Halljátok, ahogy csörtet, mint egy megvadult elefánt. Mély basszusok ugatnak, a világ magva dobog, lüktet és rettenthetetlen energiák fűtik, elhaló suttogás; még nem jött el az idő. Amikor a lemezek felhasadnak, megtörik a szikla és homok; elfut az, kinek kedves az élete – a talaj felgyűrődik, akár egy pattanás a kamaszkorú bolygó arcán. Egetverő robbanás rázza meg a csillagrendszert. A feldühödött lény ordítva tör elő. A Világ megőrült; egy hatalmas árnyék borul a felszínre, eltakarja a Napot és a Holdat.
2010. május 9., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése