Ahogy befejeztem a remek Thomas Mann könyvet, papírfecniket tűztem a lapok közé, gyorsan, mielőtt elfelejtettem volna a jól hangzó sorokat; teljes elégedettséggel és széles mosollyal az arcomon feltekintettem a könyvhátlapjáról. Napsütéses, felhőtlen kék égboltozatú, sárgálló szénabálákkal tarkított mező nyújtózkodott a hegyekig. Lehunytam a szemem s az ég felé fordulva hagytam, hogy a napsugarak pirosra színezzék az arcomat. Szentendrén kipattantam a vagonból, szívemben boldogsággal és fejemben igazi megnyugvással. Hanyagul összegomboltam a kabátomat, alul is felül is kikandikált a zakóm. Sálamat levetve lóbáltam körbe-körbe a levegőben. Enyhe szellő fújdogált, hűvös ujjaival játszott a nyakam körül. Fagylaltgombócok módjára, nap rágta hóbuckák olvadoztak, ahogy apám így mondta volt: "Itt a Tavasz és jól elintézte a Telet". Madárcsicsergés kísért a Főtérig. A város lustán kavargott, itt-ott szerelmes párok és lézengő ifjoncok kószáltak nevetgélve. Arra gondoltam, hogy a medve kinézett a hegyi barlangjából és kacagva gurult le lankán egészen a völgyfenékig, megfürdőzött a sebes folyású patakban és vizet prüszkölve megrázta magát. A tavaszi édesség átitatta a várost.
2011. február 5., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése