2008. november 15., szombat

Félelem és reszketés Szentendrén - Fear and loathing on Szentendre

A remegő kezű fiú nem figyel a percek óta ordító pultos nőre. Szemei merednek a semmibe, arca üres, szürkeségét csak a felhők vörös izzása színesíti meg egy kicsit.
- Mit kérsz?! - kérdezi az eladó, most már idegesebben.
- Egy...Egy...kakaós csigát szeretnék. Igen. Köszönöm. – mondja félénk hangon.
Reszkető lábakkal megy ki a pékségből.

Miután már kiért a szabadba, jön be a postás. Kézfején még látszik a reggeli dér, ami lassan, olvadozva folyik végig hatalmas karján. Orra piros. Beszéde akadozik, mikor elmondja kívánságait. Szemei félelemről árulkodnak. Vajon mi történhetett Szentendrén? Egy ideig még nézem a körülöttem állók reszketését. Látom kezüket, ahogyan átveszik a reggeli kávéjukat. Vajon csak az hiányzik nekik? A reggeli kávébeöntés? Megvonom vállamat és én is, felvértezve a forró nedűvel, kilépek a dermesztően megfagyott utcákra. Vizsgálom, hogyan haladnak el mellettem a Hévtől érkező Ferencesek. Ők is reszketnek. Hallom beszélgetésüket a dolgozatról és a felelésről. Megelevenedik előttem a kép, ahogyan a padban izzadnak, hogy testük megfő a radiátoroktól fűtött osztályteremben, ők még is reszketnek. Reszketnek a félelemtől. Vajon ez a probléma? A félelem?

Iszom egy kortyot kávémból és tovább megyek a buszmegálló felé. Sokan állnak ott türelmetlenül várakozva. Egymás után néznek rá óráikra, gondolkodnak, hogy mennyit fog késni a busz. Ők is reszketnek. Talán az idegesség az?
Kávém melege belülről fűt. Nem érzem a csípős hideget. Csak azt látom, hogy reszketnek a padon ülők, az állók, a boltosok és még a vezetők is. Látom a nyomást rajtuk, látom, hogy szoronganak és félnek. Hallom fogaik vacogását. Lábuk toporgását. Szemük puha lecsukódását és azt is, ahogy jéggé fagyott kezeik összekoccannak. Hallom, hogy busz is reszket. A fém vázat is leteperi a hideg és a félelem. A kávémat eldobom. Elindulok az ajtó felé, mikor hirtelen megrezdül az egyik ujjam. Majd az egész kezem. Apró pontok jelzik testemen a libabőrt. Reszketni kezdek. Hajam lelapul, testem próbál összemenni a lehető legkisebbre. Reszketek és a többi ember elfelejteti velem, a miérteket. Többé már nem gondolok okra és ésszerűségre csak arra, hogyan éljem túl. Részévé válok a megfagyott Szentendrének. Áldozata a novemberi hidegnek. Újabb halottja az ősznek.


Nincsenek megjegyzések: