Vándor

A ködből férfialak lépett elő. Bizonytalan körvonala olyan volt, mint a papírra vetett fekete tintafolt. Ahogy közeledett a vonásai kiélesedtek, de az úton semmi sem tisztult ki teljesen. Mindent elhomályosított az örökös hamu és magány. Szemei körül vastag ráncok sugara futott, mélyen ülő, szürke szeme megfagyott s minden fény kihunyt belőle. Belül halott és üres. Arcának többi részét megsárgult símaszk fedte, amely valaha fehér volt. Fején elrongyolódott sapka. Nyakát felhasogatott vízhatlan ponyva övezte. Akár egy poncho a derekáig lógott, ahol betűrte a kopott bőrövbe. Vastag, bélelt orkánkabátja sáros volt, itt-ott férfi öltésekkel, durván befoltozva. Kézfején ujj nélküli vászon kesztyű, belső oldalán kérges, megkeményedett műanyag réteggel. Combjára damillal és szigszalag foszlányokkal szivacsdarabokat ragasztott. Vastag szíján bőrtok, benne tompa konyhakés - az egyetlen fegyvere. Kihalt tekintetével felnézett. Hirtelen köhögni kezdett. Egész testét rázta a köhögés. Mint amikor egy régi motort újraindítanak. Nyomorultul, összegörnyedve vonaglott, mint egy eltaposott szarvasbogár. A felbugyogó vér először lepke formát festett, majd szép lassan elborította a símaszkot. A vékony szöveten gyorsan átitta magát, szétterjedt és egyetlen hatalmas foltba állt össze. Hideg cseppekben tovább folyt a ponchón. Egyetlen elárvult könnycsepp gurult végig az arcán és eltűnt a szakállában. Se szó, se hang tovább ment, mint egy túlvilági vándor.

Mindenki olvassa el: Cormac McCarthy, Az Út című könyvet, illetve a film is megteszi. Ez a fenti egy impresszió, hódolat az író felé.