III. Alak

A sarokban egy hiányos fogazatú, nyúzott képű férfi alszik. Gondozatlan borostája olcsó bor és sör keverékének savanykás, fűrészporos szagát árasztja. Ajkai, hasonlóan krumpliszerű orrához, duzzadtak és vörösek. Koszos, izzadt arcán vörös pír. Jobb orcáján halványrózsaszín furunkulus, balon gödröcskék, elvakart sebek és egy szeméig húzódó mély ránc. Ritkás szőke haja az arcába lóg. Szakadt farmer és kockás ing van rajta. Füstös izzadságot és rosszminőségű szeszt párologtat magából. Záptojás, kuka, vizes újság, segg és emberi ürülékszag felhője lengi körül. Hangosan szuszog, a sarok megtelik az alkoholos és dohányos kilégzéseivel. Felnyög, megremeg, szellent és átfordul a másik oldalára.

II. Alak

Ha megmozdult mesterkélt volt és színpadias. Látszott, még a haját is előre eltervezve és kiszámolt ideig túrta. Nevetése csengő volt, harsány és borzasztóan megjátszott. Bőre színe egészségesen barna és feszes, mosolya ránctlanul terült szét az arcán. Fogai szinte kiugrottak a szájából vad fehérségükben. Magabiztosságot és leheletnyi önelégültseget tükrözött, sötét szemeiben a hatalmasok végtelen gőgje látszott. Dús, fekete fürtjei rakoncátlanul tekeregtek a füle körül. Színes sálat, színes pólót és egyszerű vászon nadrágot viselt, amit hanyagul a negyedik lyuknál csatolt össze. Sarujából kikandikltak a hosszú lábujjai, fel-le ugráltak, amikor beszélt. A mondatai végét halk kacajba folytotta, mintha érezné, hogy a uralja a helyzetet. Lehengerelő volt és ezt jól tudta. Nárcizmusából fakadóan lekezelő és cinikus volt a gyengékkel és hízelgő a felette állókkal, de csak akkor közösködött velük ha célja volt. Emberekkel való kapcsolata olyan volt, mint a tudósé és kutyáé.

I. Alak

Mostantól igyekszem sűrűbben szerkeszteni a blogot és végtelen egyhangúságot megtöröm az ehhez hasonló alakábrázolásokkal. Továbbá ezúton megkérek mindenkit: ha valamelyik karaktert érdekesebbnek találja illusztrálhatja és felrakom ide.

A nő gyűröttebb és megviseltebb volt, mint egy régi papírzacskó. Arcát korát meghazudtoló ráncok szabdalták, melegtől kivörösödött bőre petyhüdten lógott, álláról sárgás lé csepegett, olyan volt, akár egy olvadó fagylaltos kehely. Lefelékonyuló szemeit duzzadt, lilás hernyók keretezték. Turcsi, disznó orrán szaporán vette a levegőt. Szőke haja nedvesen csillogott s hínár módjára tapadadt a homlokára. Vértelen, fehér ajkairól – amelyek ugyancsak lefelé konyultak – száraz bőrdarabkák csüngtek. Halszerű, gúvadó szemeivel kifejezéstelenül bámult és teljes ürességről tanúskodtak, mégis arcára kiült valami általános undor és arisztokratikus tartózkodás a körülötte ülőktől. Magas hangja förtelmesen cinikus és leereszkedő volt. Maga volt a középszerű ember összes gőgjének megtestesítője.

Átkos Áldás

Csakhogy ne maradjak teljesen szótlanul. Iskolai érvelős feladat:

Az információhoz való hozzájutás mára már teljesen önkéntelen folyamattá alakult át. Akaratlanul fogadjuk be a ránk öntött „zuhatagot”. Ilyen értelemben a megismerés nem szabadságunk jelképe, hanem épp ellenkezőleg, a tudatunk befolyásolásának legsarkalatosabb pontja. Elménk – nyitottságából és összetettségéből fakadóan – minden impulzusra reagál; feldolgozza a különböző reklámok fényhatásait, a bevásárló komplexumok hangszóróiból és monitoraiból feltörő üzeneteket, képeket, szagokat, hangokat. Ez az áramlás eddig csak a nagyvárosokra volt jellemző, de korunk pláza-kultúra szimbólumai alattomosan terjeszkednek minden irányban. Az információ sok esetben nem tudást jelent. Ebből következően korlátlan áramlása gyakran nem építő jellegű, hanem romboló és összezavaró. Ám a helyzet közel sem ennyire egyszerű. Nyilvánvalóan az efféle „információ-bőség” felbecsülhetetlen mennyiségű tudást is hordoz magában, amelyet elutasítani ostobaság. Az elmúlt húsz évben hatalmas mennyiségű adat halmozódott fel, amit rendszerezni képtelenség, tehát agyunkat az érdemes keresésére, felismerésére és az érdemtelen szűrésére kell átállítanunk. A tudás sokszínűségéből adódón azonban szinte lehetetlen különválasztani értékest az értéktelentől. Az információ feldolgozhatatlansága sokféle következménnyel járhat: lelki egyensúly felbomlásától, különböző pszichotikus betegségeken át az őrületig. Mégis, mivel a lehető legtöbbet kell befogadnunk (természetesen a saját értékrendszerünkön belül), szükségünk van célokra is, arra, hogy tudjuk, mit keressünk. Máskülönben szellemi önállóságuk és személyiségünk elvész vagy kicserélődik. A tudás megszerzésének szempontjából áldásos ez a „szabadság”, még ha ily kockázatos is.

(De valóban ennyire önkéntelen lenne a befogadás? Képes-e az agyunk automatikusan választani? Ha agyunk mindent feltétel nélkül befogadna, akkor egész egyszerűen összeomlana, mint egy merevlemez, amelyre túl sok, vagy vírusos adat kerül. Lehet, hogy agyunk csak azt „jegyzi fel”, ami „érdekli” a többit pedig „ignorálja”? Lehet, hogy a disszonáns információ felülírja az addigit? Idéző jelekben tudok csak beszélni, nem törekszem önigazolásra, sőt inkább cáfolom magamat, mivel laikusként nem szólhatok érdemben a témához. Annyi bizonyos: Helyesen kell használni a bőségből adódó előnyöket. A közvetítő médiumok könnyű hozzáférhetősége, azonnalisága és a gyors reakció lehetősége, mind a tudásunk gyarapítását szolgálhatják.)

A fénykorát élő Internet a világ tudásának legnagyobb tárháza. Minden tudományos ágazatra kiterjedő adathálózata könnyen elérhető, elmondható, hogy világszerte elterjedt enciklopédia, amely szinte önálló lényként működve folyamatosan bővül és aktualizálódik. Megjelenése jelentős mértékben fellendítette az emberiség szellemi tudását és egyszerre rombolta le erkölcsét és morálját. Ma már mindenki polihisztor és senki sem az. Hatása elkerülhetetlenül átterjedt az emberekre, akik gondolataik és ismereteik nagy részét innen merítik. Egy kicsit mindenki elméleti fizikus és irodalmár, történész vagy tengerbiológus. Mindenki tud videót vágni, megosztani és kommentálni. Szabad formálhatósága, elterjedtsége megteremtette a világkommunikációt és az egyetemes féligazságokat. Ebben a folyamatban a tudás visszájára fordul és az integrált világon kívül véres ellentétekhez, szörnyű félreértésekhez, megszállott csoportokhoz és végül szétválasztottsághoz vezet. Megteremti a magányos, elszigetelt valóságokat és a nemesebb cél helyett ezt is csak önzésünk, és hiúságunk tárgyává tesszük.

(Ezzel a példával csak alátámasztani próbálom, hogy a kérdés nem egyértelmű. Szerintem a probléma nem a külvilági információ mértékéből ered, ebben téved Freund Tamás, inkább annak rossz felhasználásából. Ahelyett, hogy érvelnék csak azt próbálom érzékeltetni, hogy az információs társadalom végletesen kétértelmű, ezért hozzá való viszonyom ambivalens, olyannyira, hogy már azt sem tudom eldönteni, hogy mi igaz s mi nem).