A következő címkéjű bejegyzések mutatása: moleskine. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: moleskine. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 18., hétfő

Szél

Küzd és szenved, mégis, bátran kitart. Csikorog, roppannak az ágai; meglehet, csak dacból vagy büszkeségből kapaszkodik oly makacsul a földbe, de mindvégig kitart. Éretlen termés, zsenge, zöld levelek potyognak róla. Magasan fent a lobkorona sóhajtozik. Kip-kop, rip-rop. Lobog a Fűzfa haja, zöld esővel hinti az utcát. Zizeg az egész töltés, zubog a patak. Gallyak rángatóznak, mint zongorista ujjai, játszanak az árnyékban. Keservesen zokog a patak menti rekkettyés. Halkan, alig hallhatóan, csepeg az ereszről az eső. A Bükkös felett átívelő híd felbontva, széles szájú gödör tátja sáros fogait a fáknak. Csak egy vékony járdanyelv köti össze a túl oldallal. Gépezetek és nehéz beton tekercsek hevernek mindenfelé. Ficeg a ponyva, tajtékzik, fehér hullámokat ver. Macska suhan át alatta, el egy kapualjba, ahol befészkelheti magát. Kucorog, kaparászik, dorombol. A vasajtó résnyire nyílik, keskeny fénycsík ömlik a szemközti ház falára, a macska beszalad a bátortalan nyíláson. Nyikorog a fém, nyikorog, nyikorog, majd rozsdásankattan a zár. Estére bezárják a házat. A ablakszemek is kialszanak hamar. Lobog a vászon, elszakadna, de csak tekereg körbe a rúdján. Száraz, elfáradt virágokat és papírokar hord a szél, búgócsigaként forogatja a levegőben. Cserepek szakadnak le a tetőről, eltaposott narancsként egybeolvadnak a talajjal. A várost, fekete négyzetek szabdalják vastag kék szeletekre; az égig érő daru kettévágja a képet. A Hold és a csillagok tompán fénylenek, kíváncsian kukucskálnak egy sötét felhő mögül. Aztán enyhül a szél, langymeleg szellővé enyhül.Véget ér az égi zengés, elhallgatnak a viharos harsonák, csendben sziszegnek tovább a trombiták.


2010. május 12., szerda

A Hadúr

A Hadúr szerencsekereke évek óta forgott, amikor jelt adva a Háznak lassulni kezdett. A fordulatot, amit hajdanán percekben telt, most órákra nőttek. A választása megfontolt volt, a forgótárcsát irányító számítógép betáplálta a sebességet és bonyolult számításokat végzett, majd megadta a célját. Egy hét elteltével már napokig tartott, hogy körbejárjon. A kerékre mázolt országok képei kíméletlenül vánszorogtak.
A Hadúr csak ült és nézte, ahogy egyre lassabb és lassabb. Európa a lábai előtt hevert, Amerika a jobbjára került, Afrika sisakos fejével egy magasságban feküdt. Franciaország, Anglia, Németország, mind egyenként pördült tovább a kör közepére mutató pecken, majd a kerék megállt. A tetején vörös fény villant, éles füttyszó hívatta magához a kastély lakóit és egyben a Hadúr szolgálóit. Roppant széke mellet ott termett egy görnyedt hátú, patkány forma alak - hegyes fogaival ujjait harapdálva nézett fel a mesterére. Izgalmában visítozott, várta a parancsot. A hadúr jeges hangon szólott és elküldte a termébe gyűlő vadászokat. Most jött le az idő. A gonosz úr karmai újra lecsapnak.

