Végjáték

Betegségem története véget ér. Összezuhanva, földre roskadva felköhögöm a lelkemet. Holtan az árokba hanyatlok, akár egy megvert farkas. Reszketek, fogaim csikorognak, talán ki is hullott néhány. Harmadnapja szenvedek. Azt hiszem az ember érzi, ha közelít a vég. Hörgő, recsegő, fröcsögő állat vagyok. Lesoványodott csontváz, félember, elhagyott árnyék, barna festék paca. Belül égek és kívül meghalok. Vékonybelemben egy féreg tekereg, fogaival marcangol. Nem tudok harcolni a kór ellen, gyötör és acél sodronyával gúzsba köt. Nincs gyógyír, a sárga por nem segít. Isten sem segíthet rajtam. A vérem sötétedik és megalvad az ereimben. Kerékbe tör, kifacsar, mint egy felmosórongyot. Nevet rajtam az ördög. Bőröm megzuhant, arcom kifejezéstelen, halott. Lassan elszürkülök, ahogy a betegség felülkerekedik rajtam. Szemeim üresek, mint két sötét lyuk tátonganak az arcomon és kihunyt belőlük az utolsó szikra. Leolvadó ajkamon sárga nyálcsimbókok ingáznak, arany cseppekben, lustán csurognak az államon. Megtörtem és beletörődtem az elkerülhetetlen végbe. Végrendelet nélkül, észrevétlenül távozok. Vánszorgok a folyosókon céltalanul, mint egy élőhalott. Csontjaim ropognak, minden megtett lépés után elvékonyodnak a lábamban az izmok. Cérnavékony inak elszakadnak és a húshúrok egy utolsót pendülnek, ahogy szétpattannak. Pokoli gitárszólam szól a testemből. A víz már forr. Zseléssé vált tükrén fények sárgállanak és üldözik egymást a bugyogó felszínen. Teafiltert mártogatok bele. Először, mint kóbor tintakígyó, tekereg a víz alatt a vörös folt. Lustán kavarog és szerteoszlik. A víz felhabzik. Megfeketül. Heves mozdulatokkal emelgetem fel-le a filtert, mint karmester a pálcáját. A mélyvörös hullám teljesen elszínezi a vizet, majd feketévé változtatja, de én benne hagyom a filtereket. Bordó indák örvénylenek a kanalam nyomán. Habzás alábbhagy, csak tűhegynyi szikrák pattognak a vízen. A gáz szisszenve kialszik. Fehér gőzfelhő száll a plafon felé. A lámpafény is megnyugszik, türelmesen önmagába fordul, körbe-körbehömpölyög. Én is megpihenek, végre valahára megpihenhetek. Elhagyom a testemet és a párnák közé simulva alszom Elindulok egy másik úton, ahol csak nagyon kevesen járnak. Köhögésem messze elhallik, el a játszótéren nevetgélő gyerekig. El az orvosi rendelőbe, ahol a kislány eldobja a mackóját és a kisfiú felsír, amint elesik a lépcsőn. Remélem mindenki meghallja majd az utolsó sóhajomat, Isten óvjon mindenkit a járványtól.