Szemek - Eyes

A szem (latinul oculus) a látás szerve, amely a fény érzékelésére szolgál.

- Oké. Készen állok. Semmi baj anya…holnap itthon maradok. Nem, nem írok dolgozatot. Mátrait fel kell majd hívni.

Kedves olvasó!

Arra kérlek, hogy mielőtt még elkezded olvasni a következő sorokat nézz bele jó mélyen a tükörbe. Türelmes vagyok, várok rád, de csak akkor térj vissza, ha tükör van a kezedben. Ha az utóbbi lehetőség véghezvitele nem áll módodban, csak használd a mindent felülmúló képzeletedet.

*

Pásztázd végig arcodat, álladtól egészen homlokod tetejéig. Nézd meg a jobb orcádat, majd a balt. Tekints rá a szádra, a füleidre és az orrodra, majd állj meg a szemeden. Nézd. Álld a saját tekinteted és próbálj nem pislogni, csak nézd a szembogaradat. Bambulj és fókuszálj. Figyeld, ahogy a pupilláid összezsugorodnak, majd újra kitágulnak. Vessz el a sötét lyukban, majd mássz fel és sétálj át az íriszedre. Nézd, ahogy forognak végtelen örvényt kavarva a tükör sima felületén. Hát nem csodálatos emberi szem? Barna? Kék? Zöld, vagy szürke? Elemezd a tekinteted. Vizsgáld az apró, szinte láthatatlan érzéseket, amik, mint egy a tenger tajtékjai verik szemgolyód rácsait. Nézted már a szemeidet valaha is ilyen meredten, ilyen bambán? Szögezd le az arcodat. Szögezd le az egész fejedet, hogy elgémberedjen, és csak nézz farkasszemet saját magaddal. Ki fog győzni? Nem érdekes, nem számít itt a győzelem csak az a fájdalom, ami a kudarchoz vezet. De csak nézz és élvezd ki ezeket a pillanatokat, mert lehet, hogy soha vissza nem térő alkalom ez.

Most képzeld el, hogy a szemgolyódat körbefutó vékony, hajszálerek, mint egy acéllánc megszilárdulnak, és nem engedik elmozdítani szemeidet. Kicsit olyan, mintha egy csövön keresztül látnál, aminek a homályba vesznek az oldalai. Te csak az íriszedet és a pupilládat láthatod. Érezd, ahogy a láncok egyre erősebben fogva tartanak, már régen pislogtál kínoz a fájdalom és vörös béklyóid is mintha izzanának - lassan kiégetik a kocsonyás szemfehérjédet. A kép remegni kezd. A könnycsatornák megnyílnak, könnycseppek gördülnek végig az arcodon, az orrod hegyéről levetik magukat, de nem törődsz velük, nem tudsz velük törődni: le kell hunynod a szemed! Megteszed. Barázdákkal tarkított szemhéjad lecsukódik, de egyszerre, mintha megfognák. Mintha a vékony bőrfüggöny pattanásig feszülne. Hunyorítasz. Még több könny szökik a szemedbe. Vége van a látásodnak, minden elhomályosul, az izzóláncok behálózták az egész szemedet. Kurvára fáj nem? Kétségbeesetten próbálsz jobbra és balra tekinteni, de képtelen vagy rá, a szemed minden rezdülésével a lánc még mélyebbre vágódik a puha zselatinban. Egész nyakadat megmozgatod, nyakcsigolyáid eltörnek az erőfeszítésben, szemeid örökké nyitva maradnak, és lassan teljesen szétmállanak a meleg vért pumpáló erektől, amik fogva tartják. Látni fogod, ahogy Isten mindent látó, éjszakai szeme - a Hold - is feladja a küzdelmet, nem kel fel többé a Nap - az ezüstösen világító korong, szétfolyó gömbalakja ellepi tested és egész arcodat. Még egy utolsó sikoly, de tudod, hogy ez a megváltás, mert a kín már pokolivá vált. Kocsik zaja szűrődik át az ezüst masszán és mielőtt elérnéd a Szépvölgyi utat, megfulladsz.

El tudod ezt képzelni kedves olvasó? Igen? Mert pont így érzek én. Mert nem tudom lehunyni szemem, nem forgathatom. Talán örökké vak maradok? Üvegesen meredek bele a neonfénybe és leírom e sorokat, hogy tudjátok milyen sorsa kárhoztattak őzbarna bogaraim.

Csak hangulat aláfestő.