Fent vagy Lent - Up or Down

- Akkor inkább hátra megyünk nyomorogni - mondja Peti barátom és tényleg, a szabad levegőn átvágva, újra felszállunk a busz hátuljába.
Peti láttán a tömeg egy kicsit hátrébb húzódik, mert hátra tud, mert bizony van még ott hely, csak az ember önző állat, ezért nem szereti megosztani másokkal a tulajdonát. Az ajtó, sziszegő hanggal becsukódik mi pedig, az neki dőlve várjuk, hogy mit hoz a következő megálló. A vezető hátra ordít: - A másik busz teljesen megtelt, ezért erre a buszra szállnak fel.
Hát, sok jó ember kis helyen is elfér - elmélkedem magamban, miközben egy 45 év körüli, erősen borostásodó férfi a nyakamba köhög. Nyálcseppek csordogálnak végig nyakamon és hagynak sötét nyomot drapp színű kabátomon.
Hideg ruhák súrlódnak egymáshoz, zörögnek a padlón, természetből besodort megsárgult levelek. Mindenki arcán elégedetlenség tükröződik, szomorúan forgatnák a fejüket, ha tudnák. Az ajtók vékony résén beáramlik a fagyos levegő és mikor ezt észreveszem, tárul ki, hogy egy egész dézsával öntse a nyakamba az ősz, ridegségét. Illetve csak tárulna, de az ujjam megakadályozza, ebben a műveletben. Harsányan felkiáltok és elkapom kezemet, senki sem figyel, csak magukra koncentrálnak. Az ajtók ismét próbálkoznak, mi pedig leszállunk, hogy leengedjük a többi társunkat. Sőt Peti még segítségét is felajánlja, azonban nem arat sikert, az öreg néni szitkokat szór felé, persze Peti viszonozza. Rossz napja mindenkinek lehet, de ezzel mást terhelni nem csak, hogy fölösleges, de még zavaró is. Lehet, hogy a néni nem így gondolja, mivel még a busz zengő hangjában is halljuk az ordítozást.
Ervin, aki a néni és Peti közt szállt fel hallotta, az előző szóváltást csak nevet azon, hogy milyen jó is a tömegközlekedés és milyen kedvesek az emberek.
Az ajtók becsukódnak újabb széllel eszünkbe juttatva az Októbert. Az ősz nagyon szép, csak kurva hideg.
Miután buszunk már hatszor megy keresztül az ehhez hasonló tortúrákon, olyan, mint egy mozgó hűtőszekrény, ami tele van hallal. Egymáshoz feszülve állunk, köhögünk, tüsszentünk, beszélünk, tehát az emberek igénybe veszik összes fejnyílásukat, micsoda öröm.
Végre megérkezünk állomásunkra, leszállunk és dideregve megvárjuk, míg a buszok elmennek. Az utánunk jövő busz valóban tele volt.
- Fel, vagy le? - kérdezi Peti.
- Fel, vagy le? - kérdezem vissza.
- Fel, le, fel, le, fel... menjünk fel. - mondja Peti.

Fent vagy lent. Mindegy mindkettő ugyanannyira szar. - és elindulok a felfelé vezető úton, ami legalább közelebb van.