Két ember találkozik az utcán. Egy lány és egy fiú. Pusziszkodás. A fiú igazából nem ismeri, csak párszor beszélgettek és a lány azon alkalmakkor is valami feladatot adott neki. "De rég láttalak! Hogy vagy?" Átlagos válasz: "Igen, én is téged. Köszönöm jól. És te?" A lány ugyanígy felel: "Köszönöm jól." Gyere, üljünk le egy kávéra - mondja a szemüveges srác. Sötétbarna haja az orráig lóg, árnyékot vetve, a mélyen ülő szemeire. Sétálnak egy kicsit, elbeszélgetnek a múltról és az időjárásról, majd beülnek a kávézóba, ahol a régi cukros bolt is volt. Két tejes kávét rendelnek. Tovább beszélgetnek, de látszik, hogy kerülgetnek valamit. Tíz perc múlva kihozzák a kávékat. A lány reményveszett tekintettel kortyolgatja a kávéját, tehát a srác megkérdezi tőle, hogy mi a baja.
Végre izgalmas téma áll a láthatáron, vagy továbbra is csak az időjárásról fognak beszélgetni? – gondolkodik a srác és megcukrozza a kávéját.
Lány: Ez olyan szívás!
Fiú: Mi?
Lány: Most felvételizem...
Fiú: Á igen. Ismerős. De várjunk csak...te egy évvel fiatalabb vagy nálam?
Lány: Elmosolyodik. Persze. Nem tudtad?
Fiú: Nem...Akkor Lili is?
Lány: Aha.
Fiú: Durva...
Lány: Mert?
Fiú: Azt hittem tizenöt évesek vagytok. Mármint velem egyidősek.
Lány: Ááá nem...Sajnos nem.
A lány szomorúan néz maga elé.
Fiú: Sajnos? Örülj neki! Öreg vagyok. Halkan felnevet.
Lány: Dehogy is! Most felvételizem és szívok, mint az állat. Kell az a kibaszott tehetség gondozói. Élettelien lázad.
Fiú: Hova mész?
Lány: Eötvös. De azt mondtad, hogy ismerős a helyzet. Miért? Felnéz és leteszi az üres kávésbögrét.
Fiú: Ez az átlagos nyolcadikos életérzés. Mindegyik nyolcadikosban meg van. Düh. Elkeseredettség. Vagy vakság. Minden tanár titeket baszogat. Sőt lehet, hogy még a szüleitek is utálnak titeket. Úgy érzitek, hogy az egész Világ ellenetek fordult.
Lány: Ja. Üveges tekintettel bámul.
Fiú: Az iskola nagy része is rühelli a nyolcadik osztályt, akik csak „Bajt hoznak a fejünkre.” Csak a kicsik tisztelnek titeket, de mit értek velük? Soha nem is mentek le az alsó szintre. És valószínűleg jövőre is hasonló lesz. Idén a felvételi, megírod, majd pedig tövig rágod a körmeidet, de közben továbbra is foglalkoznod kell a sulival, ahol utálnak. A szádba rágják, hogy „Nehogy azt hidd, hogy érsz valamit ezzel a felvételivel.” És tovább tanulsz ezek után is, ahelyett, hogy csak lebegnél a semmiben. A légüres térben, egyedül… Pihenni és lemosni magadról minden szemetet, ami fölhalmozódott a félévben. Hajtás a bizonyítványért, ott lenni olyan emberek közt, akiket ki nem állhatsz. Szar. Így működik az egész. El kell fogadni.
Lány: Ja. Az arca már kifejezéstelen.
Fiú: Valószínűleg ezzel a kínzással arra akarnak felkészíteni, hogy a gimiben még szarabb lesz. Igazuk van. A gimiben szarabb lesz. De előtte ők is elakarják mondani a véleményüket rólatok, nyolcadikosokról. Hogy ti vagytok a társadalom söpredékei és különben is pusztuljatok mind. Természetesen ott vannak azok, akik sokra viszik. Ők mondják majd az unalmas ballagási beszédet. De tudod mit? "Üdvözöllek a valóság sivatagában!"
A srác kicsit felhúzta magát.
Fiú: Tudod ki mondta ezt?
Lány: Nem tudom. Ki?
Fiú: Morpheus. A Mátrixban.
Lány: Argh. Ezért szeretlek.
A fiú rendületlenül folytatja.
Fiú: Eléggé lelomboztalak?
Lány: Eddig is le voltam...
Fiú: Szorozd meg ezerrel ezt a fájdalmat és megkapod a reális összeget. Látod az arcomat?
Lány: Igen.
Fiú: Apró ráncok borítják, pedig nem vagyok öreg. Ordítok, pedig örülnöm kéne, hogy ez így van. Egész életedben így fog kinézni az arcod, ha egy kicsit is átgondolod az egészet.
Lány: Argh. Szeretlek. Tudom, hogy szopni fogok. De még megpróbálom élvezni az utolsó perceket. Az arca még mindig bután mered a semmibe.
Fiú: Próbálod, de sehogy sem fog sikerülni. Voltaképpen még nem látod át a rendszert. Elfeledtetik veled a boldogságot. Így kondicionálnak. Ha esetleg érzésed lenne, az csak rossz legyen, hogy elfogadd a sorsod. Hogy szerves részévé válj a hangyabolynak. Hogy a királynő irányíthasson. Mert irányítani fognak, ne aggódj. A kérdés az, hogy kitörsz-e, vagy sem. Érzel, vagy érzéstelen leszel. Ha kitörsz elmúlik ez az impotencia és dühöngő fenevaddá válsz és valószínűleg elzárnak a bárányoktól. De hé, már ennyi az idő?
Lány: Jézusom nekem is mennem kell. Különóra.
Fiú: Én pedig kinyomtatok valami plakátot az iskolának. Látod. Azt csinálom, amit mondanak nekem. Jól álcázom a fenevadat.
Lány: Ja. Szia.
Ölelés és pusziszkodás.
Fiú: Szia. Ja és jusson eszedbe, hogy mindenkinek ugyanolyan szar ezen az egész sárdombon.
Lány: Lehet.
Fiú: Igen. És bocsánat, hogy prédikáltam, biztos, hogy nincs igazam.
Lány: Lehet. Úgy néz a fiúra, mintha az egy űrlény lenne.
Fiú: Mennyi az idő? Kíváncsi valamire.
Lány Különórára megyek.
Fiú: Mész a különórádra?
Lány: Igen, különórára megyek.
Fiú: Szia. Összeráncolja a homlokát.
Lány: Szia.
A lány kávéspohara üresen állt az elhagyott asztalon. A fiúé, még teli volt, nem fogyott el. A barna nedű a WC-ben végezte. Nem itta meg, mert olyan érzése támadt, hogy kávéban van valami. Paranoia? Lehet. Nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése