Aliz Csodaországban - Alice in Wonderland

Az Újpesti busz gond nélkül gördült ki a Szentendrei állomásáról, megszokott útján száguldott végig: Át a felhőket, büszkén karcoló Megyeri-hídon, végig a szmogtól és kortól beszennyezett épületek mellett, szlalomozva, az elszabadult villanyborotvák között, majd befutott a végső kapun, leszálltunk és elkezdtük lassú hömpölygésünket a bolt felé.

- Aki látta a Világ - pusztuló, borzalmakkal teli és még is ijesztően valódi oldalát, fogékonyabb a szebb részeire.

- Szerintem, te nem láttál semmi szörnyűt! Dramatizálsz.

Moleskine bejegyzés - Pláza Másvilág:

Itt ülök a Pláza Másvilágon, magányosan, vakítóan fehér neonfényekben fürdőzve. Lassan végighordozom tekintetem a műanyag valóságon, állom a buta, leszűkült emberek bárgyú szemeit és elkeseredve nyelem magamba a fénysebességgel rohanó információ patakot; attól félek, ha huzamosabb időt töltök itt skizoid rohamot kapok és embereket mészárolok le a füzetemmel. Hát csak én látom ezt? Ezt az érdektelenséget. Ezt az ostobaságot. Ennyire egyszerűek? Ennyire elégedettek? Az emberek vagy félnek, vagy megvetnek, ahogy itt ülök már órák óta és csak szakadatlanul szöszmötölök a Moleskinbe, leírom a rohanó rohadást. Elpusztulnak, mint a rovarok, a saját Isteneik fordulnak ellenük és a fejükre dől az a rengeteg felhalmozódott önző, önelégült gondolat. Agyonnyomja őket a Pláza acél szerkezete és én is itt fogok ülni. Írok...Istenem szürkébbek, mint a kabátom. Összeomlik körülöttem a valóság. Gigantikus leírhatatlan káosz, nevetés, robot hangok ordítoznak a hangszórókból.
- Pláza Másvilág.

Az érzelmi szabadság példázata:

London közeli falucskában haldoklik a pap és azon gondolkozik, melyik tanítványára hagyja összes tanítását tartalmazó papi könyvét. Magához hívatja a két legkedvesebb tanítványát és azt mondja nekik:

- Menjetek fel Londonba és mondjátok el, hogy mit láttattok.

A két tanítvány három nap múlva visszatér a paphoz:

- Atyám! London egy emberi fertő, prostituáltak árulják a testüket minden sarkon, koldusok kéregetnek. Mocsok és borzalom, Isten elleni bűn. - kiáltozik az egyik.

- London a kultúra városa. Rengeteg múzeum és szépség. Gyönyörű épületek, fantasztikus koncertek. – harsogja a másik.

A könyvet a második tanítvány kapta meg, pedig mindketten ugyanabban a városban jártak.

Moleskine bejegyzés - A láthatatlan tér

Hallucinációk gyötörnek - az egyik pillanatban még a parketta felé zuhanok, a másikban már az ágyamban fetrengek és leszakítom a nyakamra tekeredett ágyhuzatot. A szemem visszacsukódik. A napkorong száguld felém, megint vergődök, akár egy partra vetett hal. Küzdök a szörnyetegekkel, amik kinyújtják felém fekete karmaikat, az elmémbe vájnak - úgy érzem megőrültem. Felugrok az ágyból, szédülök és a falak mozognak körülöttem, mint egy szellem sétálok a néma folyosókon. Legurítom a reggeli kávémat - a frissen lefőzött barna nedű egy pillanatra megvált a beteges vízióktól. Kidörzsölöm az álmot a szememből és kilépek a csípős hajnalba, ahol a minden visszatér. Szörnyek acsarkodnak egymásra az utcában, kutya ugatás hasítja keresztül a megfagyott levegőt. Őrült egyedüllétemben közelítem meg az állomástól feltörő acélfelhőt. A rohanó skizofrének világa, ahol csupa olyan őrült vár, mint jómagam.

- Én a Mátrixot választanám.

- De miért? Hisz az nem valóság?

- A valóság szar, sötétség van mindenütt.

- És igazi emberi érzelmek.

- Én a Mátrixot választanám, hiszen most is ott vagyunk. Szeretek itt élni.

Atyavilág! Mi volt ezt a bejegyzés? Értelmezhetetlen massza. Sajnálom, hogy kurta gondolatokkal fárasztalak titeket, de úgy éreztem ezt kell tennem még akkor is, ha nem tudom megfogalmazni, amit érzek. Még a szemetesládának is kell valami, ahova kiönthetik. Pillanatnyi benyomások, múló ösztönök és gondolatok, csípések mindenütt.

- Ezzel zárom soraimat.

Köszönet Gergőnek a fotóért.