A hatalmas, felhőket karcoló épületeket benőtték a zöldellő növények, puha felületet adva az egykor tükörsima üveglapoknak. Az aszfalt néhol teljesen felrepedt, füvek és fák serkentek ki a lyukakból. A jelzőlámpák az út fölé hajoltak, a vékony, rozsdás acélrudakon, ezernyi kígyóként kúsztak fel az indák. A falakról lepergett a festék, beborították a házak széleit. Óriás reklámok hirdették a legújabb film jövetelét és az új testápolót, amivel éveket lehet fiatalodni. A régi kávézó lerombolva várta a vendégeit, akik soha nem érkeztek meg. A játékbolt polcait már csak pókhálók és rovartetemek töltötték meg árú helyett. A bolti kassza is üres volt, mint a kocsmában hagyott utolsó sörösüvegek. Emberi jelenlét nélkül minden ilyen elfelejtődött és az enyészetté vált. Így nézett ki a város, amiben az állatok éltek és akkor is ilyen volt, amikor az emberek még benne éltek.
Az elhagyott, üresen tátongó kocsikban egy új állat bukkant fel, aki egyszerűségével a járművet pusztán lakóhelyként használta. A vörös párnákkal kibélelt, fehérre mázolt autót egyedül egy hatalmas oroszlán lakta. Aranybarna szőre tiszta és selymes. Tekintette valami felsőbbrendűséget mutatott, fekete szemei úgy meredtek a távolba, mintha valami csodát látna. A fővárosi állatkert acél rácsait is elrágták az idő vasfogai, szabad utat engedve a benne lakó fenevadaknak, akik már régóta tudták, hogy mi fog történni. Előttük zajlott le az egész válság. Minden arcon ott látták a fájdalmat és a szenvedést. A válság illatán támaszkodva várták a végső összeomlást, ami - tudták - a szabadulásukat is jelenti egyben. Habár elvárásaik nagyok voltak és csalódniuk kellet a válság súlya alatt összeomlott világban, elégedett léptekkel sétálgattak végig az üres utcákon. Persze kis időn belül kiderült, hogy nem tudtak osztozkodni és együtt élni, tehát elhatárolódtak egymástól és kerületekre osztották a várost.
A nagynevű oroszlán, akár az egykori emberi királyok sarjai, feküdt a kerület legkényelmesebb autójában. F itymáló tekintettel nézte a körülötte ólálkodó egereket és patkányokat, akik kíváncsiságból bele akartak kóstolni a királyi életbe, ezért a kocsi közelébe futottak, majd amikor tekintetük találkozott a királyéval megfutamodva rohantak el. Az állatok rendszerét leginkább a régi diktatúrához lehetett hasonlítani, ahol a nagy hal megeszi a kishalat és ahol az igazság egy meglehetősen átalakított formája létezik. Ahol csak egy állat létezik, a király, aki mindenek fölött uralkodik. Az állatok tisztelték a törvényeket, amik ugyan sokszor megváltoztak mégis igazságot és rendet szolgáltattak. Hatalmas, arany festékkel felírták a város legmagasabb épületének ablakaira. Lehántották róla a növényeket, hogy helyet kapjon a korlátok ezen írásba öntött változata. Életük ezekkel a szabályokkal volt teljes, elvégre nélkülük nincs élet!
Ez az életforma sokáig tartott, az állatok engedelmeskedtek és dolgoztak a Királyért, ameddig meg nem érkezett a szamár. Egy vidéki farmról tévedhetett be a nagyvárosba, bár a vidékieket mindenki lenézte, mégis egyféle tettetett kedvességgel fogadták a szamarat. Kínálták a frissen learatott búzával és meleg tejjel. Szekérszámra hordtak neki mindenféle gyümölcsöt, amit ő szerényen el is fogadott. De mégis, a szamár a baráti fogadatás ellenére szorongva érezte magát. Puha, szürke szőre egészen felállt, fekete szemei rémülten tekintgettek ide-oda, farka pedig némán szelte a levegőt. Fülei megrezzentek, egy-egy elkapott mondat után, amiket csak az utcasarkokon lehetett hallani. Érzett valamit a levegőben. Valami romlottságot, ami az egész város minden utcáját bejárta. Bármerre nézett, a bezártságot és a bút látta. Fájdalmat, amit a királyon kívül mindenki érzett, de csak a titokban elmorzsolt könnycseppek mutatták. Itt-ott reszkető lábú zebrákat látott, akik mindig a hátuk mögé néztek, mint akik félnek még saját árnyékuktól is. Mi történhetett itt? Az emberek felemésztették magukat és elmentek erről a világról itt hagyva az állatokat teljes szabadságban. Mi hát az ok a szorongásra és a félelemre? Hetekig törte a fejét, a dolgon gondolkodott. Figyelte az állatok viselkedését, egyszer még a király rezidenciájára is elment volna, hogy feltegye neki a nagy kérdést, de az izmos kutyaőrök nem engedték be az utcába sem, így hát csak távolról figyelhette a király életét.
Éjszaka a kocsija felé haza menet egy fekete autót látott elmenni az utcában. Ablakait fekete függönyök takarták, még a vezetőjét sem láthatta tőlük. Halucinált tán? Az állatok nem értenek a vezetéshez, az emberek pedig elmentek már. Lassan tovább ment, maga mögött hagyva a furcsa autót és az ismeretlen vezetőt, amikor egyszer csak egy zsiráf kiáltását halotta. Lihegve rohant vissza a sarokig, hogy onnan nézze az eseményeket, de már csak azt látta, hogy fekete öltönybe öltözött ebek betuszkolják a zsiráfot az autóba és szélsebesen elhajtanak. A szamár, mintha fejbe kólintották volna, eldőlt. Másnap reggel kábult fejjel ébredt ugyanott, ahol kidőlt. Emlékezett a tegnap történtekre, de teljesen összezavarodott. Mi volt ez az egész? Miért rakták be a zsiráfot abba a fekete kocsiba? Kik? Miért voltak emberi ruhába öltözve? Hogyan vezették az autót? Gondolatai összevissza jártak, de végül, több órányi elmélkedés után sem találtak a kérdésekre választ. Egyenesen ment volna a szomszédba elvinni a napi búza és gyümölcs adagot, amikor patái megakadtak. Lassan lenézett és egy hatalmas piros gombot látott. A gomb fölé felvésve a felirat: "Újraindítás". Fejfájása erősödni kezdett. Mi ez az egész? Valami vicc? Miért van itt ez a gomb? Lehunyta a szemét és megnyomta a gombot. Talán így jobb lesz gondolta és tovább lépett a küszöbön álló változás felé.
1 megjegyzés:
Ez baromijó!!
Megjegyzés küldése