomtársadalom jött létre.

A férfiak valamiféle erőn alapuló rendszer szerint osztották fel a rájuk kiszabott feladatokat. A barakk közepén lévő aulában, minden új férfi érkezésével megtartanak egy párbajt, puszta öklükkel küzdenek meg egymás ellen ez alapján meghatározva, hogy a jövőben mivel foglalkoznak. Akár a régi barbár népek, harcolnak egymással, fitogtatják erejüket a csendesen figyelő nőknek és csak a kondícióval törődnek – tökéletes munkások. A leggyengébb és legsatnyább férfi, aki alul marad a küzdelemben, látja el a későbbi Figyelő feladatát – a Figyelő munkája megfigyelés - a hatalmas panelek nézése, amik a bolygón kristálylelőhelyeket feltáró fúrók kamera képeit vetítik a nap huszonnégy órájában. Ha egy fúró belefutott egy földalatti bányába, a Figyelő hívja a tizedest - aki a barakkot vezeti. Miután a tizedes kutató szemei elégedettek a Figyelő munkájával, hívja az Analyticset ott pedig nyilvántartásba veszik a bánya koordinátáit. Ő fogja a bányák fényjelzéseit.

A Figyelő után következik a rangsorban a latrinás, vagy a konyhai segéd. A konyhai segéd a nők egyike, ő dolgozik a barakk konyháján, ő a gúnyos viccek tárgya.

Utána következik a Gépész, aki a túlfűtött alagsorban kezeli a kapcsolókat, heggeszt, szerel és óvja a bázis létfenntartó berendezését.

Továbbá ott van a Betakarító, aki felveszi a speciális szkafandert és kimegy a bányákhoz, hogy „betakarítsa” az értékes energiával megtöltött kapszulákat és újakat helyezzen a szelepekhez. Ezt az állást évek óta Henry Smith tölti be. Elkeseredett, szomorú és szabadideje nagy részét a szobájában tölti és olvas, vagy csak a sötétben fekszik.

A tiszt, aki a H-81-es Energia Bányásztelep adminisztrációs és ellenőrző feladatait látja el, csak a papírokkal foglalkozik és a legénység csak az ebédnél látja.

A legerősebb, aki a verekedésben győzött, egy olyan posztot tölt be, ami pótolhatatlan és a legjobbakon kívül más képtelen ellátni: a Katona és Barakkvezető szerepét. Ő az, aki vigyáz a barakk és munkásai biztonságára. Ő őrzi a Betakarítót, amikor dolgozik és ő tartja fenn az emberekben a morált. Kulcsfontosságú, akivel senki nem mer kötözködni, csak a nők.

A férfiak általában az erőt és nem az észt követelő helyeket töltik be, ellentétben a nőkkel. Két nő dolgozik a konyhán, folyamatos váltásban. A nők képesek a másik nő munkáját is elvégezni, így nincsenek köztük afféle férfitársadalmi, patriarchális egyenlőtlenségek. A nők a pszichológusok és a telep elektronikus eszközeit is ők irányítják. Tulajdonképpen ők végeznek egyedül szellemi tevékenységet, agymunkát és így ők a telep tényleges fenntartói, amellett, hogy szépségükkel, bármilyen interakció nélkül is képesek a férfiakban tartani a morált. Csak kevés nő bonyolódik viszonyba férfitársaikkal, de NŰ úgy gondolta, hogy nem jöhet rosszul, ha ellátják a bázist százötven doboz óvszerrel. A nők megkövetelik, hogy a legénység összes tagja olvasson, hogy hetente vezesse a személyzeti naplóját és beszéljen az otthoni szeretteikkel. Félévente összeállítanak egy pszichológiai tesztet, ez egyféle alkalmassági teszt, – amiben persze ők maguk nem vesznek részt – s azt a férfit, amelyik nem megy át a teszten, rögtön felsugározzák az Analytics-re és azonnali utánpótlást kérnek.

Ilyen körülmények között működik a H-81-es Energia Bányásztelep, ami éppen rendellenességet fedezett fel a 30-as szektor, 2 bányájánál. A reflektor pirosan világított, a Figyelő pedig egy pillanatnyi kieséssel, hívatta magához a Barakkvezetőt és a Betakarítót. Vagyis, ez történt volna, ha minden a Nemzetközi Űrszövetség több oldalas listája szerint működik.

Folytatom...

Végtelen sivatag - Endless desert

A napkorong vörös rubinként ragyogott a narancssárga égen, a végtelen horizont homályosan, lustán hullámzott a látóhatáron - hegyek lebegtek fel-le. Az őrmester ujja lassan lezáródott a régi pisztoly, rozsdás ravaszán, hangosan kattant és beindult a gyilkos fegyver gépezete. A golyó a tárból a csőbe került és a tized másodperc töredéke alatt kiszáguldott belőle, azonnal bele a szemben álló férfi zubbonyába, át a puha húson bordák között és ki a gerinc mellett. A vér azonnal átitta magát a vékony vásznon - pisztoly újra dördült, majd még egyszer egy végzetes harmadik dördülés véget vetett a gyilkos zenének. Senki, még a visszhangját se hallotta az őrmester halálosztójának dobszólamát. A férfi holtan rogyott a forró homokba, gyilkosa határozott lépéssel elsétált mellette, felült Simpsonjára és elrobogott a lemenő nap felé. A férfi társai soha nem tudták meg miért tűnt el fiatal barátjuk és a történelemkönyvek se emlékeztek a katonára, aki megtagadva a parancsot megmentette a kislányt az égő házból 2050-ben, mikor a bombák esőként kezdtek hullani, az emberség nyomtalanul eltűnt a földiek lelkéből.

A vadnyugat bajnoka - Champion of the Wild West

Hangos ajtócsapódás rázta meg a Dunakorzó - minden szabályzat ellenére, már harminc éve álló - híres Bohémiáját. Az utcavakító lámpái álcaként szolgáltak a szikár termetű, magas embernek, kinek jobb kezében revolver füstölgött, balját a második pisztolytáskán pihentette. Zimankós idő csapott le Szentendrére, a férfi lábai között hópelyhek záporoztak be. Évek óta nem volt már fehér karácsony, kinek kedves volt az élete visszavonult a házába, de a város alkoholistái még Szenteste is a kocsmában tanyáztak. A sötét alak csak állt a még mindig lengő ajtóban. Minden arc a férfi felé fordult. Kabátját felkapta a szél - játszadozott vele, fel-le tekergette - de Isten megérezte, hogy ezt az idegent még nála is keményebb fából faragták. Ujjain végigpörgette az ezüst revolvert és berakta a bal táskája mellé, majd hosszú lépéssel belépett a kocsma fényébe. Sötét, mélyen ülő szemeivel jobbra-balra tekintgetett, veszélyt keresve méricskélt végig minden vendéget. Kezével végigtörölte őszülő bajszát, cigit illesztett vöröslő, vastagon ívelő ajkai közé. Megigazgatta hosszú, lófarokba kötött haját, lerázta magáról a havat és még egy lépést tett előre. Nagy lábai voltak, barnán csillogó, sarkantyús bakancsa árulkodott a viselőjéről - gazdag és kifinomult, nem vesz selejt terméket. A harmadik hatalmas lépéssel ott termett a bükkfa bárpultnál, ahol a csapos már kétkedő arccal várta. Rekedt, karcos hangja volt, megfontoltan beszélt és finoman formálta a szavait. Öreg hangja ellenére, a kocsma másik végébe is eljutott az üzenete, talán még hó verte utcákon is zengett egy pillanatig.

- Whiskytek van? – és előhúzta kígyóbőr pénztárcáját.

A csapos, bár az idegen hangja nem volt fenyegető, mégis reszketve bólintott. Talán tekintélyes megjelenése vagy különös újszerűsége miatt, a csapos maga se tudta. Óvatosan töltötte ki az aranyszínű italt, a pohár lassan megtelt a fényben pompázó whiskyvel. A feszültség szinte tapintható volt, akár a porszemek a fülledt levegőben. A kocsmáros átnyújtotta az italt és viharszerűen elfordult az idegen, acél kemény tekintete elől. Amint a vadnyugat bajnoka hátrament és elnyelte a hátsó rész, késsel vágható dohányfüstje, a vendégek újra beszélgetni kezdtek, de most már a furcsa emberről, aki érkezése után tíz perccel megitta az italát, felkötötte vérvörös sálját és újra kilépett az ítéletidőbe. Az idegen soha nem tűnt fel újra a kocsmában, hogy miért füstölgött a pisztolya csak másnapi Szentendre és Vidéke újság főoldalán álló, vastag cím árulta el: REVOLVER OCELOT, A HÍRES BÉRGYILKOS MEGÖLT KÉT FIATALT.

Az árokban találtak a fiú és a mellette fekvő lányra, szerda éjjel. Isten irgalmazzon Szentendrének, mert őt a Vadnyugat véreskezű gyilkosát még a Sátán is visszavetette.

Ocelot soha többet nem jött el Szentendrére, de December 23-a örökre sötét nap maradt a városiaknak.

Csak a kedvedért... - Only for your mood...

A kép egy 10 részből álló sorozat első darabja, amiket szombatra festettem, illetve rajzoltam az osztálytársaimnak. A rajzok között nincs sok összefüggés. Kívánok, jó teadélutánt a borzalmas Piramis fejjel.



Tegnap, amikor éppen hazafelé sétáltam a hóviharban, - s kezem és lábam is lefagyott már – hirtelen egy túlvilági lény állta utamat. Kövér, zömök testű férfi - vagy nő? - amorf teste, akár a mesebeli ördögébe is beillett volna, nemtelen volt. Félmeztelen felsőtestén - a hideg ellenére - izzadságcseppek gyöngyöztek, gyorsan gurultak a földet szántó szoknya felé, ahol aztán felszívódtak a kemény szövetben. Jobb kezében egy hatalmas bárdot tartott, ezüstösen csillogó halálosztó, éléről patakokban folyt a vér. Minden szörnyűség tetejébe a feje helyén, egy rozsdás, kiálló csavarokkal pettyezett acél piramis állt. Hatalmas, aránytalan és hátborzongató. Szem és orrnyílás nélkül, mintha csak a gonosz lelkével érzékelte volna a világot. Sikítani szerettem volna, de képtelen voltam még mozdulni is. Az egész démont valamilyen piros aura övezte, mintha egyenesen a pokolból tévedt volna fel, hogy megölje a magányosan sétáló fiút. Mert biztos élvezte a gyilkolást, erre volt berendezkedve, ez volt a feladata - elragadni az életeket és lerántani a sötétbe. Amikor a lény bal keze felemelkedett kissé megrettentem, de még mindig földbegyökerezett lábakkal álltam a bokáig érő hóban. A bárd maradt a helyén, csak barázdált bal keze lendült lassan felém. A piramisból karcos hang hallatszott ki, nehezen érthető, afféle statikus zörej, de kétségkívül magyar nyelven:
- Tudom bunkóság bal kézzel kezet fogni, de ez a bárd kibaszott nehéz, nem akarok bajlódni vele. - hamiskásan felkacagott.
Én nem mondtam semmit csak néztem, miután egy percig hiába várt leeresztette a kezét és ismét megszólalt gonosz hangján.
- Én az ördög vagyok és barátságomba fogadlak, mert te is elfogadtál engem. Kedvellek téged és mindig számíts rám. Egy ideig így álltam szemtől szembe az ördöggel, amikor fekete füst jelenséggel felrepült a felhők közé. Sokáig néztem még a kék eget, ahol a fekete füst egyre apróbbá vált, mígnem teljesen eltűnt. Könnyek gördültek végig az arcomon és következő pillanatban a kapualjba kuporodva sírtam. A hóvihar felerősödött és magába rejtett, ami az utcán volt. A város néma maradt, még a macskák is eltűntek a háztetők havas ormairól. Két napig senki nem jött ki Szentendréről.

