Hangos ajtócsapódás rázta meg a Dunakorzó - minden szabályzat ellenére, már harminc éve álló - híres Bohémiáját. Az utcavakító lámpái álcaként szolgáltak a szikár termetű, magas embernek, kinek jobb kezében revolver füstölgött, balját a második pisztolytáskán pihentette. Zimankós idő csapott le Szentendrére, a férfi lábai között hópelyhek záporoztak be. Évek óta nem volt már fehér karácsony, kinek kedves volt az élete visszavonult a házába, de a város alkoholistái még Szenteste is a kocsmában tanyáztak. A sötét alak csak állt a még mindig lengő ajtóban. Minden arc a férfi felé fordult. Kabátját felkapta a szél - játszadozott vele, fel-le tekergette - de Isten megérezte, hogy ezt az idegent még nála is keményebb fából faragták. Ujjain végigpörgette az ezüst revolvert és berakta a bal táskája mellé, majd hosszú lépéssel belépett a kocsma fényébe. Sötét, mélyen ülő szemeivel jobbra-balra tekintgetett, veszélyt keresve méricskélt végig minden vendéget. Kezével végigtörölte őszülő bajszát, cigit illesztett vöröslő, vastagon ívelő ajkai közé. Megigazgatta hosszú, lófarokba kötött haját, lerázta magáról a havat és még egy lépést tett előre. Nagy lábai voltak, barnán csillogó, sarkantyús bakancsa árulkodott a viselőjéről - gazdag és kifinomult, nem vesz selejt terméket. A harmadik hatalmas lépéssel ott termett a bükkfa bárpultnál, ahol a csapos már kétkedő arccal várta. Rekedt, karcos hangja volt, megfontoltan beszélt és finoman formálta a szavait. Öreg hangja ellenére, a kocsma másik végébe is eljutott az üzenete, talán még hó verte utcákon is zengett egy pillanatig.
- Whiskytek van? – és előhúzta kígyóbőr pénztárcáját.
A csapos, bár az idegen hangja nem volt fenyegető, mégis reszketve bólintott. Talán tekintélyes megjelenése vagy különös újszerűsége miatt, a csapos maga se tudta. Óvatosan töltötte ki az aranyszínű italt, a pohár lassan megtelt a fényben pompázó whiskyvel. A feszültség szinte tapintható volt, akár a porszemek a fülledt levegőben. A kocsmáros átnyújtotta az italt és viharszerűen elfordult az idegen, acél kemény tekintete elől. Amint a vadnyugat bajnoka hátrament és elnyelte a hátsó rész, késsel vágható dohányfüstje, a vendégek újra beszélgetni kezdtek, de most már a furcsa emberről, aki érkezése után tíz perccel megitta az italát, felkötötte vérvörös sálját és újra kilépett az ítéletidőbe. Az idegen soha nem tűnt fel újra a kocsmában, hogy miért füstölgött a pisztolya csak másnapi Szentendre és Vidéke újság főoldalán álló, vastag cím árulta el: REVOLVER OCELOT, A HÍRES BÉRGYILKOS MEGÖLT KÉT FIATALT.
Az árokban találtak a fiú és a mellette fekvő lányra, szerda éjjel. Isten irgalmazzon Szentendrének, mert őt a Vadnyugat véreskezű gyilkosát még a Sátán is visszavetette.
Ocelot soha többet nem jött el Szentendrére, de December 23-a örökre sötét nap maradt a városiaknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése