- Mit csinálsz? - kérdezte a teraszra kiérő, sovány alak. Félmeztelen volt és a kimerültség félreismerhetetlen jelei mutatkoztak rajta. Ám, ezt nem róhatjuk fel neki, mert már órákig beton golyók közt ugrált. - Kihez beszéltél?
- A csillagokhoz.
- Ki hallja szavaidat, ki fog válaszolni?
- Majd egy másik ember, aki a csillagokhoz beszél.
- Fura. Mármint, érdekes ezt tőled hallani. De tudod mit, mesélek egy történetet, még régen hallottam egy barátomtól. - Azzal leült egy karosszékbe. A hatodik emeleti terasz enyhén lejtett és széles repedések futottak a tövénél. Az alant elterülő utca fényei arany lepelbe takarták a teraszt. - Nem biztos, hogy igaz, sőt val'szeg csak egy városi legenda, de így hangzik: San Fransiscoban leállt a közlekedés és a város felett uralkodó, mély szürke szmogfelhő eltűnt. Legalább egy órára kitisztul a város feletti levegő. Aztán elment az áram is. Az amerikai telefon szolgáltatók összeomlottak a több millió telefon hívástól, ami beérkezett. Az emberek kétségbeestek, mert soha életükben nem láttak még csillagokat. - Mik azok a fényes izék? Ez a világvége? És ehhez hasonló kérdések. El tudod ezt hinni? - Hangjában bizonytalanság csendült.
- Durva. De tudod, ha nem éltem volna vidéken én is így lennék. - A terasz hangosat roppanva leszakadt. A két alak tompán puffant, rájuk szikla törmelék. Az egyedül hagyott házból zene foszlányok szűrődtek ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése