Üldözött: Bizalom - Pursued: Trust

A főnök csontos ujjai lassan nyomják le a telefon szürke gombjait. Beesett szemei arról árulkodnak, hogy az utóbbi napokban nem tudott rendesen aludni. Gondterhelt arcát mély barázdák tarkítják. Fiatal, de valamiért mégis mintha tíz évet öregedett volna. A tíz év hirtelen csapott le rá. Tíz éve vezette már a céget. És Ő is tíz éve került ide. Együtt jöttek. És együtt is mennek el.

A telefon kicseng. A percek hosszú óráknak tűnnek. Minden sokkal lassabban történik. A világ megállt. Amikor az ember szíve kettétörik, gyökeresen megváltozik. Többé nem ver már olyan ütemmel, mint régen. Nem történik minden simán. Nincs minden rendben. Gyorsan tűnnek el a szép évek emlékei. Amikor a szív kettészakad, először teljesen leáll, majd lassú dobogásba kezd. Ez sokkal nagyobb szenvedés, mint amit az ember el tud viselni. Az élet lassan megy el felette. Olyan kínzó lassúsággal közelít az elmúlás, hogy mire célba ér, már nincs is mit kioltania. A lassúság olyan, mint az élet és a halál között lévő űrben lebegni. Őrjítő.

A telefonvonal hatalmas robajjal szakad meg. Szívének másik fele ezek szerint újra életre kelt. De ezt az ütemet nem tudja sokáig tartani. Úgy esik majd el, mint egy katona a harcmezőn. Istenem miért tette? Féltékenységből? Vagy talán nem bízott benne? Félt tőle? Miért? Feláll a székből és kinéz a hatalmas ablakokon. Szinte hallja, hogyan dől össze a tíz évig épített vár. Hallja a tökéletesen kifaragott kövek néma puffanását a porban. Hallja az izzó könnycseppek hullását. Látja, hogyan kapálódzik szétrepedt szívének másik fele. Kipróbálja kinyújtani eltört kezeit. Hallja a véres körmök kaparászását a bizonytalanság sötét falain. De nem tudja lekaparni a hazugságokat. Oly szövevényes és kemény, hogy emberi kéz nem képes eltűntetni. Soha nem fogja megtudni, hogyan történt az egész. Ezt a történtet nem neki írták. Neki nem ilyen élet jár.
Többet érdemel ennél. MIÉRT EZT KAPTA?

Muszáj eldobnia magától mindent. Ki kell Jánost rúgnia az állásból, ahol ő is tíz keserves évet dolgozott. Nem tudhatja meg titkot, mert akkor elnyelik az őrület habzó hullámai. Beleesik a végtelenül mély árokba, ahonnan nem tud soha többé kijönni. Hisz nem is tud úszni! Ő megbízott benne. Igen. Megbízott, hiszen már évek óta együtt voltak. Együtt jöttek ide. Testvérként tisztelték egymást. Soha nem hazudtolta meg magát. Nem verte át. Mindig önzetlenül nyújtotta az egész kezét! Lelke tiszta volt, mint egy frissen mosott terítő. Ő volt a legjobb barát, akit valaha ember kívánhat. Ő mégis eldobta. Kilökte a hideg éjszakába, hogy a fagy martalékává váljon. Eljátszotta a bizalmát. Kihasználta! Csótány módjára hátba szúrta és elárulta. Nem más, mint egy féreg, aki még az életet sem érdemli. És nem is kapja meg. A férgeket nem lehet semmilyen rovarirtóval elpusztítani. Vagy maradnak a háznál, vagy saját magukat pusztítják el. Úgy bizony! Nem érdemel ő mást, csak halált. Istenem! Miért?

Ekkor, az ajtó, mint egy villám csapódik ki helyéről. Egy sötét sziluett lép be rajta. Haja az égnek meredezik. Az egyik, ökölbe szorított kezében egy összegyúrt képet szorongat. A ruhája szakadt és véres. Az arcán még frissek a sírás vörös nyomai. Szeme parázslik a dühtől. Arca eltorzult, akár csak feldühödött lelke. Mit tett ezt ezzel a csodálatos elmével?

- ELVETTED AZ ÉLETEMET TE SZEMÉT!- ordítja nyálcseppeket okádva ki a száján.
- Miben segíthetek? - kérdezi kimérten.
- AZ ÉLETEMET AKAROM!
- Nos, ilyen szolgáltatásunk nincs - Kérem - folytatja még mindig nyugodtan - fáradjon ki az irodámból. Miért teszi ezt? Miért viseli még mindig az átverés szürke álarcát?
- NEM ÉRDEKEL! - köp a főnök felé, majd belecsap a falba. Keze mély nyomot hagy a parafában.
- Az életed te magad veszítetted el.- mondja sötéten. Olyan könnyen hazudik, mintha könyvből olvasná.
Látja, hogy a legjobb barátja felhördül. Szemei úgy kikerekednek, mint valami gödör. Szája kinyílik. Várakozás teljesen áll még mindig az ajtóban.
- Pontosan tudod, hogy mi történt. Hiába szorongatod azt a képet. Tudod, hogy miről beszélek! - ordítja elhaló hangon.
Nézi az arcát. Kétségbeesést lát rajta. Érzi, hogy próbálja megérteni a helyzetet.
- Az életed te magad veszítetted el, János. - mondja lehajtott fejjel. Amikor megölted Katit, János! MEGÖLTED A SAJÁT FELESÉGEDET! Kimondta. Valami történt vele. Mintha minden megszűnt volna számára létezni. Némán nézi a kihátráló Jánost, majd a telefonért nyúl.
Ismét számokat kezd nyomogatni. Kicsöng, és szinte azonnal érkezik is a válasz.
- Igen. Lenne egy kis feladat. Tényleg nem nagy. Ma ki kell nyírnod valakit. A Blahán lesz. Igen. Késsel. Kövesd. Egy gyanútlan pillanatban. Sötétbarna haj. Borosta. Kis testű. Gyenge. Inhalátora van. Igen. Majd átutalom. Viszlát.

Mit csinál? Miért büntet másokat, amikor az egész az ő hibája. Ő ölte meg a nőt. Miért? Miért ölte meg János feleségét? Miért ölte meg Katit?
Szerette őt. Szerette a gyönyörű kék szemeket. A lobogó szőke haját. Életében először igazán szerelmes volt. Miért? Féltékenységből? Félelemből? Kati soha nem mondta volna el Jánosnak. Mégis hidegvérrel végezte ki. Megerőszakoltan dobta el. Testén mély késnyomokkal. Soha nem fogják megtudni ki tette.

Nyakkendőjét csöndesen a nyakára tekeri. Felköti magát a ventillátorra. A szék halkan puffan a
kék bársonyszőnyegen. A folyosó zöldes fényei puhán világítják meg az élettelen testet.