Az utolsó HÉV

Rövid álmomban azt figyeltem, ahogy a masiniszta elindítja a szerelvényt. Először lehúzta a baloldalán nyugvó piros kart, ami elindította a mechanikát, ami sziszegve engedett ki valamit a HÉV aljából. Levegőt? Nem vagyok benne biztos és nem szeretnék ostobaságot mondani. Megtörülte a szemüvegét és a plafonról logó sárga gombot megnyomva kicserélte a homlokzaton álló táblát, amely Batthyány-térből Szentendrébe váltott át. Leült a székbe és várt még egy percet, majd egy fekete nyomógombbal lejátszotta a "Kérem tessék vigyázni, az ajtók záródnak" hangot. Egy újabb sárga relével az ajtó feletti sípokat üzemeltette, majd lezárta a vagonokat; a gumi ellenére hatalmas ricsajt kevertek az egymásnak csapódó ajtószárnyak. Jobb kezével kezelőfelületen zongorázott, beprogramozott valamit, majd baljával egy harmadik kart előre tolva elindult. A járatot lekésők még hallották a "Köszöntjük kedves utasainkat a BKV járatán. A járat Szentendre állomásig indul vissza. Jó utat kívánunk. Következő állomás Margit-híd"-at. A Szépvölgyi útnál nagyot zökkenve megálltunk. A szemem előtt lógó, fekete függöny lassan felemelkedett, majd visszahullott. Az előadás végetért. Laposan pislogtam, majd feladva a küzdelmet előre bukva tovább aludtam.