Az első hópelyhek - The first snowflakes

Kissé fáradtan lebattyogtam a konyhába, hogy megfőzzem a család reggeli kávéját - ami nélkül senki nem tud felébredni. Először kitisztítottam a szűrőt; lassan, gondosan, odafigyelve az apróságokra és az oldalára ragadt zaccra. Utána a tartály következett; kanállal felkavartam az aljára ülepedett kávé dombot és az egész barna lét a WC-be öntöttem. Feltettem a vizet melegedni és meredten néztem magam elé. Talán öt perc elteltével hallottam, hogy a víz bugyogni kezdett, fölé hajoltam és áthatóan vizsgálni kezdtem a felszálló buborékokat, ahogy gyöngyöznek a víz felszínén. Az alján, mintha valami elszáradt növény ágai, a fény játékot űzött a vízzel és fiatal kacsokat festett az edény aljára. Lezártam a gázt és feltekintettem, ki az ablakon, ahol, mint megannyi buborék szállingóztak a kicsiny hópelyhek. Letelepedtek a fára, ráereszkedtek a fű megfagyott szálaira, belepték a kerti eszközöket, beférkőztek a legapróbb lyukakba is. A macskák valahonnan távolról figyelték a különös eseményt. A távolban kutya ugatott. Száz és száz fehér pötty száguldott lefelé a Földre. Kiöntöttem a kávét, betettem a mikroba és mire kortyolgatni kezdtem, a hó elállt és nem esett többé kertre. Hát ilyen volt az első hópelyhek megjelenése. Ez a kis semmiség jelezte az embereknek, hogy a három hónapig tartó fagy elkezdődött.

Aliz Csodaországban - Alice in Wonderland

Az Újpesti busz gond nélkül gördült ki a Szentendrei állomásáról, megszokott útján száguldott végig: Át a felhőket, büszkén karcoló Megyeri-hídon, végig a szmogtól és kortól beszennyezett épületek mellett, szlalomozva, az elszabadult villanyborotvák között, majd befutott a végső kapun, leszálltunk és elkezdtük lassú hömpölygésünket a bolt felé.

- Aki látta a Világ - pusztuló, borzalmakkal teli és még is ijesztően valódi oldalát, fogékonyabb a szebb részeire.

- Szerintem, te nem láttál semmi szörnyűt! Dramatizálsz.

Moleskine bejegyzés - Pláza Másvilág:

Itt ülök a Pláza Másvilágon, magányosan, vakítóan fehér neonfényekben fürdőzve. Lassan végighordozom tekintetem a műanyag valóságon, állom a buta, leszűkült emberek bárgyú szemeit és elkeseredve nyelem magamba a fénysebességgel rohanó információ patakot; attól félek, ha huzamosabb időt töltök itt skizoid rohamot kapok és embereket mészárolok le a füzetemmel. Hát csak én látom ezt? Ezt az érdektelenséget. Ezt az ostobaságot. Ennyire egyszerűek? Ennyire elégedettek? Az emberek vagy félnek, vagy megvetnek, ahogy itt ülök már órák óta és csak szakadatlanul szöszmötölök a Moleskinbe, leírom a rohanó rohadást. Elpusztulnak, mint a rovarok, a saját Isteneik fordulnak ellenük és a fejükre dől az a rengeteg felhalmozódott önző, önelégült gondolat. Agyonnyomja őket a Pláza acél szerkezete és én is itt fogok ülni. Írok...Istenem szürkébbek, mint a kabátom. Összeomlik körülöttem a valóság. Gigantikus leírhatatlan káosz, nevetés, robot hangok ordítoznak a hangszórókból.
- Pláza Másvilág.

Az érzelmi szabadság példázata:

London közeli falucskában haldoklik a pap és azon gondolkozik, melyik tanítványára hagyja összes tanítását tartalmazó papi könyvét. Magához hívatja a két legkedvesebb tanítványát és azt mondja nekik:

- Menjetek fel Londonba és mondjátok el, hogy mit láttattok.

A két tanítvány három nap múlva visszatér a paphoz:

- Atyám! London egy emberi fertő, prostituáltak árulják a testüket minden sarkon, koldusok kéregetnek. Mocsok és borzalom, Isten elleni bűn. - kiáltozik az egyik.

- London a kultúra városa. Rengeteg múzeum és szépség. Gyönyörű épületek, fantasztikus koncertek. – harsogja a másik.

A könyvet a második tanítvány kapta meg, pedig mindketten ugyanabban a városban jártak.

Moleskine bejegyzés - A láthatatlan tér

Hallucinációk gyötörnek - az egyik pillanatban még a parketta felé zuhanok, a másikban már az ágyamban fetrengek és leszakítom a nyakamra tekeredett ágyhuzatot. A szemem visszacsukódik. A napkorong száguld felém, megint vergődök, akár egy partra vetett hal. Küzdök a szörnyetegekkel, amik kinyújtják felém fekete karmaikat, az elmémbe vájnak - úgy érzem megőrültem. Felugrok az ágyból, szédülök és a falak mozognak körülöttem, mint egy szellem sétálok a néma folyosókon. Legurítom a reggeli kávémat - a frissen lefőzött barna nedű egy pillanatra megvált a beteges vízióktól. Kidörzsölöm az álmot a szememből és kilépek a csípős hajnalba, ahol a minden visszatér. Szörnyek acsarkodnak egymásra az utcában, kutya ugatás hasítja keresztül a megfagyott levegőt. Őrült egyedüllétemben közelítem meg az állomástól feltörő acélfelhőt. A rohanó skizofrének világa, ahol csupa olyan őrült vár, mint jómagam.

- Én a Mátrixot választanám.

- De miért? Hisz az nem valóság?

- A valóság szar, sötétség van mindenütt.

- És igazi emberi érzelmek.

- Én a Mátrixot választanám, hiszen most is ott vagyunk. Szeretek itt élni.

Atyavilág! Mi volt ezt a bejegyzés? Értelmezhetetlen massza. Sajnálom, hogy kurta gondolatokkal fárasztalak titeket, de úgy éreztem ezt kell tennem még akkor is, ha nem tudom megfogalmazni, amit érzek. Még a szemetesládának is kell valami, ahova kiönthetik. Pillanatnyi benyomások, múló ösztönök és gondolatok, csípések mindenütt.

- Ezzel zárom soraimat.

Köszönet Gergőnek a fotóért.

Alakváltó ünnepek - Transformer feasts

Aki netán lemaradt volna a fejlécem fantasztikus átalakulásáról, ne essen pánikba, mert lementettem a folyamat fázisait. Ezzel a sárgán világító lepkével próbálok az ünnepek közeledtére utalni, így hát ez úton is bejelenthetem, hogy hamarosan elkezdődik az ünnepi hajrá: A manók fürge kezei alatt szikráznak a szebbnél szebb ajándékok, a Mikulás még egyszer magára erőlteti a piros hacukát, a feleség pedig odaadó, anyai szeretettel süti a bejglit. Vastag hópelyhek verik az ablakokat, a Jézuska pedig már megfente a hatalmas szántalpakat. Valami ilyesmit szoktak mondani nem?

Moleskine

Hát, megkaptam. Éppen egy sith lovagot küldtem le a végtelen mélységbe, amikor a bátyám belépett a szobába és arra kért forduljak el a játéktól. Leült az ágyra és várt. Hátra gurultam, majd valami ilyesmit kérdezhettem: Mit kívánsz? Erre hirtelen, az eddig elrejtett kezei előrerendültek. Nem volt időm se védekezni, se támadni, mert a levegőben repülő fekte notesz és a hozzá tartozó toll az ölembe repült. Nem csíkos és nem zöld, de az enyém és örülök neki.