A szülinap, avagy A,B,C - The one with the birthday, or A,B,C

Idill

Az olajzöld kocsi, némán suhan keresztül az aranyesőn. Levelek akadnak meg a szélvédőn, majd a kocsi oldalán végiggurulva, tovább repíti őket a szél.
A hulladékgyűjtők kopott festékét eltakarják - a három hónapja állandóan zuhanó - levelek.
A kocsi megáll, kitesz minket. A motor berregve újra indul, elmegy, akár egy úszótanár, aki mély vízbe dobja a fiúkat. Szép lassan baktatunk végig a köves úton, ágak reccsenek és kavicsok ropognak talpam alatt, mire a kapuhoz érünk, már kész szimfóniát játszok velük. Az eddigi meghitt idill elmúlik, eltűnik emlékezetünkből s átveszi helyét "A szülinap".

Érkezés

Dobhártyarepesztő zene fogad minket, minden elvész a basszusban. Fent, két sötét alak táncol, kezük, mint a villám, mozog ide-oda. Fények villódznak, körbe-körbe, akár egy körhinta, hogy átrántsák a nézőt egy másik világba. Egy másik világba - gondolkodom magamban, és ezen a boldog eseményen, amikor születést ünneplünk, eszembe jut a halál és a temetés. A házigazda, eddig gondterhelt arca széles mosolyra húzódik és szívélyesen fogad minket. Puszik, kezek és testek lendülnek a magasba én pedig azt se tudom, hova kapjam a fejemet. Miután az üdvözlés hosszú tortúrája lezajlott, halkan lopakodunk fel az emeletre. Kitárjuk az ajtót, ez a kemence fordul meg fejemben, amikor a perzselő füstön keresztül átnyúlva fogok kezet a földön heverő sráccal.
- Mit csináltok itt, hallod?! Mi ez a füst? – kérdezi a velem együtt belépő vendég.
- Szivar – mondja kaján vigyorral az arcán, a széken ülő Ákos.
- Anyás, kaphatok? – csillogó szemmel nézi a fiú zsebéből kikandikáló sárga szivarosdobozt.
- Persze! – és átnyújt egyet. – vaníliás - teszi hozzá és visszafordul játékához.

Köszöntés

A történet most következő epizódja valószínűleg hosszú és unalmas lenne, tehát ugorjunk is előre másfél órát.

- Mindenki üljön le! – mondja az apa – Két perc múlva itt vannak. Indítsátok a zenét, ha belép az ajtón. – kiált fel a két sötét alaknak.
- Két perccel ezelőtt mondta, hogy öt perc. – röhög fel valaki a szófán ülők közül.
- Mivel köszöntsük?
- Happy birthday? – ajánlja fel valaki.
- Sablonos.
- Dobáljuk meg lufival! – egyhangú vihogás.
- Csöndet! Itt vannak! – súgja az apa. Erre a perce készül hetek óta, szervezkedett telefonált. Kezei ökölbe szorultak, a bőr feszesen húzódik végig, izzadó tenyerén. – Fenébe! A torta! – majd elrohant.
Mindeközben, én néztem a földet és olyan idióta kérdésekre válaszolgattam, mint „Milyen az új suli?”„Szerinted is hideg van?”. Gondolataim kavarogtak, fejem fájt és gondolatban már írtam.
A torta készen állt a fogadásra. Az ajtó kinyílt, tompa fény világította meg a csempét. A színes fények visszatértek, a zene elindult, mindenki feláll, köszöntés, puszi, kézfogás, ölelés, ajándékok, kavalkád, pezsgődurranás, káosz. Epilepsziás roham – és megcsóváltam fejemet.

A tánc

A buli nagy részét egy kis szobában töltöttük, levegő nélkül füstöt lélegezve. Úgy, mint a heringek egy olajos konzervben. Ide majd visszatérünk.

Egy lány táncol előttem a sötétben. Haja lobog, arca boldog. Szemei éjsötéten csillognak és szinte ki lehet olvasni szavait tekintetéből. A többiek a háttérben állnak, csak én bámulom közelebbről, forogását a fényekkel. Meseszép.
- Táncolunk - kérdezte? – de azonnal a tettek mezejére lépet, kezemet megragadva és lehúzott az üresen kongó táncparkettre.
- Tulajdonképpen – válaszoltam ostobán.
Azt hiszem akkor sok dologra döbbentem rá. A tánc egy gyönyörű dolog, de nagyon nehéz és én nem tudok. De tudjátok, hogy mi volt a szép az egészben? Hogy ez minket nem érdekelt. Mindketten csak mosolyogtunk, értetlenül néztünk egymásra, majd feltettük a kérdést, miért is akarom eltörni a kezét? Sokáig táncoltunk, mint a szellemek az éj leple alatt. Szabadon, csak táncolni, miközben mindenki nevet rajtunk, miközben a világ forog velünk, mikor arcunkat csak a színes fény csíkok világítják. Látod párodat, aki úgy érez, mint te, érzed őt. Zene lüktet a szívedben, ereidben és fejed szétrobbanna, de te csak tovább táncolsz és táncolsz és táncolsz…

Végjáték

A szoba füstje égette a szemünket, szédültünk, ki-be járkáltunk. Feküdünk egymáson. Megismertem a két sötét alakot. Magány a szabadban. Ó igen, magányosan hallgatni az eső cseppek csordogálását, koppanását a földön. Beszívni a friss levegőt. Becsukni a szemed és újra magadhoz térni. Filmet nézni, ami senkit nem érdekel. Beszélgetni a lánnyal. Mindkettőnkből ömlik a szóáradat. Beszélünk A-ról, B-ről és C-ről. Emberekről, korlátokról, szabadságról, táncról, zenékről csak folytunk szavaink hullámain. Erről nehéz írnom, hosszú beszélgetés volt és lelkeink társalogtak egymással. Egészen spirituális. A napfelkelte. Alváshiány. És végül haza menni, hogy írás közben visszaemlékezzek azokra a pillanatokra, amikor jó volt.