Csak a kedvedért... - Only for your mood...

A kép egy 10 részből álló sorozat első darabja, amiket szombatra festettem, illetve rajzoltam az osztálytársaimnak. A rajzok között nincs sok összefüggés. Kívánok, jó teadélutánt a borzalmas Piramis fejjel.



Tegnap, amikor éppen hazafelé sétáltam a hóviharban, - s kezem és lábam is lefagyott már – hirtelen egy túlvilági lény állta utamat. Kövér, zömök testű férfi - vagy nő? - amorf teste, akár a mesebeli ördögébe is beillett volna, nemtelen volt. Félmeztelen felsőtestén - a hideg ellenére - izzadságcseppek gyöngyöztek, gyorsan gurultak a földet szántó szoknya felé, ahol aztán felszívódtak a kemény szövetben. Jobb kezében egy hatalmas bárdot tartott, ezüstösen csillogó halálosztó, éléről patakokban folyt a vér. Minden szörnyűség tetejébe a feje helyén, egy rozsdás, kiálló csavarokkal pettyezett acél piramis állt. Hatalmas, aránytalan és hátborzongató. Szem és orrnyílás nélkül, mintha csak a gonosz lelkével érzékelte volna a világot. Sikítani szerettem volna, de képtelen voltam még mozdulni is. Az egész démont valamilyen piros aura övezte, mintha egyenesen a pokolból tévedt volna fel, hogy megölje a magányosan sétáló fiút. Mert biztos élvezte a gyilkolást, erre volt berendezkedve, ez volt a feladata - elragadni az életeket és lerántani a sötétbe. Amikor a lény bal keze felemelkedett kissé megrettentem, de még mindig földbegyökerezett lábakkal álltam a bokáig érő hóban. A bárd maradt a helyén, csak barázdált bal keze lendült lassan felém. A piramisból karcos hang hallatszott ki, nehezen érthető, afféle statikus zörej, de kétségkívül magyar nyelven:
- Tudom bunkóság bal kézzel kezet fogni, de ez a bárd kibaszott nehéz, nem akarok bajlódni vele. - hamiskásan felkacagott.
Én nem mondtam semmit csak néztem, miután egy percig hiába várt leeresztette a kezét és ismét megszólalt gonosz hangján.
- Én az ördög vagyok és barátságomba fogadlak, mert te is elfogadtál engem. Kedvellek téged és mindig számíts rám. Egy ideig így álltam szemtől szembe az ördöggel, amikor fekete füst jelenséggel felrepült a felhők közé. Sokáig néztem még a kék eget, ahol a fekete füst egyre apróbbá vált, mígnem teljesen eltűnt. Könnyek gördültek végig az arcomon és következő pillanatban a kapualjba kuporodva sírtam. A hóvihar felerősödött és magába rejtett, ami az utcán volt. A város néma maradt, még a macskák is eltűntek a háztetők havas ormairól. Két napig senki nem jött ki Szentendréről.