2010. január 12., kedd

Csend hangjai - Sound of Silence

Már tíz perce ébren vagyok, mikor szemeim kinyílnak – körülnézek és mire felfogom hol vagyok, a kezem már nyúl a réz kilincsért. Kilépek a hideg hajnalba, arcomat simogatja a hat órai fuvallat. Lassan, elcsigázottan lépek le a lépcsőről alig hagytam el az otthon melegét, máris a reszketek. Lábaim, mintha visszafelé mennének - vánszorgok a kapu felé. Lépéseim nem hagynak nyomot a levegőben - úgy megyek keresztül az udvaron, hogy az éberek is elalszanak. Beillesztem a nyílásba a kulcsomat és egy hirtelen ugrással az utcán termek. A kapu három, velőt rázó csattanásra csukódik csak be. Azt hiszem felébredtem.
Lépteim most már határozottan csattognak az utca dérrel borított kövén. Szürke macska üldögél a falon, sárga szemeivel végigkísér - nyávogva köszön el. A Szamárhegyre vastagon lerakódott csendet, beretvaként szakítja át a macska permanens nyávogása. A sarkon álló félkészházra esküvői diadémként borul rá a takarófólia - mozog a levegő, a nejlon csak recseg-ropog. Valahol a tél utolsó jégcsapja is lehull, nagyot toccsan – utána sokáig csepegnek a harmatcseppek. Távoli „szellemszonátaként” szűrődik fel a tizenegyesen száguldó kocsik folyamatos suhogása, a macska még mindig nyávog, a zacskó recseg-ropog és a víz csak csöpög.
Már a hegytetején vagyok, amikor a hangokhoz csatlakozik valamiféle statikus zörej - meg nem álló méhzümmögés - kétségbeesettem keresem a kísérteties hang forrását, mindhiába. Megállok a keresztnél és fürkészően nézem a tájra ráömlött tejfelszerű ködöt. Látom a láthatatlant - a zörej a levegő részecskéiből szól. A mozgásérzékelő lámpák felkapcsolnak érkezésemre - tiktak - kattognak, mint az elromlott mikró. A felerősödő sistergést, kutyaugatások szakítják meg - pillanatokig csak a mélyről jövő csaholásukat hallani. A kereszteződésben egy bokorból áramfejlesztő motyog, a reggel mesterséges holdjai szúnyogként vibrálnak, átszúrják a szemgolyómat. Egy macska nyávog messze, zacskó ropog, víz csöpög a statikus zörej nem áll meg, kutyák ugatnak bele a csendbe és a mozgásérzékelő lámpák úgy kattognak, mint az óra mutatói.
A hegy aljába érve egy kocsi kereke csikorog, madarak rebbenek szét a fáról és a szél felerősödve süvít. A főtéren szemeteskukák tetői csapkodnak, öblös hangon szólva beszélnek a város korán kelőivel.
Állandó zörejek mindenütt. Körülvesznek. A templomtorony harangja jelzi, hogy elütött az őrület órája. Egyedül, emberek nélkül csak csend hangjaival állok karöltve a vékonyka utcában. Elborítják a fejemet. A HÉV kerekei között működésbe lép mechanikus dolgozók földöntúli ordítása. Fém fémnek ütődik. A tökéletes csend nyomasztó űrként lebeg felettem - a némaság hangjai kiáltanak. A csend hangjai, mint megannyi kés felszakítják a dobhártyámat, az agyam zakatolása elborítja a várost. Hangosbemondó robothangjai az utcán szólítanak, zászlókat forgat a szél. Ezeket csak ilyenkor hallani, mikor egy árva lélek sincs az utcákon. Csend hangjai, irgalmazzatok.
Macska nyávog, takarófólia ropog, vízcseppek zuhannak a tócsába, statikus zörej, kutyaérzékelő lámpák, áramfejlesztő madarak, csikorgó harangok, robotbemondó monoton zörgése, zászló ütődik a fémnek, lépteim zaja dobként dübörögnek - feldolgozhatatlan információ förgeteg.
ELÉG!
- Inkább hagyjatok aludni...
Üdvözöllek téged, álmok világa. Beszélnék veled.

2009. december 9., szerda

Aliz Csodaországban - Alice in Wonderland



Az Újpesti busz gond nélkül gördült ki a Szentendrei állomásáról, megszokott útján száguldott végig: Át a felhőket, büszkén karcoló Megyeri-hídon, végig a szmogtól és kortól beszennyezett épületek mellett, szlalomozva, az elszabadult villanyborotvák között, majd befutott a végső kapun, leszálltunk és elkezdtük lassú hömpölygésünket a bolt felé.
- Aki látta a Világ - pusztuló, borzalmakkal teli és még is ijesztően valódi oldalát, fogékonyabb a szebb részeire.
- Szerintem, te nem láttál semmi szörnyűt! Dramatizálsz.





Moleskine bejegyzés - Pláza Másvilág:
Itt ülök a Pláza Másvilágon, magányosan, vakítóan fehér neonfényekben fürdőzve. Lassan végighordozom tekintetem a műanyag valóságon, állom a buta, leszűkült emberek bárgyú szemeit és elkeseredve nyelem magamba a fénysebességgel rohanó információ patakot; attól félek, ha huzamosabb időt töltök itt skizoid rohamot kapok és embereket mészárolok le a füzetemmel. Hát csak én látom ezt? Ezt az érdektelenséget. Ezt az ostobaságot. Ennyire egyszerűek? Ennyire elégedettek? Az emberek vagy félnek, vagy megvetnek, ahogy itt ülök már órák óta és csak szakadatlanul szöszmötölök a Moleskinbe, leírom a rohanó rohadást. Elpusztulnak, mint a rovarok, a saját Isteneik fordulnak ellenük és a fejükre dől az a rengeteg felhalmozódott önző, önelégült gondolat. Agyonnyomja őket a Pláza acél szerkezete és én is itt fogok ülni. Írok...Istenem szürkébbek, mint a kabátom. Összeomlik körülöttem a valóság. Gigantikus leírhatatlan káosz, nevetés, robot hangok ordítoznak a hangszórókból.
- Pláza Másvilág.

Az érzelmi szabadság példázata:
London közeli falucskában haldoklik a pap és azon gondolkozik, melyik tanítványára hagyja összes tanítását tartalmazó papi könyvét. Magához hívatja a két legkedvesebb tanítványát és azt mondja nekik:
- Menjetek fel Londonba és mondjátok el, hogy mit láttattok.
A két tanítvány három nap múlva visszatér a paphoz:
- Atyám! London egy emberi fertő, prostituáltak árulják a testüket minden sarkon, koldusok kéregetnek. Mocsok és borzalom, Isten elleni bűn. - kiáltozik az egyik.
- London a kultúra városa. Rengeteg múzeum és szépség. Gyönyörű épületek, fantasztikus koncertek. – harsogja a másik.
A könyvet a második tanítvány kapta meg, pedig mindketten ugyanabban a városban jártak.

Moleskine bejegyzés - A láthatatlan tér
Hallucinációk gyötörnek - az egyik pillanatban még a parketta felé zuhanok, a másikban már az ágyamban fetrengek és leszakítom a nyakamra tekeredett ágyhuzatot. A szemem visszacsukódik. A napkorong száguld felém, megint vergődök, akár egy partra vetett hal. Küzdök a szörnyetegekkel, amik kinyújtják felém fekete karmaikat, az elmémbe vájnak - úgy érzem megőrültem. Felugrok az ágyból, szédülök és a falak mozognak körülöttem, mint egy szellem sétálok a néma folyosókon. Legurítom a reggeli kávémat - a frissen lefőzött barna nedű egy pillanatra megvált a beteges vízióktól. Kidörzsölöm az álmot a szememből és kilépek a csípős hajnalba, ahol a minden visszatér. Szörnyek acsarkodnak egymásra az utcában, kutya ugatás hasítja keresztül a megfagyott levegőt. Őrült egyedüllétemben közelítem meg az állomástól feltörő acélfelhőt. A rohanó skizofrének világa, ahol csupa olyan őrült vár, mint jómagam.




- Én a Mátrixot választanám.
- De miért? Hisz az nem valóság?
- A valóság szar, sötétség van mindenütt.
- És igazi emberi érzelmek.
- Én a Mátrixot választanám, hiszen most is ott vagyunk. Szeretek itt élni.

Atyavilág! Mi volt ezt a bejegyzés? Értelmezhetetlen massza. Sajnálom, hogy kurta gondolatokkal fárasztalak titeket, de úgy éreztem ezt kell tennem még akkor is, ha nem tudom megfogalmazni, amit érzek. Még a szemetesládának is kell valami, ahova kiönthetik. Pillanatnyi benyomások, múló ösztönök és gondolatok, csípések mindenütt.
- Ezzel zárom soraimat.



Köszönet Gergőnek a fotóért.

2009. december 2., szerda

Moleskine

Hát, megkaptam. Éppen egy sith lovagot küldtem le a végtelen mélységbe, amikor a bátyám belépett a szobába és arra kért forduljak el a játéktól. Leült az ágyra és várt. Hátra gurultam, majd valami ilyesmit kérdezhettem: Mit kívánsz? Erre hirtelen, az eddig elrejtett kezei előrerendültek. Nem volt időm se védekezni, se támadni, mert a levegőben repülő fekte notesz és a hozzá tartozó toll az ölembe repült. Nem csíkos és nem zöld, de az enyém és örülök neki.